Akupunktúra: egyesek szemében gyógymód, mások szerint kuruzslás

Egyesek szemében az akupunktúra a gyógyszerek biztonságos alternatívája, míg mások szerint a hatása nem bizonyított, sőt, még árthat is. A British Medical Journal lapjain ütköznek az ellentétes szakmai álláspontok.

Érdemes-e az orvosoknak akupunktúrát ajánlaniuk a fájdalom kezelésére? Ebben a témában szólaltatott meg az akupunktúrát pártoló és azzal szemben szkeptikus szakértőket a British Medical Journal (BMJ), Nagy-Britannia mérvadó orvosi folyóirata.

Pro

Mike Cummings, a Brit Orvosi Akupunktúra Társaság (British Medical Acupuncture Society, BMAS) szakmai igazgatója és a BMJ lapcsoporthoz tartozó Acupuncture in Medicine folyóirat szerkesztője úgy foglalt állást, hogy az akupunktúra a krónikus fájdalom kezelésében a gyógyszerek biztonságos helyettesítője lehet. Cummings kiemelte: az Egyesült Államokban a szakmai ajánlások tartalmazzák a tradicionális tűszúrásos eljárást a hátfájás kezelésére, s ugyan az Egyesült Királyság irányadó szakmai ajánlásából, a National Institute for Health and Care Excellence-ből (NICE) kikerült az akupunktúra a deréktáji fájdalomra javasolt gyógymódok közül, a NICE a fejfájás ellen továbbra is ajánlja az akupunktúrát.

Cummings az eddigi legátfogóbb és legmegbízhatóbb, 20827 krónikus fájdalommal küzdő beteget áttekintő közleményre hivatkozik, amely az akupunktúra mérsékelt előnyét állapította meg a szokásos nyugati típusú kezeléssel szemben.

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a valódi, tűszúrásos akupunktúra előnye csekélyebb az ún. ál-akupunktúrához hasonlítva.

Az ál-akupunktúrás kezelés során a testnek ugyanazokra a pontjaira, ahová valódi kezelés esetén tűt szúrnának, a bőrbe be nem hatoló „áltűket” applikálnak, amelyek csak nyomást gyakorolnak az akupunktúrás pontokra. Cummings szerint az is lényeges, hogy az akupunktúra kedvező hatása az esetek 85 százalékában még a kezelés után egy évvel is kimutatható.

Mivel a bizonyítékok azt mutatják, hogy az ál-akupunktúra javítja a krónikus fájdalommal küzdő betegek életminőségét, Cummings szorgalmazná, hogy a szakmai ajánlások összeállítói rugalmasabb álláspontot vegyenek fel a hagyományos gyógymód ügyében.

A szakember helyzetértékelése szerint „az akupunktúrához szükséges szakszemélyzeti és infrastrukturális ráfordítás meghaladja a gyógyszer-alapú beavatkozásokét, és a költségmegszorítások korában az ellátás megnyirbálása a legegyszerűbb rövidtávú megoldás". További nehézségként említi a piaci szféra érdektelenségét az akupunktúra iránt, nem is burkoltan arra utalva, hogy a tradicionális medicína mögött nem áll olyan erős lobbi, mint ami a jogvédett gyógyszereket és gyógyászati eszközöket támogatja.

Összességében Cummings úgy vélekedik, hogy

gyakorlati szemszögből nézve az akupunktúra a krónikus fájdalommal járó kórképek széles körében alkalmazható, viszonylagosan biztonságos és közepesen hatékony beavatkozás.

„Azok a betegek, akik ezt választják, és jól reagálnak a kezelésre, számottevő egészségügyi életminőség-javulásról számolnak be, miközben az akupunktúra hosszútávú kockázatai lényegesen alacsonyabbak, mint a nem-szteroid gyulladáscsökkentőkéi. Különösen jótékony lehet az idült mozgásszervi fájdalommal és ízületi panaszokkal küzdő idősebb betegek számára, akiknél a legnagyobb a gyógyszermellékhatások rizikója” – summázza a BMAS igazgatója.

Egy Cummings cikkéhez fűzött kommentárban megszólal egy akupunktúrával kezelt beteg, Kumari Manickasamy is, aki arról számol be, hogy az akupunktúra jelentette számára az utolsó reményt, amikor a terhessége alatt jelentkező súlyos szeméremcsonti fájdalom kapcsán a konvencionális orvoslás minden lehetőségét kimerítette. Kiemeli: egy terhes nő számára különösen korlátozottak a fájdalomcsillapítás biztonságos opciói, és a szeméremcsonti fájdalomtól szenvedő várandósoknak úgy kell elviselhetővé tenniük a fájdalmat, hogy közben bizonyosan ne ártsanak a magzatnak.

Forrás: Dreamstime

Kontra

A vitában az ellentétes véleményt Asbjørn Hróbjartsson, a Dél-dániai Egyetem tanára, valamint Edzard Ernst, az Exeteri Egyetem tanára képviselte. Az ő álláspontjuk szerint az orvosoknak nem lenne szabad ajánlaniuk az akupunktúrát, mert – ahogy írják –

nem támasztja alá elegendő bizonyíték a klinikai hatásosságát.

A fájdalom témakörében végzett, az akupunktúrát placebóval összevető klinikai vizsgálatok áttekintő értékelései csekély, klinikailag jelentéktelen hatásról számolnak be, amely „inkább a részrehajló értékelésnek, mint az akupuktúrának tulajdonítható” – vélik a nevezett professzorok.

Az akupunktúra lelkes támogatói előszeretettel hivatkoznak az akupuntúra és a szokásos orvosi ellátás közötti „pragmatikus” összevetésre. A megkérdezett kritikusok szerint viszont „a megfelelő vakpróba nélkül végzett pragmatikus vizsgálatok képtelenek elválasztani az akupunktúra lehetséges valódi hatásait a placebó-hatástól és a rejtett elfogultságtól". „Ha az akupunktúrát látványos placebónak szánják, akkor inkább a placebó-beavatkozások erkölcsösségéről kellene beszélgetnünk, és nem az akupunktúra láthatatlan előnyeiről” – teszik hozzá.

A szerzők rámutatnak továbbá az akupunktúra lehetséges veszélyeire, valamint a brit egészségbiztosítást terhelő költségeire, melyek

számításuk szerint akár évi 25 millió fontra (csaknem 8.8 milliárd forintra) is rúghatnak.

„Az adófizetők pénzéből finanszírozott egészségügyi ellátás korlátozott erőforrásait olyan beavatkozásokra kellene koncentrálnunk, amelyek bizonyítottan hatékonyak” – figyelmeztetnek, majd így zárják érvelésüket: „Több évtizednyi kutatás és sok ezer betegen végzett több száz akupunktúrás fájdalomkezelési vizsgálat után még mindig ott tartunk, hogy nem világos a hatásmechanizmus, nincs elegendő bizonyítékunk a klinikailag érdemleges jótékony hatásra, viszont el tudunk képzelni lehetséges ártalmakat. Ezért az orvosoknak nem kellene az akupunktúrát ajánlaniuk a fájdalom ellen.”