Évekig is eltarthat a hawaii Kilauea tűzhányó kitörése

vulkán
Az USGS vulkanológusai május 15 körülire prognosztizálják a csúcskráter robbanásos kitörését a hawaii Kilauea vulkánon
Vágólapra másolva!
Még hónapokig, sőt akár évekig is eltarthat a hawaii Nagy Szigeten tomboló Kilauea vulkán kitörése, további lakott területek kerülhetnek veszélybe - állapította meg amerikai geológusok jelentése.
Vágólapra másolva!

A Hawaii Vulkánobszervatórium tanulmánya szerint a fő kockázat az, hogy a lávafolyam irányt változtat, így újabb lakóhelyeket fenyeget, miután május 3-án kezdődött kitörése eddig legalább 712 házat égetett fel és emberek ezreit kényszerítette arra, hogy elhagyják otthonaikat. Nagyobb tömegű olvadt kőzet áramlik a Kilauea legfelső lávakamrájából, mint a korábbi kitörések idején, a hatalmas, 8-as számú hasadék lávautánpótlása nem mutatja az apadás jeleit.

- áll a jelentésben, amelyet a Nagy Sziget hatóságai számára készítettek, hogy a tűzhányó miatti kockázatokra fel tudjanak készülni.

A láva a Kilauea keleti oldalán ömlik, ugyanazon a helyen, ahol az 1840-es, 1955-ös és 1960-as kitörés idején, amelyek közül az 1955-ös tartott leghosszabb ideig, 88 napig.

A jelenlegi lehet a Kilauea dokumentált történetének leghosszabb kitörése

- olvasható a jelentésben.

Forrás: Getty Images/2018 U.S. Geological Survey/Handout

A geológusok szerint a korábbi kitörések úgy fejeződhettek be, hogy a föld alatti lávanyomás csökkent, ahogy egyre több hasadék nyílt a vulkán keleti alsó hasadékzónájában. A most zajló vulkáni tevékenység egyetlen hasadék köré összpontosult, ami lehetővé teszi, hogy a láva nyomása magas maradjon. A 400 méter hosszú lávafolyam forrástölcséréből az óceánba folyik, 16-22 méter magasan a talaj fölé emelkedő csatornáján keresztül.

- olvasható a jelentésben.

(MTI)