Erről árulkodik a vastag szemöldök

szemöldök
Vágólapra másolva!
Egy új kutatás szerint a dús szemöldökű emberek az átlagnál nárcisztikusabbak – írja a Mirror.
Vágólapra másolva!

A Torontói Egyetem kutatói szerint a dús szemöldökű emberek egyben nárcisztikusabbak is, mint vékony szemöldökű társaik.

A résztvevőkről egy teszt alapján állapították meg, hogy mennyire nárcisztikusak, majd egy másik csoportnak megmutatták az első csapatról készült fényképeket, amelyeken már csak a szemöldökük látszott. Csupán ennyi elég volt ahhoz, hogy az emberek jól tippeljék meg, kik az önimádóak.

Ez azért lehet, mert a vastag szemöldök feltűnő, utóbbi pedig lételeme az önimádóknak.

Miranda Giacomin, a kutatás vezetője szerint "a nárcisztikusok szeretik a figyelmet és az imádatot, a vastag szemöldököt pedig feltűnőbb, felismerhetebb és emlékezetesebb. Ezért úgy érzik, megkedvelték őket, és így továbbra is túlzottan pozitív marad az önképük."