Melegebbek lehetnek a telek az Északi-sarkon, mint Európában

sarkvidék
Kitörhet börtönéből a sarkvidéki hideg
Vágólapra másolva!
Szokatlanul kemény február köszöntött Európa nagy részére, és könnyen lehet, hogy egy ismétlődő folyamat elején állunk, paradox módon a globális felmelegedés miatt. Az egyre gyakoribb és hosszabb északi-sarkvidéki hőhullámok miatt a kutatók az eddiginél is pesszimistább klímaváltozási forgatókönyveket fogalmaznak meg - írta a The Guardian online kiadása.
Vágólapra másolva!

Még az anomáliák között is anomáliának számít

Az Arktisz sötét, naptalan telének hőhulláma - mely hózáporokat okozott Európában - lehet, hogy egyszeri különlegesség volt, ám a tudósok amiatt aggódnak, hogy a globális felmelegedés károsítja a sarki örvényt, a kiterjedt viharrendszert, amely valamikor izolálta a fagyos északot.

Kitörhet börtönéből a sarkvidéki hideg Forrás: Getty Images

Az Északi-sarkot márciusig nem éri napsütés, azonban februárban a meleg légáramlat a hónap sok évtizedes átlagánál akár 35 Celsius-fokkal is magasabbra hevítette a levegőt Szibériában.

Az északi-sarki jégtakaró zsugorodása most már feltartóztatathatatlan folyamatnak tűnik Forrás: Wikimedia Commons

Grönlandon idén eddig 61 óra telt el fagypont fölött, ami már most a háromszorosa a 2017-ben összesen mért fagymentes óráknak.

"Ez még az anomáliák között is anomáliának számít, annyira meghaladja az átlagot, hogy aggódhatunk, további meglepetések jönnek, ha az ember továbbra is piszkálja a dühös fenevadat, a föld klímáját.

Egyre növekszik a fagymentes nappalok száma Forrás: Frans-Jan Parmentier

Az Északi-sarkvidék mindig vészcsengőnek számított az éghajlatváltozásban,

mert itt felerősödnek az ember okozta melegedés hatásai" - mondta Michael Mann, a Pennsylvaniai Állami Egyetem földtudományi központjának igazgatója.

Európában kezd az történni, aminek a sarkvidéken kellene

Noha sokan a régi kemény telek visszatérését látják a jelenlegi zord európai időjárásban, a tudósok szerint ez nem azt jelenti, hogy visszaállnak a normális viszonyok, hanem azt, hogy Európában történik az, aminek a sarkvidéken kellene végbemennie.

Személyautó halad a hófúvásban a Zala megyében. A jövőben nem csak nyári, hanem téli jeges hőhullámokra is egyre többször számíthatunk Forrás: MTI/Varga György

A világ legészakibb meteorológiai állomásán,

a Grönland északi csúcsán lévő Kap Morris Jesupon mostanában időnként melegebbet mértek, mint Londonban vagy Zürichben,

az állomástól több ezer kilométerre délre. Bár a vasárnapi 6,1 fokos csúcs nem számít rekordnak, a korábbi két kiemelkedő érték, amit 2011-ben és 2017-ben mértek, csak pár órán át tartott, mielőtt a megszokott átlaghoz visszatért volna az idő.

Idén februárban az is előfordult, hogy Grönlandon melegebb volt, mint Magyarországon Forrás: Julius Nielsen

Múlt héten azonban már a tizedik napja volt, hogy az állomáson legalább a nap egy részében fagypont fölötti hőmérsékletet észleltek."A kiugró hőmérsékleti értékek normális időjárási jelenségnek számítanak, az utóbbi azonban nagyon sokáig tartott és nagyon meleg volt" - mondta Ruth Mottram, a dán meteorológiai intézet szakembere.

Az Arktisz jege visszahúzódott állapotban 1984-ben és 2012-ben. Az ábra az adott év minimális jégborítását mutatja be Forrás: NASA/Images of Change

Az elmúlt 50 évben nem tapasztalt jelenség okait most vizsgálják, elsősorban azt, hogy a meggyengült sarki örvény lehet-e a háttérben.

