Döbbenet: a macskák értik a fizikát

macska
A macskák képesek az oksági kapcsolatok felismerésére
Vágólapra másolva!
Egy japán kutatás szerint a macskák értik az ok-okozati összefüggéseket, felismerik, amikor ezek nem működnek, és felfognak néhány fizikai törvényszerűséget is. A kutatók eredményüket az Animal Cognition című tudományos magazinban publikálták.
Vágólapra másolva!

A macskák felfogják az ok-okozati összefüggést

Akinek van macskája, tapasztalatból tudja, hogy mennyire intelligensek, amit most egy újabb tanulmány is igazol, méghozzá meglehetősen érdekes aspektusból. Az elvégzett kísérletek azt bizonyítják, hogy a macskák felfogják az ok-okozati elvet, és megértenek némi elemi fizikát is.

A macskák képesek az oksági kapcsolatok felismerésére Forrás: Phys.org

Kombinálva e képességeiket a rendkívül fejlett hallásukkal, még azt megelőzően képesek behatárolni, hogy hol rejtőzhet a préda,

hogy vizuálisan is azonosítanák.

A macskák érzékelési rendszerében nagyon fontos szerepet játszik a hallás Forrás: The Conservation

A japán Kyoto University kutatócsoportja már egy korábbi vizsgálat során is arra a következtetésre jutott,

hogy a macskák képesek előre „megjósolni" a számukra láthatatlan tárgyak jelenlétét, pusztán a hallásuk alapján.

A macska kommunikációjáról jóval kevesebbet tudunk, mint a kutyáéról Forrás: AFP/Raul Arboleda

A tudósok a mostani kutatásukkal arról akartak megbizonyosodni, hogy vajon a macskák felismerik-e az ok-okozati összefüggéseket. Az ezt célzó kísérletek során vizsgálták, a macskák rájönnek-e arra, hogy egy számukra láthatatlan tárgy van a dobozban azon az alapon, hogy az rázáskor zörög-e, vagy sem.

A macskák figyelmét sokkal jobban felkeltették a fizikai törvényekkel inadekvát kísérleti szituációk Forrás: AFP/Cris Bouroncle

A kutatócsoport arról is szeretett volna meggyőződni, várják-e a macskák, hogy a zörgő dobozból kiessen tárgy, ha azt megfordítják.

A vasgolyókkal megrakott doboz rejtélyei

A Saho Takagi által vezetett japán kutatócsoport kísérletében 30 házimacska (Felis silvestris catus) vett részt.

Saho Takagi, a kutatócsoport vezetője Forrás: Phys.org

A tudósok azt találták, hogy a macskák elsősorban a hallásukra támaszkodnak annak megfejtésében, léteznek-e olyan tárgyak, amit nem láthatnak. A kísérletek során egy műanyag dobozba néhány vasgolyót helyeztek el. Ha megrázták a dobozt, a szabadon guruló golyók egymásnak koccanva zörögni kezdtek, ha pedig felfordították, értelemszerűen kiestek.

A doboz egyik oldalára elektromágnest szereltek fel, amely bekapcsolva megakadályozta a golyók zörgését, illetve kiesését.

A macskákat mindig egyénileg tesztelték, és videón rögzítették az állatok reakcióit. Amikor a macska a kutatókra figyelt, először 5 másodpercig vízszintesen rázták a dobozt, hogy jól hallhatóan zörögjön, ám ne essen ki belőle semmi. Aztán felfordították, amiből így kizuhantak a golyók, illetve ha az elektromágnest bekapcsolták, lefelé fordítva sem esett ki semmi a dobozból. Végül a dobozt letették a padlóra, közvetlenül a macskák elé, és hagyták, hogy az állatok 15 másodpercig vizsgálgassák azt.

Csak két kísérleti szituáció felelt meg a fizika törvényeinek

Amikor a doboz zörögött, a macskák mindig arra számítottak, hogy van benne valami. Erre úgy jöttek rá a kutatók, hogy a macskák a zörgő dobozt jóval hosszabb ideig bámulták, mint azt, amelyről a hallásuk alapján azt feltételezték, hogy üres. Minden egyes kísérleti alanyt négyféle helyzetben teszteltek.

Minden egyes kísérleti alanyt négy különböző szituációban teszteltek (a kép illusztráció) Forrás: Szomor Anikó

Az első kísérletnél a dobozt először elkezdték rázni, hogy a golyók zörögjenek, majd amikor felfordították, a golyók mindig kiestek belőle. Második alkalommal is zörgették a golyókat, ám ha felfordították a dobozt, a bekapcsolt elektromágnes miatt azok mégsem estek ki.

A macskák törzsfejlődési okok miatt kevésbé szociálisak és sokkal territoriálisabb állatok, mint a kutyák Forrás: Szomor Anikó

A harmadik tesztnél a rázás ellenére sem zörögtek a golyók (ugyancsak a bekapcsolt elektromágnesnek köszönhetően), de kiestek, amikor felfordították a dobozt.

A macskák azonnal felismerték az abnormális helyzeteket Forrás: AFP/Raul Arboleda

A negyedik kísérleti szituációban a golyók nem zörögtek, és amikor felfordították a dobozt, nem esett ki belőle semmi.

