Először figyeltek meg eszközhasználó madarakat a vadonban

Új-Zéland
kea
Vágólapra másolva!
A Scientific Reports című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a kizárólag Új-Zéland Déli-szigetén honos, smaragdzöld színű keáról (Nestor notabilis) már régóta úgy vélik a szakemberek, hogy a főemlősökéhez hasonló intelligenciával rendelkezik.
Vágólapra másolva!

A mostani tanulmányt készítő Matt Goodman pedig néhány évvel ezelőtt - akkor még egyetemistaként - arra lett figyelmes, hogy a Déli-szigeten magasodó Murchison hegyre kihelyezett hermelincsapdákat "megpiszkálták", és bár gyanította, hogy a hegyvidéki papagájok lehetnek az elkövetők, ennek bizonyítása nem volt egyszerű feladat.

A következő két és fél évben Goodman bedugdosott fadarabkákat fedezett fel több mint 200 dobozcsapdában.

Kea Forrás: Origo

A keák híresek arról, hogy mindent elcsennek, amit kampós csőrükkel, vagy méretes, erős karmaikkal elbírnak. Lyukakat vájnak a sátrakba, és kicsipegetik a gumit az ablaktörlőkből és kocsiajtókból. A madarak hasonló pusztítást végeztek Goodman kameráival is, amelyeket a csapdák megfigyelésére helyezett ki.

Öt készüléket tettek tönkre és tüntették el a memóriakártyákat, mire a férfinak végre sikerült lencse végre kapnia egy elkövetőt.

A felvételen az látszik, ahogy egy kea addig próbálgatja a botocskákat, míg végül talál egyet, amellyel működésbe hozza a csapdát.

Noha számos olyan intelligens madárfaj létezik, amely fogságban megtanul eszközöket használni, ez az első alkalom, hogy a vadonban sikerült dokumentálni ilyen viselkedést.

(MTI)