Mint ezer kísértet sikolya - így vonultak harcba az aztékok

aztékok
Vágólapra másolva!
Minden lehetséges eszközt bevetettek a régi aztékok a harctéren. A pszichológiai hadviselés jegyében olyan különleges sípokat fejlesztettek ki, amelyek az emberi sikolyokhoz hasonló, hátborzongató hangokat adtak ki.
Vágólapra másolva!

Ezer holttest sikolyát őrzik

Amikor a régészek egy évtizeddel ezelőtt furcsa, koponya alakú sírelemeket találtak az egyik azték templomban Mexikó területén, arra gondoltak, hogy talán pusztán játékok vagy díszek, amelyeket aztán katalogizáltak, és eltették őket jó mélyen a raktárba.

Koponyadomborművek egy azték templomból Forrás: Rafael Saldaña/Flickr

Évekkel később a kutatók azonban rájöttek – miután kísérletezető kedvből megfújták a furcsa tárgyakat –, hogy ezek a hátborzongató hangú eszközök csakis egyfajta „halálsípok" lehettek, amelyek az emberi sikolyokhoz hasonló hangokat adnak ki. Az ősi aztékok minden bizonnyal ilyeneket használtak egykor a szertartásaikon, az áldozati rítusokon, illetve a véres harcok során.

Ilyen sípokkal kelthettek minél nagyobb félelmet ellenségeikben, és segítették elő saját győzelmüket.

Forrás: Origo

– írja a MailOnline. Amikor a tudósok végül megfújták a sípokat, a kiadott hang rémisztő és borzalmas volt.

Ehecatl, az azték szélisten Forrás: Pinterest

Elmondásuk szerint a füttyszó leginkább arra hasonlított, amikor emberek a fájdalmas kíntól vergődnek, vagy amikor a süvítő szélben halljuk a kísértetek hangját, illetőleg olyanok ezek a hangok, mint „ezer holttest sikolya".

A rémisztő hang miatt adták fel a csatát

Roberto Velázquez Cabrera, a mexikói székhelyű Instituto Virtual de Investigación Tlapitzcalzin gépészmérnöke és alapítója évek óta vizsgálja a különös eszköz által kiadott hangokat. A MexicoLore című tudományos online oldalon publikált cikkében azt írja,

hogy ezek a halálsípok valószínűleg nem voltak közösségi hangszerek,

hanem nagy eséllyel áldozati célokkal tervezték és alkották meg ezeket.

Azték templom Forrás: Quartz

A sípot közvetlenül azelőtt fújták meg, hogy az áldozatot megölték, és ezzel vezették lelkét a túlvilági életbe.

Más megközelítésben a rémisztő hangok igen hatásosnak bizonyultak a csatatéren is,

így az azték harcosok pszichológiai hadviselésre használhatták a „halálsípokat", hogy ezzel is megijesszék az ellenséget a harcok idején.

Az aztékok a csatákban az ellenség megrémisztésére használhatták a furcsa halálsípokat Forrás: Realm of History

A halálsíp ugyanis kitűnő eszköze lehetett a másik fél megzavarásának, és többször hatásosnak bizonyult abban is, hogy az ellenség meggondolva magát, végül meghátrált vagy feladta a csatát.

Más tudatállapotba hozták az agyat

Széles a skálája azoknak az eszközöknek, amelyeket az ősi civilizációk készítettek. És mindegyikhez más és más anyagokat használtak fel. Egyesek például agyagból, míg mások cukornádból, megint mások tollból, vagy épp békabőrből készültek.

Az aztékok felismerték a pszichológiai hadviselés jelentőségét Forrás: Realm of History

A Los Angeles Times beszámol arról is, hogy egyes kutatók szerint az ókoriak a különböző hangokat gyakran használták arra,

hogy az agyat bizonyos, kívánt tudatállapotba hozzák.

Ám hitük szerint nem ritkán ezekkel a hangokkal kezeltek vagy gyógyítottak betegségeket is.

Az azték civilizáció fejlett kultúrával rendelkezett Forrás: iStock

Néhány ilyen, ősi sípot újraalkotott a Cabrera cég, és ezeknek az eszközöknek egy része olyan hangokat és frekvenciákat bocsát ki magából, amelyek az emberi hallás legmagasabb tartományába esnek, ezért nagyon halkak vagy szinte egyáltalán nem hallhatók számunkra.

A sípokkal tudták szabályozni az emberi szívműködést

„Az a tapasztalatom, hogy jó néhány, a korai azték időkből származó hangszer hangja leginkább negatív érzéseket és borzongást, félelmet váltott ki" – mondta Arnd Adje Both, a kora hispániai zenei régészet szakértője a Los Angeles Timesnak.

Forrás: Zimbio

„Miközben mások egyfajta transz állapotba hozták az ősi civilizáció lakosait. A hangokat bizonyosan használták olyan vallásos összejöveteleken, mint például az áldozatfelajánlás, vagy épp a gyógyító szertartások. Néha a hangszerek segítségével altatták a betegeket, illetve a sípok segítségével szabályozták a szívműködést vagy a beteg tudatállapotát."

Azték papok Forrás: AFP/Getty Images/Luis Acosta

Roberto Velázquez Cabrera megjegyzi, hogy bár az ősi, kolumbiai zene a modern időkben szinte elveszett számunkra,

az újjáalkotott sípok hangjának tanulmányozása sokat segíthet abban, hogy jobban megértsük az őseinket.

„Az ősi civilizációkra, kultúrákra gyakran úgy tekintettünk, mintha az süket és néma lett volna" – hangsúlyozta Roberto Velázquez Cabrera.

"Az ősi civilizációkra, kultúrákra gyakran úgy tekintettünk, mintha az süket és néma lett volna" Forrás: Golos

„De azt hiszem, hogy az egykori hangok és hangszerek szorosan kapcsolódnak ahhoz, amit az őseink tettek, és ahogy gondolkodtak." Így nem véletlen az sem, hogy manapság egyre több kutató, köztük régészek, történészek, valamint zenészek kutatják az egykori közösségek „hangját".