A májrák miatti halálozás jelentősen nőtt az USA-ban

Vágólapra másolva!
A májrák okozta halálozások száma 43 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban másfél évtized alatt az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési hatóság, a CDC keddi jelentése szerint.
Vágólapra másolva!

A kutatók 2000 és 2016 között gyűjtöttek adatokat 25 éves és annál idősebb felnőttekről az Egyesült Államokban. Ez alatt az időszak alatt a májrák okozta halálozás a kilencedik vezető halálokból a hatodik vezető halálok lett.

Sam G. Pappas, a Rush Orvosi Egyetem onkológiai sebészetének vezetője meglepőnek nevezte ezt a jelentős ugrást.

A jelentés szerint az ország 50 államában hozzászámítva Washington DC-t is, a fővárosban a legmagasabb a halálozási arány, Vermontban pedig a legkisebb.

A vizsgált időszakban több férfi halt meg májrákban mint nő: a férfiak halálozási aránya 2-2,5-szöröse volt a nőkének.

A májrák előfordulása leginkább az 55-64 éves korosztályban nőtt: 2000 és 2013 között 109 százalékos volt az emelkedés, ám 2013-2016 között stabilizálódott a rákos esetek száma.

A Majo Klinika tájékoztatása szerint a májrák kialakulásának kockázati tényezői között szerepel a hepatitis B vagy C vírus okozta krónikus fertőzés, a májzsugorodás, az örökletes májbetegségek és az alkoholizmus.

Pappas hangsúlyozta: az adatok arra figyelmeztetnek, hogy a magas kockázatú pácienseknél hatékonyabb szűrésekre van szükség. Ezeket a pácienseket orvosuknak rendszeresen meg kell vizsgálnia, tájékoztatni kell őket a rizikófaktorokról, emellett szűrővizsgálaton is részt kell venniük.

Pappas felhívta a figyelmet arra, hogy például az elhízás is nagy kockázat, és ezt gyakran nem veszik figyelembe. A hosszú távú elhízottság májelzsírosodáshoz vezethet, amely a máj károsodásának vezető oka.