Melegebb sarkvidék, lehűlő kontinensek

Az örvény az Északi-sarkvidék és tőle délre eső szárazföldek közötti hőmérsékleti különbségtől függ, ami egyre kisebb,

mert a sarkvidék gyorsabban melegszik, mint a Föld bármely más területe.

Míg az átlagos melegedés 1 fokos, az Északi-sarkvidéken majdnem 3 fokos, ami a jégtömegek olvadásával jár.

Az északi-sarki jégtakaró zsugorodása most már feltartóztatathatatlan folyamatnak tűnik Forrás: Wikimedia Commons

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) adatai szerint az északi jég most évtizedenként 13,2 százalékkal csökken, ami egyre nagyobb nyílt vízfelületet és magasabb hőmérsékletet eredményez. A sarki örvény gyengülése miatt

egyes tudósok elmélete szerint a "melegebb Sarkkör, hidegebb kontinensek" időszaka következik,

amit ugyan sokan vitatnak, jelenleg mégis ez tapasztalható Európában.

A Golf-áramlat összeomlása drasztikus változást hozhat Európa éghajlatában

A globális felmelegedés miatt az Arktiszon zajló folyamat egyre intenzívebbé válhat, a visszacsatolási folyamat miatt. Nyugat-Európa viszonylag enyhe téli éghajlata, valamint Skandinávia atlanti partvidékének jégmentessége a Golf-áramlat melegítő hatásának köszönhető.

Az észak-amerikai kontinens mellett elhaladó Golf-áramlat hőtérképe. Az okker, illetve sárga szín jelzi a trópusi eredetű meleg vizet Forrás: NASA

Az atmoszféra felmelegedésének közvetlen hatása a tenger felszíni víztömegének melegebbé válása is, ez viszont komoly befolyást gyakorolhat a nagy óceáni áramlatok, jelen esetben a Golf-áramlat mozgására. A Golf-áramlat a karibi térségből trópusi eredetű meleg vizet szállít fel egészen a magas szélességi körökig.

A Golf-áramlat által Európa partjaihoz szállított meleg víztömeg hőtérképe Forrás: Origo

A világtengernek rendkívül jó a hőakkumulációs képessége,

azaz a víz a beeső napsugarak hőenergiáját elnyeli, majd lassan kisugározza. Ez történik a Golf-áramlat esetében is, a téli időszakban az áramlás által mozgatott víztömegben elraktározódott hőenergia kisugárzása felmelegíti a nyugat-európai partvidéket, viszonylag enyhévé téve a teleket.

A visszacsatolás miatt öngerjesztővé válik a folyamat

Azzal viszont, hogy a nyári időszakban a melegedő atmoszféra és tengervíz hatására egyre kisebbre zsugorodik az arktikus jégtakaró, egy öngerjesztő folyamat vette kezdetét.

A Golf-áramlat "szülőhazája" a karibi térség Forrás: Corcoran

Minél kisebb területre szorul vissza ugyanis a jég, annál jobban lecsökken az arktiszi területek albedója is, azaz egyre kevesebb napfényt ver vissza a jégtakaró,és egyre több hőt nyelnek el a sarkvidéki vizek, tovább gyorsítva a jégolvadást.

Az olvadékvíz könnyebb fajsúlyú mint a sós tengervíz, ezért szétterül a felszínen,

mélyebbre kényszerítve a Golf-áramlat víztömegét.

Grönlandi tájkép. Az olvadó jég miatt nyaranta évről-évre egyre olvadékvíz keletkezik Forrás: Orvar Atli

Az alábukó víz viszont a mélyben sokkal gyorsabban lehűl, ezzel pedig romlik a hőkiegyenlítő hatása is. Tehát paradox módon a globális felmelegedés vezethet oda, hogy az európai kontinens északi és nyugati térségében minden eddiginél keményebb és hosszabb telek vehetik át az eddigi viszonylag enyhe téli hónapok helyét.

Itthon is egyre többször kell télen sarkvidéki eredetű hideghullámokra számítani Fotó: Csudai Sándor - Origo

A hidegebb levegő pedig a téli arktiszi örvény helyzetét is megváltoztathatja, keményen hideg hóviharos téli hónapokat hozva Európára.