Összefüggés van a balkezesség és a születési súly között

Dr. Life, 8 dolog, amit nem tudtál a balkezesekről
Vágólapra másolva!
Érdekes összefüggésre világítottak rá tudósok, akik ezúttal a balkezesség és a születési súly közötti kapcsolatot vizsgálták. Lehet, hogy már a születés előtt eldől, hogy milyen kezesek leszünk?
Vágólapra másolva!

Korábbi tanulmányok is sejtettek már kapcsolatot a balkezesség és az alacsony születési testsúly között. Ezek szerint viszont a jobb- vagy balkezesség már a születés előtt eldől: ultrahangon a magzatoknál már 10 hetes korban megfigyelhető,

hogy melyik hüvelykujjat részesítik előnyben.

Forrás: Thinkstock

A mostani kutatásnál hármas ikreket figyeltek meg, mivel köztük gyakoribb a balkezesség.

A jobb- és balkezes gyerekek születési átlagsúlya eltért egymástól. Hollandiában a balkezes gyerekek 1,79 kilogrammal, a jobbkezesek 1,903 kilogrammal jöttek a világra.

Japánban hasonló eredményre jutottak: a balkezes gyerekek születési súlya 1,599 kilogramm, a jobbkezeseké 1,727 kilogramm volt.

A balkezes gyerekeknél lassabban fejlődtek a motorikus képességek is.

Kialakulásának genetikai okai is vannak: a balkezes szülőknek nagyobb valószínűséggel születik balkezes gyereke.