Antibiotikum nélkül gyógyították a tbc-t

koronavírus
A tuberkulózis kórokozója
Vágólapra másolva!
A világon elsőként fejlesztettek ki nem antibiotikum alapú szert a tuberkulózis kezelésére a Manchesteri Egyetem kutatói, reményeik szerint 3-4 éven belül megkezdődhetnek a vegyület klinikai vizsgálatai.
Vágólapra másolva!

A gümőkór, avagy tuberkulózis rendkívül fertőző, baktérium okozta betegség, amely leggyakrabban a tüdőt támadja meg.

- mondta a projektet vezető Lydia Tabernero.

A tbc-s betegeknek jelenleg erős antibiotikumokból álló koktélt kell szedniük 6-8 hónapon keresztül, ami gyakran kellemetlen mellékhatásokkal jár, és még így is 20 százalék a kockázata, hogy a betegség kiújul.

„Annak ellenére, hogy már száz évvel ezelőtt kifejlesztették a tuberkulózis elleni védőoltást, ma mégis úgy tartják, hogy minden harmadik ember fertőzött a világon.

- mutatott rá az egyetem szóvivője.

Hozzátette, a fertőző betegség Afrikában és Ázsiában a leggyakoribb, de Nagy-Britanniában is egyre növekszik a tbc-sek aránya és Londont ma már gyakran a gümőkór európai fővárosaként emlegetik. A tíz év kutatásainak eredményeként kifejlesztett új szer a betegséget okozó mycobacterium tuberculosis védekezőképességét célozza meg, nem magát a baktériumot, valamint képes kiiktatni annak egyre gyakoribb antibiotikum-rezisztens törzseit.

A tuberkulózis kórokozója Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

A baktérium védekezőképességének gyengítése növeli az esélyét, hogy a szervezet immunrendszere ellássa a feladatát és megsemmisítse a kórokozót. A Journal of Medicinal Chemistry című folyóiratban publikált tanulmány szerint ez az első olyan nem antibiotikumalapú készítmény, amellyel sikerrel kezelték a tuberkulózist állatoknál.

A Manchesteri Egyetem szakembereinek készítményét ugyanis sikerrel alkalmazták akut és krónikus tuberkulózisos tengerimalacokon az egyesült államokbeli Rutgers Egyetemen. Tabernero szerint a szer nem károsítja az emberi sejteket. Hozzátette, hogy a következő lépés a további tökéletesítés lesz, és számításaik szerint 3-4 éven belül megkezdődhetnek a klinikai vizsgálatok.

(Science Daily, MTI)