Hondzso tovább kutatna, hogy még több beteget megmenthessen

Hondzso kutatásainak vázlatos bemutatása a Nobel-díj bejelentésekor
Hondzso kutatásainak vázlatos bemutatása a Nobel-díj bejelentésekor
Vágólapra másolva!
Hondzso Taszuku, az orvosi Nobel-díj egyik idei díjazottja közölte: folytatni akarja kutatásait a rák elleni harcban, hogy még több életet megmenthessen.
Vágólapra másolva!

„Folytatni akarom a kutatásaimat, mivel soha annyi beteget nem sikerült megmenteni, mint az immunterápia segítségével" - fejtette ki. Hozzátette: örömmel tölti el, ha kutatásai nyomán felépülnek a páciensei a súlyos betegségből.

A rákkutatás területén elért eredményeiért James Allison és Hondzso Taszuku kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Hondzso Taszaku és James P. Allison az orvosi Nobel-díj idei kitüntetettjei Forrás: AFP/Sam Yeh

Az illetékes bizottság indoklása szerint az amerikai és a japán szakember a rák elleni modern immunterápia, a negatív immunreguláció gátlására irányuló tumorterápia kifejlesztésével érdemelte ki a legrangosabb tudományos elismerést. Felfedezéseik mérföldkövet jelentettek a rák elleni küzdelemben.

Hondzso hétfőn Kiotóban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, megtiszteltetés és öröm számára a díj. Megköszönte kollégáinak, tanítványainak és családjának, hogy olyan hosszú időn át támogatták őt és munkáját.

James Allison a hírre közleményben reagált, amelyben kifejtette: nem a rák tanulmányozása volt az elsődleges célja, hanem az, hogy "jobban megértse a T-sejteknek, ezeknek a hihetetlen sejteknek a biológiáját, amelyek beutazzák a testünket és azon dolgoznak, hogy megvédjenek".

Hondzso kutatásainak vázlatos bemutatása a Nobel-díj bejelentésekor Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Kutatásaik során a tudósok arra koncentráltak, hogy egyes fékek feloldásával az immunrendszer képes legyen megtámadni a rákos sejteket.

A kitüntetettek 9 millió svéd koronával (282 millió forintos összeggel) gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják.