Úton van a Mars felé a NASA új űrszondája

Vágólapra másolva!
Úton van a Mars felé a NASA InSight nevű űrszondája. A kutatóeszközt a kaliforniai Vanderberg légi bázisról küldték fel még szombaton.
Vágólapra másolva!

Ez a NASA első olyan bolygóközi missziója, amely nem a floridai Cape Canaveralról indult - írja az MTI.

- jelentette ki Jim Bridenstine, az amerikai űrkutatási hivatal újdonsült igazgatója. Hangsúlyozta, hogy ez rendkívűli küldetés, amelyen számos dolgot első alkalommal fognak csinálni.

Az űrszondának több mint hat hónapra lesz szüksége, hogy 485 millió kilométeres távot megtéve eljusson a vörös bolygóhoz, s megkezdhesse példa nélkül álló földtani vizsgálatait. Hat évvel a legutóbbi marsi landolás után ugyanis robotgeológust küld a NASA a vörös bolygóra, hogy az minden eddiginél mélyebbre, 5 méterre leásson, és megmérje a bolygó hőmérsékletét.

Forrás: MTI/AP/Matt Hartman

A marsrengések nyomában

Az InSight lesz az első szonda, amely a "marsrengések" nyomába ered, valamint a bolygó "reflexeit", vagyis tengelye körüli imbolygását is megvizsgálja, hogy a csillagászok jobban megismerhessék a belső mag méretét és összetételét

- közölte korábban Bruce Banerdt, a NASA bolygókutató laboratóriumának vezető tudósa.

Az egymilliárd dolláros (262 milliárd forintos) amerikai-európai misszió elsőként készül a Mars belsejének kutatására, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány arról, hogyan keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is. A Mars a Földnél kisebb és földtanilag kevésbé aktív, eredeti felépítését kevésbé rejtik el a gyakori lemezmozgások és más folyamatok, Banerdt szerint ezért a legkorábbi időszakok "ujjlenyomatait" is magán viseli.

Az InSighttal együtt két pénztárcaméretű műhold is elstartolt, ezek a felszállás után különválnak és hat héten át kísérik az űrszondát a vörös bolygóig tartó útján. A két műholdat azért küldik az űrbe, hogy kipróbálják, lehet-e rajtuk keresztül kommunikálni az InSighttal, amely a tervek szerint november 26-án landol a Marson.