Farkas Bertalan szerint még nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt

Szojuz-űrhajó, Szojuz MSZ-10, űrhajó, baleset
Baikonur, 2018. október 11. A Szojuz MSz-10-es orosz űrhajó a levegőbe emelkedik Alekszej Ovcsinyin orosz és Nick Hague amerikai űrhajóssal a fedélzetén a kazahsztáni Bajkonurban működő orosz űrközpontból 2018. október 11-én. A Nemzetközi Űrállomásra induló 57-58-as expedíció tagjai a Szojuz-FG hordozórakéta meghibásodása miatt kényszerleszállást hajtottak végre kevéssel a felbocsátás után. Az űrhajósok épségben földet értek az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban a kazahsztáni Dzsezkazgan közelében, Bajkonurtól 450 kilométerre. (MTI/AP/Dmitrij Loveckij)
Vágólapra másolva!
Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan szerint korai még megmondani, pontosan mi okozta a Szojuz rakéta csütörtöki meghibásodását.
Vágólapra másolva!

Farkas Bertalan az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta,

a start és az űr elérése nagyjából 10 percet vesz igénybe:

el kell érni a 160 kilométeres magasságot és a 28 ezer kilométeres sebességet.

A Szojuz MSz-10-es orosz űrhajó a levegőbe emelkedik Forrás: MTI/AP/Dmitrij Loveckij

A csütörtöki incidens a fellövés 123. másodpercében következett be,

a rakéta három fokozatából a második már nem kapcsolódott be. Az orosz és amerikai űrhajósok 50 kilométeres magasságban voltak, a leszálló egység automatikusan levált, majd ballisztikus pályára kerültek, és ejtőernyővel érkeztek vissza a Földre.

Ebben az esetben

a pilótáknak sokkal nagyobb nehézségi terhelést kellett kibírniuk, mintha irányítottan tértek volna vissza,

de mindketten azt mondták, hogy készek újra megpróbálni a fellövést.

A Roszkozmosz orosz állami űrügynökség felvétele Nick Hague amerikai űrhajósról és a Roszkozmosz igazgatójáról, Dmitrij Rogozinról a kazahsztáni Dzseszkazganban, a Szojuz MSz-10-es orosz űrhajó kényszerleszállását követően 2018. október 11-én Forrás: MTI/EPA/Roszkozmosz/-

Az űrhajós szerint a terv szerinti következő Szojuz szinte biztosan nem indul el,

a Nemzetközi Űrállomásra a váltás csak késve érkezhet meg, de a fent lévők probléma esetén vissza tudnak térni a Földre.

Az Európai Űrügynökség felajánlotta segítségét a Szojuz MSZ-10 űrhajó ügyével kapcsolatban folyó vizsgálathoz - jelentette be pénteken Jan Wörner, az Európai Űrügynökség főigazgatója. A Dmitrij Rogozinhoz, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat vezérigazgatójához előző nap küldött levelében Wörner azt mondta:

kész támogatni bármilyen megfelelő és hasznos módon az orosz állami bizottság munkáját,

amely a történteket és azoknak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységére gyakorolt esetleges következményeit vizsgálja.

Az Európai Űrügynökség főigazgatója levelében úgy fogalmazott, hogy a baleset arra mutat rá, hogy az űrrepülés továbbra is kihívást jelent, ugyanakkor - úgy vélte -

az, hogy a fedélzeten lévő orosz és amerikai űrhajós épségben földet ért, a Roszkoszmosz űrhajósszállító rendszerének működőképességét bizonyítja.

A NASA felvételén Nick Hague amerikai űrhajós a hozzátartozóival találkozik a kazahsztáni Bajkonur Krajnyij repülőterén 2018. október 11-én, miután kényszerleszállást hajtott végre a hordozórakéta meghibásodása miatt Dzsezkazgannál. Forrás: MTI/EPA/NASA/Bill Ingalls

A Szojuz űrhajók az egyetlen utánpótlási eszközt jelentik a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásnak, amióta a NASA amerikai űrügynökség 2011-ben befejezte űrsiklóprogramját, de orosz közlés szerint az űrállomás jelenlegi személyzete hosszú időre elegendő tartalékokkal rendelkezik.