Először végeztek robottal agyműtétet Magyarországon

agy
A világ egyik legfejlettebb idegsebészeti robotja, a ROSA közreműködésével operáltak meg egy Parkinson-kóros, 70 éves férfit az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben. A műtétet Erőss Loránd idegsebész, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Funkcionális Idegsebészeti Osztályának vezetője végezte április 20-án
Vágólapra másolva!
Magyarországon most először végeztek agyműtétet robot segítségével, amelyet az NKFI Alapból finanszírozott két tematikus nemzeti program egymáshoz kapcsolódó projektjei tettek lehetővé.
Vágólapra másolva!

Eddig nem használt technológiai műtét Magyarországon

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap eddig 16 tematikus programot finanszírozott mintegy 80 milliárd forint keretösszeggel a főbb társadalmi gazdasági, környezeti kihívásokhoz kapcsolódó szakterületeken. A ROSA nevű, csúcskategóriás idegsebészeti robot segítségével

a Parkinson-kór tüneteit enyhítő elektródákat ültettek be egy 65 éves páciens fejébe

az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben (OKITI).

A világ egyik legfejlettebb idegsebészeti robotja, a ROSA közreműködésével operáltak meg egy Parkinson-kóros, 70 éves férfit az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben. A műtétet Erőss Loránd idegsebész, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Funkcionális Idegsebészeti Osztályának vezetője végezte április 20-án Forrás: YouTube/Pataky Zsolt

A sikeres műtétről kedden tartott sajtótájékoztatót a beavatkozást végző csoport. A műtétet végző Erőss Loránd, az intézet funkcionális idegsebészeti osztályának vezetője elmondta:

a robot 0,6 milliméteres pontossággal, az emberi hiba kizárásával dolgozik.

Segítségével 10-12 órás műtétek ideje mindössze 3 órára csökkenhet. A Magyarországon és a régióban is egyedülálló eszköz beszerzését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Programjának 1,2 milliárd forintos támogatása tette lehetővé.

A hagyományos agyműtétek mellett jöhet a robotok segítségével végrehajtott beavatkozás (a kép illusztráció) Forrás: AFP/Ali Yussef

Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke hangsúlyozta: „A Magyarországon eddig nem használt technológiai műtéti alkalmazása is azt bizonyítja, hogy a felfedező kutatásokat, a célzott fejlesztéseket és az innovatív vállalkozásokat kiegyensúlyozottan ösztönző versenypályázati finanszírozással érhető el az innovációs teljesítmény fokozatos és fenntartható javulása, aminek eredményeit a támogatott orvosi kutatások esetében a betegek is tapasztalhatják."

Pálinkás József akadémikus, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke Forrás: Csudai Sándor - Origo

Hozzátette: az NKFI Alapból 2013 óta 11 tematikus nemzeti program indult el, amely idén és további öt programmal egészül ki.

Hat és félmilliárd forint a magyar agykutatásnak

A robottal végzett műtétet vezető Erőss Loránd és munkacsoportja a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) keretében évek óta foglalkozik innovatív idegsebészeti és epilepsziasebészeti eljárások kutatásával, alkalmazásával.

Ahat és félmilliárd forint támogatást kapott a magyarországi agykutatás Forrás: AFP/Mauricio Lima

A nemzeti programok sorában mind a támogatás, mind a résztvevő kutatók száma alapján kiemelkedő NAP első szakasza 12 milliárd Ft támogatással indult el. A NAP folytatása 2017-től a „Nemzeti Kiválósági Program" keretében zajlik,

amelyből 6,5 milliárd forintos támogatás jut az agykutatási programra.

2014 óta több mint 100 kutatás-fejlesztési projekt indult el a NAP keretében létrejött konzorcium 10 egyetemi, kutatóintézeti és vállalati tagjánál.

A régióban is egyedülálló az új sebészeti robot

A Magyarországon és a régióban is egyedülálló sebészeti robot beszerzését a NKFI Hivatal Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Programjának 1,2 milliárdos támogatása tette lehetővé,

amit az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet a Femtonics Kft-vel közös konzorciumban nyert el

a „Kiemelkedő halálozási kockázattal járó betegségek gyógyításának eredményességét lényegesen javító nemzeti program" keretében.

A ROSA sebészeti robot "karja" Forrás: AFP/Boris Horvat

Az orvosokból, gépész-, optikai tervező-, villamos-, szoftverfejlesztő mérnökökből, biológusokból, lézerfizikusokból álló multidiszciplináris konzorcium célja, hogy a ma megszokott lézermikroszkópoknál gyorsabban használható, térbeli méréseket lehetővé tevő kétfoton-mikroszkópot, illetve az idegsejtek aktivitását láthatóvá tévő fluoreszcens festéket fejlesszenek.

Erőss Loránd és munkacsoportja a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) keretében évek óta foglalkozik innovatív idegsebészeti és epilepsziasebészeti eljárások kutatásával, alkalmazásával (a kép illusztráció) Forrás: AFP/Mattias Edwall

Mivel sokszor az agy belsejében történnek azok a jelenségek, amelyek kutatási vagy gyógyítási szempontból jelentőséggel bírnak, ezért lényeges a pályázati támogatásból beszerzett sebészeti robot szerepe,

mert a robot az embernél sokkal pontosabban, tizedmilliméteres precizitással képes eljutni a mély agyi idegmagvakig is.

Egyetemi ,kutatóintézeti, és vállalati összefogás

A projektet támogató Nemzeti versenyképességi és kiválósági program (NKP-16) felhívásra hazai felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek és vállalkozások által létrehozott közép-magyarországi konzorciumok nyújthatták be pályázatukat.

A jövő nagy lehetőségét az egyetemek, a kutatóintézetek és vállalatok összefogásán alapuló kutatási projektek alkotják, amelyek komoly támogatásban is részesedhetnek Forrás: Utm

A program hazánk versenyképességének szempontjából stratégiai jelentőségű

kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeket, illetve az azok keretében jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák létrehozását támogatja, a fenti programon kívül további két nemzeti program – az Anyagtudományi, technológia nemzeti program, Víz-egészség-élelmiszer nemzeti program – keretében.

Kutatólabor az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben Forrás: MTI/Beliczay László

A három programban 26 konzorciumi projektjavaslat nyert összesen mintegy 28 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatást az NKFI Alapból.

Forrás: (MTI, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal)