Két anyától származó utódokat hoztak létre

mesterséges megtermékenyítés, embrió
Vágólapra másolva!
Kína tudósok génszerkesztéssel és őssejtek alkalmazásával két anyától származó egészséges egereket hoztak létre. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy az utódok még szaporodni is tudtak. A szakembereknek sikerült létrehozniuk két apától származó egereket is, de azok csak néhány napig éltek.
Vágólapra másolva!

A Cell Stem Cell című tudományos folyóiratban ismertetett tanulmány szerint az eredmények azt sugallják, hogy őssejtekkel és célzott génszerkesztéssel le lehet győzni az azonos neműek reprodukciója előtt álló bizonyos akadályokat.

Szakemberek azonban hangsúlyozták, nincs kilátás arra, hogy hamaroson emberekre is lefordítsák az eredményeket, babák létrehozása céljából meleg vagy leszbikus pároknak.

Egyes hüllők, kétéltűek és halak képesek szaporodni egyetlen szülő által, de az emlősök esetében ez nagy kihívás még a mesterséges megtermékenyítés segítségével is. A kínai tudományos akadémia kutatói szerint mivel bizonyos anyai és apai gének kikapcsolnak a csíravonal fejlődésben a genomikus imprinting által - amikor ugyanaz a gén másképpen viselkedik, ha az anyai ágról és ismét másképpen, ha az apai ágról kerül az utódba -,

vagy életképtelenek lesznek, vagy abnormálisan fejlődnek azok az utódok, amelyek sem anyától, sem apától nem kapnak genetikai anyagot.


A két anyától származó egerek létrehozásához a Csi Zsu vezette kutatócsoport haploid, azaz egyetlen kromoszómakészlettel és csak egy szülőtől származó DNS-sel rendelkező embrionális őssejteket (ESCs) használt.

Génszerkesztéssel töröltek a női szülő DNS-ét tartalmazó haploid embrionikus őssejtekből származó genom három imprintált térségét, és befecskendezték őket egy másik nőstény egér petesejtjeibe. Ily módon 210 embrióból 29 élő egér született. Az egerek egészségesek voltak, felnőtté váltak és saját utódaik születtek.

Forrás: Science Photo Library/VERONIKA ZAKHAROVA/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Veronika Zakharova/Science Photo

Két apa esetében jóval bonyolultabb volt egereket létrehozni, ugyanezen eljárásban hét kulcsfontosságú imprintált térséget kellett törölni. A szerkesztett haploid embrionális őssejteket egy hím egér spermájával befecskendezték egy sejtmaggal bíró petesejtbe, amelynek így a női genetikai anyagát eltávolították. Az így létrehozott embrió csak a két hím genomikus DNS-sét tartalmazta. Ezeket az embriókat ültették be béranyába.

A megszületett kölykök azonban csak 48 órát éltek.


"Ez a kutatás megmutatta, hogy mi lehetséges" - hangoztatta Vej Li, a kutatás másik vezetője.

Azum Surani, a Cambridge-i Egyetem epigenetikai specialistája "lenyűgözőnek" mondta a kutatást, de hangsúlyozta, hogy a

(MTI)