Méhekkel vizsgálják Róma légszennyezettségét

méhek
Ha kihalnak a méhek, kihal az emberiség?
Vágólapra másolva!
Az olasz főváros biodiverzitását és légszennyezettségét tanulmányozzák méhek segítségével olasz méhészek, akik Róma központjában 15 méhkaptárt helyeztek ki épületek tetejére.
Vágólapra másolva!

Ez egy kísérleti városi méhkaptár, amelyet arra használunk, hogy tudományos adatokat gyűjtsünk a Rómában lévő növények biodiverzitási térképének megalkotásához" - mondta Raffaele Cirone, az olasz méhészek szövetségének (FAI) az elnöke az AFP francia hírügynökségnek. "Ugyanakkor tanulmányozzuk a nagyvárosi élet hatásait is" - tette hozzá Cirone, és

példaként hozta fel a kisméretű szállópor (pm10 és a pm2,5), a mikroműanyagok és a nehézfémek jelenlétét a városközpont levegőjében.

Utóbbi esetében néhány méterre a tetőn lévő kaptároktól mérőműszereket helyeztek ki. Az általuk gyűjtött adatokat összehasonlítják a méhek által gyűjtött mézek összetételével. "A tudósok jobban meg fogják érteni ezen részecskék mozgását, azt hogy mennyire szállnak fel és hol ülepednek le" - magyarázta Cirone.

Forrás: Thinkstock

Róma központjában 12 tetőn állnak méhkaptárok, a carabinierik (katonai csendőrök) központjának tetején is. "Az a szándékunk, hogy még nagyobb kolóniát telepítsünk a tetőkre. A természet ezen őreit ki akarjuk helyezni más olasz városokban is, amelyek légszennyezettséggel küszködnek - mondta Davide De Laurentis, a carabinierik erdőkért, környezetért és mezőgazdasági termékekért felelős parancsnok-helyettese.

(MTI)