A Hold és a Mars meghódítását készíti elő az ISS új legénysége

ISS
A Nemzetközi Űrállomás itt még az ISS-hez csatlakozott Endaveour űrsiklóval
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Űrállomás következő hónapban útnak induló új legénysége egy sor olyan kísérletet végez majd el munkája során, amelyek közül több a Holdra és a Marsra vezető jövőbeli hosszú távú missziókat készíti elő.
Vágólapra másolva!

Alexander Gerst német asztronauta szerint, aki már második missziójára indul a Nemzetközi Űrállomásra, hat hónap alatt mintegy 300 kísérletet fognak végezni. A kísérletek legalább fele nem új, hanem korábbiak folytatásai.

A Horizontok névre keresztelt misszió során először viszik fel az űrbe az újonnan kifejlesztett, valós idejű 3D-s mikroszkópot, amely a Flumias nevet viseli.

Az eszköz elfér egy cipősdobozban, segítségével megfigyelhetők dinamikus sejtfolyamatok, például az emberi immunsejtek fejlődése a fedélzeten.

Forrás: NASA

A projekt, amely a stressz immunrendszerre gyakorolt hatását vizsgálja, a kutatók reményei szerint hasznos lesz a népesség egészére nézve is, de legfőképpen a Marsra induló asztronauták számára.
Más fiziológiai vizsgálatokkal a tüdő egészségét kutatják a Föld felszínén és az űrben.

Gerst egy Cimon nevű robotot is magával visz, amelyet szóbeli parancsok követésére programoztak. Cimon feladata, hogy segítsen a karbantartásban és a javítási munkákban, dokumentálja a kísérleteket, egyben "beszélgető- és sportpartner" is legyen.

(MTI)