Látni vélték a régóta kihaltnak hitt ragadozót

Fénykép a jávai tigrisről
Vágólapra másolva!
Csaknem fél évszázada nem látta senki, de lehetséges, hogy mégis életben van a jávai tigris egy kisebb populációja Indonéziában.
Vágólapra másolva!

A tigriseknek csaknem kilenc alfaját ismerjük, ezek egyike volt a jávai tigris. A többi alfaj példányaihoz képest kisebb termetűnek számított. A hím hossza általában a 2,48 métert érte el, tömege pedig 100–141 kg között alakult, míg a nőstény ennél általában kisebb, súlya pedig 75–115 kg körüli volt. A ragadozó természetes élőhelye Indonézia, azon belül pedig Jáva szigetén volt, ahol a vadászata és élőhelyeinek pusztulása miatt fokozatosan csökkent a populációja. Már az 1950-es években nagyjából csak mindösszesen 25 példányt tartottak számon belőle, az utolsót pedig 1976-ban látták.

Hivatalosan 2003-ban nyilvánították kihaltnak.

Néhány természetvédő azonban nem adta fel a reményt, titkon hitt abban, hogy valahol él még néhány egyede az alfajnak, ezért az 1990-es években kameracsapdákat telepített a tigrisek egykori élőhelyének közelébe. A várva várt fotó sajnos csak nem született meg.

Fénykép a jávai tigrisről Forrás: Wikimedia Commons

Múlt hónapban viszont az indonéziai Ujung Kulon Nemzeti Park egyik vadőrének úgy tűnik, sikerült lencsevégre kapnia egy furcsa nagymacskát, amely egyesek szerint könnyen a jávai tigris lehet. A park munkatársai szerint az állatnak olyan jellegzetességei voltak, amivel a környék egyetlen más nagymacskája sem rendelkezik.

null

null

– nyilatkozta a park egyik vezetője, Mamat Rahmat, aki hozzátette, reméli, még életben van néhány példány a térségben.

A többi szakértő ugyanakkor nem ilyen optimista, a ragadozó mozgása ugyanis inkább egy jávai leopárdéra emlékeztet, ami ugyancsak súlyosan veszélyeztetett fajnak számít. Mindenesetre a WWF most expedíciót indítana a rejtélyes nagymacska felkutatására.

Forrás: The New York Times