Hiába titokzatos a világóceán, alig maradt tengeri vadon

tenger
A világóceán hiába borítja el a Föld közel háromnegyedét, alig maradtak olyan szegletei, amelyek mentesek maradtak az emberi hatásoktól.
Vágólapra másolva!
Az óceánok nagy része titokzatosnak és érintetlennek tűnik, ám a világ tengereinek csupán 13 százaléka tekinthető vadonnak egy a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmány szerint.
Vágólapra másolva!

Az Északi-tenger olyan, mint egy megművelt szántóföld

Vadonnak azok a területek számítanak, amelyek teljesen vagy csaknem teljesen érintetlenek. A szakértők szerint ilyen terület jobbára csak az Északi- és a Déli-sarkvidéken, valamint a távoli csendes-óceáni régiókban, például Francia-Polinézia vidékén található.

Ökológiai értelemben vett valódi tengeri vadon már csak nagyon kevés helyen, így többek között a sarkvidékeken található Forrás: Stefan Hendricks, Alfred-Wegener-Institut/Stefan Hendricks, Alfred-Wegener-Institut/Stefan Hendricks, Alfred-Wegener-Institut

Az Északi-tenger például olyan, mint egy megművelt terület:

minden négyzetméterét évente többször vontatóhálóval fésülik át - fejtette ki Thomas Brey, a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet ökológusa.

Vihar az Északi-tengeren Forrás: Origo

tette hozzá. Kiemelte: "A vadon egy olyan rendszer, amely az evolúcióval alakult ki. Ha saját céljainkra formáljuk ezt a működő rendszert, legtöbbször nem tesszük jobbá".

Alig van terület, ami mentes maradt az embertől

Az ilyen beavatkozásokat kutatja Kendall Jones, az ausztráliai Queenslandi Egyetem és a Wildlife Conservation Society (WCS) munkatársa kollégáival.

Francia-Polinéziában akadnak még érintetlen tengerrészek Forrás: Elter Károly

Mert miközben már intenzíven vizsgálják az érintetlen szárazföldi területek helyzetét, az óceánokra vonatkozóan nincsenek hasonló kutatások.

A Csendes-óceán trópusi vidékei rendelkeznek még némi tengeri vadonnal Forrás: Elter Tamás

A világtengerek feltérképezésekor a tudósok 19, emberi tevékenységhez kapcsolódó stresszfaktort, úgynevezett stresszort vizsgáltak.

Ide tartozik a kereskedelmi hajózás, a trágyák használata,

valamint a halászat különbözői formái.

Zászlóssügérek (Pseudanthias squamipinni). A Vörös-tengeri zátonyokat a növekvő turizmus ellenére is, még mindig gazdag élővilág jellemzi Forrás: Bolubás Brigitta

A kutatók azonosították azokat a területeket, melyek csak kis mértékben vannak kitéve emberi hatásoknak.

A klímaváltozást azonban kivették a faktorok közül, mert - mint írják - különben egyáltalán nem találtak volna tengeri vadont.

Stresszes az egész világóceán

A biológusok ezt követően összehasonlítottak 16 óceáni területet, hogy a különböző stresszfaktorok hatásait vizsgálják, itt már a klímaváltozás hatásait is figyelembe vették. A szakértők óriási eltéréseket találtak.

Az Indiai-óceán területein már korántsem annyira pozitív a helyzet Forrás: Pixabay

A melegebb Indiai- és Csendes-óceánban csak 16 millió négyzetkilométernyi tengeri vadon maradt,

ez a közel 362 millió négyzetkilométer kiterjedésú világtengernek alig néhány százaléka csupán.

Az Atlanti-óceán Dél-Afrikánál Forrás: Elter Tamás

A mérsékelt övi déli afrikai területeken azonban már csak 2000 négyzetkilométernyi tengeri vadont találtak,

amely a világtenger, de még az Atlanti-óceán kiterjedéséhez (106 millió négyzetkilométer)képest is szinte mérhetetlenül kicsi.

A kevés tengeri vadonnak is csak az öt százaléka védett

"Meg voltunk lepődve, milyen kevés tengeri vadon maradt meg. Az óceánok hatalmasak, bolygónk több mint 70 százalékát lefedik, de nekünk sikerült szinte az egész ökoszisztémát befolyásolni" - írja Kendall Jones a tanulmányt bemutató közleményben.

A világóceán hiába borítja el a Föld közel háromnegyedét, alig maradtak olyan szegletei, amelyek mentesek maradtak az emberi hatásoktól Forrás: Elter Tamás

A szakértők által azonosított tengeri vadonoknak csupán 5 százaléka áll védelem alatt.

A tengerbiológusok és oceanográfusok szerint nagy szükség lenne nemzetközi környezetvédelmi egyezményekre a tengeri vadonok egyedülálló értékének felismeréséhez és a megőrzésükhöz.

Kardszárnyú delfin. Egyre jobban zsugorodnak a tengeri élőhelyek Forrás: AFP/Marcel Mochet

"Tudjuk, hogy ezek a területek katasztrofális mértékben zsugorodnak, ennek megfelelően védelmük a többoldalú környezetvédelmi egyezmények sarkalatos pontja kell legyen" - véli James Watson, a WCS kutatója, a Queenslandi Egyetem biológusa.

Naplemente a csendes-óceán kaliforniai partvidékén Forrás: Elter Tamás

A tanulmány társszerzője figyelmeztetett arra: "ha nem történik semmi, ezek a vadonok valószínűleg 50 éven belül eltűnnek".

(Forrás: MTI)