Két kísérleti helyzet megfelelt a fizika törvényeinek, kettő pedig nem.

Megfelelt, amikor a rázást hang kísérte, valamint ahol a rázást nem kísérte a zörgés és a golyó sem pottyant ki, ám nem felelt meg, ahol volt zörgés ugyan, de nem esett ki a golyó, illetve ahol nem volt zörgés, de ennek ellenére a doboz felfordításakor mégis kiesett a golyó.

Macskák, mint fizikusok

A megfigyelések szerint a macskák lényegesen hosszabb ideig figyelték a dobozt, ha a rázás zajjal járt együtt. Ez egyértelműen azt mutatja, a macska alkalmazza a fizikai törvényeket,

hogy a tárgy létezésére vagy hiányára következtessen azon az alapon, hogy hall-e zajt, vagy nem.

Az állatok akkor is hosszabban bámulták a dobozt, amikor a helyzet nem felelt meg a fizika törvényszerűségeinek.

A macskák néhány érzékelési képessége ragadozó mivoltuknak köszönhetően fejlődött ki roppant szenzitívvé Forrás: Jan King

Ez olyan, mintha a macskák tisztában lennének azzal, hogy ezek a helyzetek nem felelnek meg az ok-okozati összefüggésnek.

Takagi a korábbi megfigyelések alapján azt feltételezte, hogy a kísérleti alanyokat jobban fogja érdekelni a két nem összeillő kondíció, azaz a második és a harmadik kísérleti szituáció, amikor van zaj, de nincs golyó, illetve nincs zaj, de van golyó.

A kísérletek igazolták, hogy a macskák képesek az oksági viszonyoknak megfelelő logikus gondolkodásra Forrás: AFP/Anthony Wallace

És a feltételezés helyességét vissza is igazolták a kísérletek. Bárki, akinek van macskája, valószínűleg azt jósolná, hogy a cicákat jobban érdekli, ha rázzák a dobozt és zörög, mint amikor csöndes.

A tesztek azonban mást mutattak: a macskák figyelmét sokkal jobban felkeltették a nem összeillő kondíciók,

vagyis amikor a golyók nem jelentek meg a rázás és zörgés után, illetve amikor annak ellenére esett ki a golyó a dobozból, hogy nem volt zörgés.

Mást mutattak a tesztek, mint amire a macskatartók gondolnának Forrás: Szomor Anikó

Ezt onnan tudták megállapítani, hogy a tudósok pontosan megmérték, mennyi ideig figyelik a macskák a hangot pordukáló, illetve a rázás közben némán maradó dobozt.

Ösztönös felfogóképességgel rendelkeznek fizikai törvényszerűségekről

A macskák tehát előre kikövetkeztették, hogy a zörgő dobozból - ha azt lefordítják - ki kell esnie valaminek, és azt is, hogy a „csendes" dobozból nem fog kijönni semmi.

Ha nem ez volt az helyzet, a furcsa, a fizika törvényszerűségeivel ellentétes szituáció azonnal felkeltette az érdeklődésüket.

A kutatók szerint ez arra utal, hogy hogy a macskák némileg „értik" a gravitációt.

Úgy tűnik, hogy a macskák némileg még a gravitációt is megértik Forrás: hemis.fr/MOIRENC Camille / hemis.fr/Moirenc Camille / Hemis.Fr

Saho Takagi, a kutatás vezetője egyenesen azt állítja, a macskák az ok-okozati összefüggésen alapuló logikai gondolkodást használják,

hogy megjósolják a láthatatlan tárgyak megjelenését.

A kutatók szerint a környezeti feltételek gyakorolják a legkomolyabb hatást arra, hogy egyes fajok mely képességei fejlődnek különösen szenzitívvé.

Az ökológiai környezet, illetve a macskák természetes vadászó életmódja járulhatott hozzá ahhoz, hogy képesek csak a hallásukkal pontosan beazonosítani zsákmányuk helyzetét Forrás: Getty Images

Az ökológiai környezet, illetve a macskák természetes vadászó életmódja járulhatott hozzá annak a képességüknek a kifejlődéséhez, hogy a potenciális zsákmányállataik helyzetét vizuális észlelése nélkül, a hangok alapján is be tudják határolni. Takagi elmagyarázta, hogy

a vadászó macskáknak igen gyakran ki kell következtetniük a préda helyzetét vagy távolságát kizárólag a hangok alapján,

például a korlátozott látási viszonyok miatt.

A macskák ösztönös felfogóképességgel rendelkeznek néhány fizikai törvényszerűséget illetően is Forrás: Origo

A japán egyetem kutatóinak végkövetkeztetése: a macskák felismerik az ok-okozati összefüggéseket,

és ösztönös felfogóképességgel rendelkeznek néhány fizikai törvényszerűséget illetően is.

Sokkal jobban értik, mint sem azt korábban gondolták. Ahhoz, hogy megtudhassuk, mit is lát a lelki szemei előtt a macska, amikor a zajokat analizálva lép a tettek ösvényére, még további kutatások szükségesek.