Ez volt Ötzi utolsó vacsorája

Ötzi
Ötzi, a jégember is alakort evett
Vágólapra másolva!
A halála előtti napokban kőszálikecske- és szarvashúst, továbbá egy ősi búzafélét fogyasztott Ötzi, a kőkorszaki ember, akinek 5300 éves múmiáját 1991 szeptemberében fedezték fel jégbe fagyva egy gleccseren, az Ötz-völgyi Alpokban, az olasz-osztrák határon, 3210 méteres magasságban.
Vágólapra másolva!

A „jégember” magas zsírtartalmú étrenden élt, ami indokolt is volt a zord környezetben, amelyben mozgott – közölte egy kutatócsoport, amely alapos elemzésnek vetette alá a múmia gyomortartalmát.

Ötzi rendszeresen fogyasztotta a ma is létező alpesi kőszáli kecske és a szarvas húsát, nyersen vagy talán szárítva, de „semmiképpen sem túlzottan hőkezelve” – közölte a Bolzanói Múmiakutató Intézet Frank Maixner vezette kutatócsoportja a Current Biology című tudományos folyóirat csütörtökön megjelent számában.

A példátlan épségben fennmaradt kőkorszaki ember beleinek tartalmát már korábban megvizsgálták, gyomortartalmának elemzése azonban váratott magára, mert a gyomor az évezredek alatt elmozdult a helyéről, csak 2009-ben, 18 évvel a múmia megtalálása után fedezték fel a bordák alá szorulva.

Ötzi, a jégember is állatokat evett Forrás: Dw.com

Az észak-olaszországi kutatóintézetben végzett elemzés kimutatta, hogy a gyomortartalom mintegy felét zsír tette ki, vagyis Ötzi magához tudta venni a kellő mennyiségű energiát, amely a nagy magasságban történő vándorláshoz szükséges.

„A magas és hideg környezet különösen megerőltető a szervezet számára, optimális tápanyagellátást igényel, ha elejét akarjuk venni az éhezésnek és az energiavesztésnek. A jégember szemlátomást nagyon is tudatában volt annak, hogy a zsír kiváló energiaforrás” - idézi a folyóirat Albert Zink kutatót.

Azt, hogy Ötzi kőszáli kecskét evett, már 2002-ben, a belek vizsgálata során megállapították. A gyomortartalom vizsgálata azt tanúsítja, hogy a kőszáli kecske és a szarvas a kőkorszaki havasi vadász étrendjén szerepelt élete végén is.

A kecske esetében sikerült egyértelműen megállapítani, hogy Ötzi a húsát (izomzatát) fogyasztotta, a szarvas esetében azonban nem tudni, hogy az állatnak a húsa vagy a belsősége képezte-e a jégember táplálékát. Ami a gabonát illeti, arról megállapították, hogy alakor, más néven egyszemű búza volt, a ma termesztett búzafajták őse.

Eduard Egarter-Vigl (b) és Albert Zink (j) Ötzit vizsgálja Forrás: © EURAC/Marion Lafogler

Megtalálták Ötzi gyomrában egy mérgező páfrány nyomait is. Az olasz kutatók szerint talán véletlenül került az étrendbe, de az is lehetséges, hogy Ötzi valamilyen gyomorbántalmát akarta kezelni vele. A kutatócsoport már 2016 elején megállapította, hogy a múmia a Helicobacter pylori nevű, napjainkban minden második embernél megtalálható gyomorbaktériummal volt fertőzött.

A kutatókat - mint elmondták - „lenyűgözte” a gyomortartalom vizsgálata, Frank Maixner elmondta, hogy „szabad szemmel is látható ételdarabok” kerültek eléjük.

A bolzanói Dél-Tiroli Régészeti Múzeumban lévő múmiának már több mint ötmillió látogatója volt.