A patkányok is képesek emlékezni

álmodozó állatok, kísérleti patkány
Vágólapra másolva!
Először találtak bizonyítékot arra, hogy képesek múltbéli eseményeket visszaidézni emlékezetükben az állatok. Az Indianai Egyetem (IU) szakértői szerint a felfedezés segítheti az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztését.
Vágólapra másolva!

A Jonathon Crystal, az IU kutatója vezette tanulmány a Current Biology című tudományos lapban jelent meg.

- mondta Crystal.

A tudós szerint a legtöbb kutatás, amely új, Alzheimer-elleni gyógyszer kifejlesztésén dolgozik, azt vizsgálja, hogyan hatnak az összetevők a térbeli memóriára, a memória azon fajtájára, amely leginkább megfigyelhető az állatoknál.

A térbeli memória azonban nem az, amelyet leginkább károsít az Alzheimer-kór

- írja a PhysOrg tudományos hírportál.

Kísérleti patkányt vizsgálnak egy MRI készülékben Forrás: AFP/Philippe Merle

- fejtette ki Danielle Panoz-Brown, a tanulmány fő szerzője.

Az epizodikus memória a bizonyos eseményekre való emlékezés képessége. Például amikor valaki elveszíti a kocsikulcsot, megpróbálhatja felidézni minden lépését - epizódját - az autótól a jelenlegi tartózkodási helyéig. Ezeknek az eseményeknek a felidézése az epizodikusmemória-visszajátszás (episodic memory replay).

Ahhoz, hogy megvizsgálják az állatok ezen képességét, Crystal és munkatársai csaknem

egy éven át dolgoztak 13 patkánnyal, melyeknek 12 különböző szagból álló lista végigkövetését tanították meg.

A kísérletek eredményeképpen megállapították, hogy

az állatok támaszkodhattak a betanult sorrend felidézésének képességére.

Forrás: AFP

A kiképzésük után a patkányok

a kísérletek 87 százalékában sikeresen hajtották végre a feladatot.

Az eredmények erős bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a patkányok kifejlesztették az epizodikusmemória-visszajátszás képességét.

Az is kiderült, hogy

az állatok emlékei hosszú távon tartósak és ellenállóak

más emlékek hatásával szemben.

Crystal szerint nagy szükség van arra, hogy meghízható módszereket fejlesszenek ki a patkányok epizodikusmemória-visszajátszó képességének tesztelésére, mivel az új genetikai eszközök révén lehetőség van arra, hogy az Alzheimer-kórhoz hasonló neurológiai állapotú patkányokat hozzanak létre. Eddig csak egerek álltak rendelkezésre az új gyógyszerek tesztelésére.