Új Mars-szonda indul a vörös bolygó felé

Insight
Az InSight kutatóegysége a Mars felszínén, a robotvakonddal
Vágólapra másolva!
Hat évvel a legutóbbi marsi landolás után robotgeológust küld a NASA a vörös bolygóra, hogy az minden eddiginél mélyebbre ásson, és megmérje a planéta hőmérsékletét.
Vágólapra másolva!

Az InSight lesz az első, amely

a "marsrengések" nyomába ered, valamint a bolygó "reflexeit", vagyis tengelye körüli imbolygását is megvizsgálja,

hogy a csillagászok jobban megismerhessék a belső mag méretét és összetételét - közölte Bruce Banerdt, a NASA bolygókutató laboratóriumának vezető tudósa.

Az egymilliárd dolláros (262 milliárd forintos) amerikai-európai misszió elsőként készül a Mars belsejének kutatására, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány arról, hogy keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is. A Mars a Földnél kisebb és földtanilag kevésbé aktív, eredeti felépítését kevésbé rejtik el a gyakori lemezmozgások és más folyamatok, Banerdt szerint ezért a legkorábbi időszakok "ujjlenyomatait" is magán viseli.

Forrás: NASA/JPL-CALTECH

Az InSighttal együtt két pénztárcaméretű műhold is elstartol, ezek a felszállás után különválnak és hat héten át kísérik az űrszondát a vörös bolygóig tartó útján.

A két műhold azért készül az űrbe, hogy kipróbálják, lehet-e rajtuk keresztül kommunikálni az InSighttal, amely a tervek szerint november 26-án landol a vörös bolygón.

Így jut el a szonda a Marsra

Az űrszonda és kísérői helyi idő szerint szombat hajnali 4.05-kor (magyar idő szerint 13.05-kor) startolnak a kaliforniai Vanderberg légi bázisról. Ez lesz a NASA első bolygóközi missziója, amely nem a floridai Cape Canaveralról indul.

A NASA és mások űrjárműveinek 40 százaléka hajtott végre sikeres landolást a Marson, a legelső 1976-ban, a legutóbbi 2012-ben, ekkor kezdte meg a Curiosity marsi munkáját. Ha a leszállás sikerül, az InSight geofizikai obszervatóriumként kezd működni. Az év vége felé elindítja egy majdnem öt méter mély lyuk fúrását a bolygó talajába, ezt a HP3 (Heat Flow and Physical Properties Package) jelű, német-lengyel gyártmányú szonda végzi majd.

Eközben egy mechanikus kar leválasztja a járműről és közvetlenül a talajra helyezi a rengéseket mérő, európai, főleg francia készítésű szeizmométert,a mely a SEIS (Seismic Experiment for Interior Structure) nevet kapta. A 694 kilogrammos InSight a Phoenix és a Viking marsjárók mintájára épült háromlábú leszállóegység, nem közlekedik, stabilan egy helyben áll.

A tudósok két évnyi munkát terveznek a vörös bolygón, ami egyetlen marsi évnek felel meg.


Mars-misszió indítására csak kétévente, egy néhányhetes időszakban alkalmas a bolygók állása. Az InSight indulását eredetileg 2016 tavaszára tervezték, ám ezt a szeizmométer műszaki hibája miatt el kellett halasztani.

(MTI)