Akkora a hőség, hogy megolvadt a pápa keze

Vágólapra másolva!
A hőség miatt deformálódott XXIII. János pápa bebalzsamozott keze: megolvadt a viasz a 2014-ben szentté avatott pápa kezén - írta a Correre della Sera című olasz napilap.
Vágólapra másolva!

A Vatikán az egykori pápa holttestét egy üveg szarkofágban Rómából a Lombardia régióban, Bergamo megyében lévő szülőhelyére, Sotto il Montéba szállíttatta. A közeli Seriatában a szarkofágot hívőknek is megmutatták, többek között a bergamói börtönben is láthatta 200 fogoly.

A magas hőmérséklet miatt a kézen lévő vékony viaszréteg megolvadt - erősítette meg Giulio Della Vite, Bergamo egyházmegye főtitkára. A szarkofág belsejében argongázzal akadályozzák meg a holttest oxidációját és bomlását. A Seriatéból Bergamóba vezető úton az üvegkoporsó egy nyitott járművön haladt át az embertömegen.

- hangsúlyozta Della Vite.

A koporsó június 10-ig marad az egykori pápa szülőhelyén, a kezet majd a Vatikánban hozzák ismét helyre.

Forrás: Wikimedia Commons

A 20. század legkedveltebb pápája

XXIII. János, született Angelo Giuseppe Roncalli a 20. század legkedveltebb pápája volt: nevéhez köthető az egyház világ felé nyitása, megújítása. Működésének legjelentősebb eseménye a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) összehívása volt. A tanácskozás - amelynek célja az egyház fegyelmének, tanításának és szervezetének korszerűsítse volt - 1962. október 11-én kezdődött, és XXIII. János halála után VI. Pál pápa fejezte be. A zsinat korfordulót jelentett a katolikus egyház életében, évszázados törvényeket, szokásokat változtatott meg, és általa az egyház visszanyerte hitelességét azok szemében is, akik történelmi szerepének alkonyát jósolták. A tanácskozás XXIII. János pápának köszönhetően a nyitás és az ökumenizmus zsinatává vált.

XXIII. János pápa 1962-ben jelentős szerepet játszott a kubai válság békés megoldásában. 1963-ban fogadta Hruscsov szovjet pártfőtitkár lányát és vejét.


1963. június 3-án Rómában halt meg. A Szent Péter-bazilika kriptájában lévő sírhelyén egy ellenőrzés során holttestét a bomlás jelei nélkül találták 2001 januárjában.

A hívők szerint ez az elhunyt szentségének jele. XXIII. János pápát 2014-ben avatták szentté.