Meghökkentő helyen bukkantak a kihaltnak vélt cápára

gangeszi folyami cápa
Gangeszi folyami cápa
Vágólapra másolva!
A gangeszi folyami cápa olyan ritka, hogy egy évtizede nem bukkant fel, és az előtt se túl sűrűn pillantották meg. A szakemberek azonban felismerték egy, az indiai Mumbai halpiacán készített fotósorozaton.
Vágólapra másolva!

Még 2016-ban készített egy képsorozatot Evan Nazareth egy cápáról Mumbai halpiacán. Azóta egyértelműen kiderült, hogy a gangeszi cápa (Glyphis gangeticus) egy példányát sikerült megörökítenie. Nazareth tanárával, a neves cápaszakértő Rima Jabadóval publikálta a ritka felfedezést.

Mint a neve is utal rá,

a gangeszi folyami cápa életének nagy részét édesvízi vagy kevert vizű környezetben tölti.

Egyes kutatók úgy vélik, hogy a cápa képes teljes egészében nélkülözni a sós vizet, de egy korábbi genetikai tanulmány feltételez némi óceáni mobilitást.

Gangeszi folyami cápa Forrás: Evan Nazareth

Sajnos Nazareth-nek csak lefényképeznie sikerült az állatot, mintát nem tudott szerezni belőle, és azt sem sikerült kiderítenie, hol fogták a cápát. Jabado feltételezése szerint a halászok az Indus folyó torkolata környékén fogták a ritka zsákmányt.