Ötven év után visszatérnek az orrszarvúk Csádba

Orrszarvú, rinocérosz
Vágólapra másolva!
A vadászat miatt helyileg kihalt keskenyszájú orrszarvúk mintegy 50 év után ismét otthonra lelnek Csádban: a Dél-Afrikai Köztársaság egyik nemzeti parkjából csütörtökön hat egyedet telepítenek át légi úton a közép-afrikai országba.
Vágólapra másolva!

"Egy életképes és biztonságban élő orrszarvú-populáció létesítésével Csádban hozzájárulunk a rinocéroszpopuláció elterjedéséhez Afrikában, és egy olyan faj fennmaradásához, amelyet súlyosan veszélyeztet az orvvadászat" - hangoztatta Edna Molewa dél-afrikai környezetvédelmi miniszter.

Az 1970-es évek óta egyetlen orrszarvút sem láttak Csádban, az állat a térségben a vadászat miatt halt ki.

Az állatok a Zakouma Nemzeti Parkban fognak élni. Az African Parks nevű nemkormányzati szervezet, amely a nemzeti parkot működteti, számos rinocéroszt, oroszlánt telepített vissza Dél-Afrikából Ruandába, és a közeljövőben Malawiba fog oroszlánokat vinni.

- mondta Andrew Parker, az African Parks igazgatója.

Orrszarvúk Forrás: AFP

A Dél-Afrikai Köztársaságban 18 ezer szélesszájú orrszarvú és kétezer keskenyszájú orrszavú él, a térségben él a vastagbőrűek globális populációjának a 80 százaléka. Az áttelepítési műveletet annak ellenére végrehajtják, hogy

a Dél-Afrikai Köztársaságban a múlt évben több mint ezer orrszarvút öltek meg orvvadászok, hogy kielégítsék az orrszarvútülök utáni élénk keresletet Ázsiában.

A legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette Csádba utazó állatok három hónapig éltek védett környezetben, magas tápértékű lucernával etették őket, hogy felkészítsék az útra. Csádban is ezt kapják kezdetben, miközben hozzászoktatják őket a helyi bokrokhoz, fákhoz.

A szakemberek azt remélik, hogy a két bika és a négy nőstény egy tenyészcsordát fog alkotni, amely a keskenyszájú orrszarvúk legészakibb vadon élő populációja lesz Afrikában.