Állatkerti világtanácskozás Budapesten

állatkert
Szélesszájú orrszarvúak a Fővárosi Állat- és Növénykert Szavanna kifutójában
Vágólapra másolva!
Budapesten találkoznak április 30. és május 4. között a világ állatkerti szervezeteinek vezetői, akik az ötnapos világtanácskozás kísérőprogramjai során megismerhetik a budapesti és veszprémi állatkerteket, valamint a Hortobágyi Nemzeti Parkot is. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a szakmai eszmecsere keddi nyitó ülésszakán emlékeztetett arra, hogy a budapesti állatkert nemcsak az általa őrzött állatairól híres, hanem mintegy kéttucatnyi műemlék épületéről is.
Vágólapra másolva!


A Fővárosi Állat- és Növénykert az ország legnépszerűbb turisztikai célpontja

A több mint 800 állatfajt bemutató budapesti állatkert évi egymillió látogatójával az ország legnépszerűbb kulturális turisztikai célpontja - mondta.

A Fővárosi Állat- és Növénykert több mi nt százéves Pálmaháza Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Hozzátette: az 1866-ban alapított intézmény 1991-ben csatlakozott az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségéhez (EAZA),

és igen aktív tagja a szervezetnek.

Az állatkert jelenlegi legnagyobb épülete a Nagyszikla, ebben alakították ki a Varázshegy elnevezésű programhelyszínt - számolt be Persányi Miklós.

Persányi Miklós. a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója egy botsáskával, az intézmény rovarházában Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Felhívta a figyelmet az Europa Nostra-díjjal is kitüntetett, szecessziós Elefántházra, valamint a Zsiráfházra, a Bölényházra, a Majomházra, a Madárházra és az állatkert főkapujára is.

A majomház egyik lakója Forrás: MTI/Kovács Attila

Az intézmény sikerei közül kiemelte, hogy

a világ első három mesterséges megtermékenyítéssel megfogant orrszarvú kölyke Budapesten született,

valamint az utóbbi húsz évben egész Európában egyedül itt sikerült wombatot szaporítani.

A budapesti zoo ad helyt Európa legnagyobb állatkerti fejlesztésének

Az állatkert területe a közelmúltban 11-ről 19 hektárra bővült, hogy helyet adjon Európa legnagyobb, 200 millió dolláros állatkerti fejlesztésének. A műemlék állatkert mellett így hamarosan a Holnemvolt Vár, majd 2020-tól a Pannon Park is várja a látogatókat - ismertette a főigazgató.

A Fővárosi Állat- és Növénykert műemléki főbejárata Forrás: Wikipedia

A Holnemvolt Vár egy 2500 négyzetméteres játszóház lesz,

amely játszótereknek, állatsimogatóknak, madárkórháznak is helyet ad.

A Pannon Park számos kifutóból és egy központi, fedett parkként szolgáló építményből, úgynevezett biodómból fog állni.

Szélesszájú orrszarvúak a Fővárosi Állat- és Növénykert Szavanna kifutójában Forrás: MTI/Kovács Attila

A biodóm belsejében bemutatóteret alakítanak ki, amely visszarepíti a látogatót a múltba,

amikor a Kárpát-medencében elefántfélék és emberszabású majmok, az itt hullámzó tengerekben pedig cápák éltek - számolt be Persányi Miklós.

Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan

Thomas Kauffels, az EAZA elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy

az állatkertekre egyre nagyobb feladat hárul a saját élőhelyeiken veszélyeztetett fajok megmentésében,

ezt a szerepet pedig egymással együttműködve tudják a legjobban betölteni.

Az állatkerteknek egyre fontosabb szerep jut a veszélyeztetett fajok megmentésében is Forrás: MTI/Kovács Attila

Simon Tonge, az Állatkert Világszervezet (WAZA) egyik bizottságának (Committee for Population Management) elnöke többek között arról szólt, hogy a "gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan" mottó jegyében a bizottság feladata összehangolni a világ állatkertjeinek tenyésztési programjait.

Egy állatgondozó egy tojásrakó hangyászsünt (Tachyglossus aculeatus) tar a kezében a Fővárosi Állat- és Növénykertben Forrás: MTI/Kovács Attila

A WAZA CPM által szervezett világtanácskozás résztvevői ennek megfelelően elsősorban az állatkertek és akváriumok fajmegőrzési programjainak trendjeit, új jelenségeit és kérdéseit tekintik át a következő napokban.