28 évesen meghalt az önmagán kísérletezgető biohacker

Vágólapra másolva!
Huszonnyolc éves korában meghalt Aaron Traywick, az Ascendance Biomedical gyógyszergyártó startup vállalat igazgatója. Traywick arról vált ismertté, hogy önmagán próbált ki egy kísérleti stádiumban lévő herpeszvírus-ellenes készítményt.
Vágólapra másolva!

A Live Science értesülése szerint a holttestet egy washingtoni fürdőben találták meg még április 29-én, vasárnap. Traywick egy olyan, testhőmérsékletű sós vizet tartalmazó tartályt tesztelt, amelyben teljesen meg volt fosztva mindenféle külső ingertől. A rendőrség egyelőre nyomoz az ügyben, de úgy tűnik, nem történt idegenkezűség.

Traywick 2017 októberében került reflektorfénybe azáltal, hogy egy kísérleti stádiumban lévő génterápiás kezelést próbált ki egy önként jelentkező, HIV-fertőzött betegen. A készítmény nem javított, hanem egyenesen rontott a páciens állapotán: szervezetében megugrott a vírusok száma.

Ezt követően Traywick magán próbálta ki legújabb, szintén teszteletlen, herpesz elleni gyógyszerét.

Az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala (FDA) közleményben figyelmeztetett a kipróbálatlan terápiák jelentette veszélyekre. E gyógyszereknek az árusítása egyébként is tilos, a törvény ugyanakkor megengedi az önként jelentkezőkön való tesztelgetést.

Önkísérletező mozgalom

A biohacker-mozgalom tagjai – és közéjük tartozott Aaron Traywick is – azt vallják, hogy az új gyógyszerek kifejlesztését a hatóságok (az Egyesült Államokban például az FDA) által hozott szabályozások alaposan megnehezítik, lassítják, ezért saját maguk veszik kezükbe a kutatást.

Teszik mindezt úgy, hogy gyakran nincsenek is a megfelelő képzettség birtokában, az internetről tájékozódva szerzik be a terápiás szerek kifejlesztéséhez szükséges tudnivalókat.

A biohackerek a kísérleteket rendszerint önmagukon végzik el a széles nyilvánosság előtt, ezzel igyekeznek átláthatóvá tenni a munkájukat.

A biohacker-közösség tagjai egyúttal transzhumanisták is, vagyis meg vannak győződve arról, hogy a modern technológia vívmányaival az emberi test korlátai átléphetőek, az emberi élettartam pedig jelentősen meghosszabbítható.