50 mikroműanyag-részecske úszik köbméterenként a Dunában

Vágólapra másolva!
A Dunában van a legtöbb mikroműanyag. Köbméterenként 50 részecske. A Parányi Plasztiktalány projekt során a WESSLING Hungary Kft. a Rába és az Ipoly után megmérte a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyag-szennyezését is.
Vágólapra másolva!

50 részecske 1 m3 vízben! – így összegezhető a két dunai mérés eredménye, ami azért is megdöbbentő, mert az eddigi magyarországi mérések közül kiemelkedően ez a legnagyobb érték. A szakemberek a Megyeri hídtól északra 1 köbméter vízben átlagosan 45, míg a déli mintavételi ponton, a Csepeli Szabadkikötőnél 55 részecskét detektáltak. Ez azt jelenti, hogy a Budapest alatti szakaszon a koncentráció emelkedett. Mindez a városokra jellemző nagy népsűrűséggel lehet kapcsolatban: a csapadékkal bemosott szennyezés és a szennyvíztisztító-telepek is a mikroműanyagok jelentős forrásai lehetnek.

Ami a Dunán azonosított parányi plasztikok anyagfajtáit illeti: a korábbi hazai mérésekhez hasonlóan a legnagyobb mennyiségben a fogyasztási cikkekhez, csomagolóanyagokhoz felhasznált polietilén, polipropilén és polisztirol voltak kimutathatók.
Nemzetközi kutatások már bebizonyították, hogy a mikroműanyagok egyre nagyobb mennyiségben vannak jelen az óceánokban, tengerekben, kiemelt környezeti, élelmiszer-biztonsági és egészségügyi kockázatot jelentve. A WESSLING Hungary Kft. független laboratórium partnereivel együtt az idén tavasszal azért indította el a Parányi Plasztiktalány projektet, hogy a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyagszintjét is megvizsgálják.

A korábbi mintavételek és laboratóriumi vizsgálatok már felhívták a figyelmet arra: az európai mérésekhez hasonlóan Magyarországon is feltételezhető, hogy a mikroműanyagok megtalálhatók felszíni vizeinkben. A Tiszán Dombrádnál a WESSLING mérései alapján a 300 µm-nél nagyobb műanyagok darabszáma 4,9 volt egy köbméter vízben, a Tisza-tóból származó mintában pedig 23,1 részecskét találtak. A kimutatott műanyagok jellemzően a széles körben felhasznált polietilénből, polipropilénből és polisztirolból álltak.

A Parányi Plasztiktalány projekt során először az Ipolyban vettek mintát: 1,7 részecskét mértek egy köbméter vízben. A viszonylag alacsony mikroműanyagszint vélhetően annak köszönhető, hogy a folyó többnyire nemzeti parki területeken, ipari és kommunális behatásoktól viszonylag elzártan kanyarog. Az elterjedtebb (pl. polipropilén) és kisebb mennyiségben gyártott anyagtípusok (például játékokhoz, műszerfalakhoz alkalmazott akrilnitril-butadién-sztirol, ABS) is kimutathatók voltak.

A Rábában már jóval több, köbméterenként 12,1 mikroműanyag-részecskét mutatott ki a WESSLING Hungary Kft. Ez akár napi 20,7 millió részecskét is jelenthet. Érdekes, hogy ezek a részecskék nem a Tisza vízgyűjtőjén is detektált, széles körben felhasznált anyagtípusok, hanem precíziós alkatrészekhez, elektronikai termékekhez használt anyagok (pl. polyoximetilén).
A PPT projekt legfontosabb eredménye, hogy rámutatott: a mikroműanyagok sajnos egyértelműen megtalálhatók a felszíni vizeinkben.