SZÍVDERÍTŐ A szívkoszorúér-betegségek kockázatát növelik például a „bundában" sütött húsok

Karácsonyi túlzabálás, rántott hús halom, túlzott ételfogyasztás
Vágólapra másolva!
Amiben biztos, hogy elszomorítjuk a rántott csirke, a krumplipüré, a sült szalonna és desszertek szerelmeseit, az az, hogy egy kutatás szerint növelheti a szívkoszorúér-betegség kockázatát a többségében a hagyományos konyha receptjeit követő étrend.
Vágólapra másolva!

A Földrajzi és Rasszbeli Különbségek a Stroke-ban (REGARDS) című kutatásban szereplő, több mint 17 ezer fő adatait vizsgálva a kutatók azt találták, hogy azoknak,

akik rendszeresen zsíros, rántott ételeket esznek, azoknál 56 százalékkal magasabb az akut szívkoszorúér-betegség kockázata azokhoz képest, akik tartózkodnak ezektől az ételektől.

Egy halom finom "kockázat" a tálcán. Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Semmilyen más étrend nem okozott ilyen szignifikáns emelkedést a szívbetegségekre nézve, beleértve a pizza és tészta alapú étrendet, az édesség alapú étrendet és az alkoholt tartalmazó étrendet is.

- Azt gondolom, hogy a betegeket kérdőre kell vonni, hogy mit esznek – mondta a Medscape-nek Dr. James M. Shikany (University of Alabama, Birmingham) vezető kutató.

Szavazzon!

Mikor evett utoljára rántott ételt?

Soha nem javaslom, hogy teljesen szüntessük meg valaminek a fogyasztását. Nem szeretjük az ilyenfajta ajánlásokat, nem is tartjuk be őket, különösen akkor, ha egész életünkben így táplálkoztunk – mondja Dr. Shikany.

Öt étkezési szokás

A kutatók arról számoltak be, hogy bár a legutóbbi kutatás kapcsolatot mutatott ki a szívkoszorúér-betegség kockázata és bizonyos ételfajták között, mint például a telített zsír, de a kombinációk összefüggéseit még nem vizsgálták eléggé.