Új, a dinoszauruszoknál is ősibb cápafajt azonosítottak

szürkecápa
A kifejlett egyedek gyakran felkeresik a kontinentális lejtő nagyobb vízmélységeit
Vágólapra másolva!
Amerikai és belize-i tengerbiológusok összehasonlító genetikai vizsgálatokkal megállapították, hogy az ősi vonásokat mutató hatkopoltyús szürkecápa atlanti populációja az Indiai-óceánban valamint a pacifikus régióban élő szürkecápáktól olyan eltérő jegyeket mutat, ami miatt önálló fajnak kell tekinteni . A kutatócsoport az ezzel kapcsolatos eredményeit a Marine Biodiversity szaklapban publikálta.
Vágólapra másolva!

Már húszmillió évvel a dinoszauruszok előtt a tengerben úszkáltak

A világtengerben jelenleg élő recens cápafajokat a tudomány nyolc rendbe osztályozza. A szürkecápa-alakúak rendjébe (Hexanchiformes) és a szürkecápafélék családjába (Hexanchidae) tartozó fajok kivétel nélkül olyan ősi vonásokat mutatnak, amely alapján illetve a fosszilis bizonyítékok tanúsága szerint is megállapítható, hogy az első szürkecápák még a földtörténeti ókor, a paleozoikum legvégén,az eddig ismert legnagyobb perm-triász kihalási esemény idején, mintegy 250 millió éve jelentek meg az óceánokban.

Nagyszemű szürkecápa (Hexanchus nakamurai, vagy H. vitullus) Forrás: Greg Amptman

A szürkecápák fosszilis maradványai a jura időszaktól kezdve (206 és 145 millió év között) folyamatosan kimutathatók a tengeri üledékekben,

így ezt a csoportot tekinthetjük a legősibbnek a recens cápacsaládok között.

Eddigi ismereteink szerint a Hexanchus nemzetség kihalt nyolc faján kívül csak két recens hatkopoltyús szürkecápa faj a Hexanchus griseus, és a Hexanchus nakamurai alkotja ezt a genust.

Az Égei-tengerből kifogott hatkopolytús szürkecápa (Hexanchus griseus) Forrás: Elter Tamás archívuma

(Az utóbbi fajt 1969-ben a Hexanchus vitulus tudományos fajnévre nevezték át, de a szakirodalomban felváltva használják még az új és régi elnevezést, noha ez egyetlen fajt takar.) A legfrissebb genetikai kutatási eredmények szerint viszont

a hatkopoltyús szürkecápák nyugat-atlanti populációját ezektől elkülönülő önálló fajnak kell tekinteni.

A nagyszemű hatkopoltyús szürkecápák nyugat-atlanti populációjáról kimutatták, hogy eltérően az eddigiektől ezeket a cápákat önálló fajnak kell Forrás: Origo

Az a tény, hogy a rendkívül ritka szürkecápák a szélsőséges óceáni mélységekben élnek, néha több ezer méterrel a felszín alatt, rendkívüli kihívást jelentett a tengerbiológusok számára a faj tanulmányozásához.

További titkokat is rejthet a mélytengeri cápák világa

Dr. Toby Daly-Engel, a Florida Institute of Technology kutatója, a tanulmány vezető szerzője valamint munkatársai 1 310 bázispáros két mitokondriális gént felhasználva megállapították, hogy szignifikáns különbség mutatkozik az eddig egyetlen fajként nyilvántartott nagy szemű hatkopoltyús szürkecápa Belize, Florida, és karibi térség vizein, illetve a Bahamák környékén élő egyedei között.

Mélytengeri életmódjuk miatt igen nehéz a megfigyelésük Forrás: Greg Amptman

„Bebizonyítottuk, hogy a nagyszemű hatkopoltyús szürkecápa atlanti egyedei molekuláris szinten nagyon különböznek az indiai és csendes-óceáni társaiktól, olyan szinten, hogy bár puszta szemmel rendkívül hasonlóak egymáshoz, mégis az előbbi csoportot önálló fajnak kell tekinteni" – nyilatkozta Dr. Toby Daly-Engel. Az 1,8 méter átlaghosszúsággal rendelkező atlanti egyedek kifejlett példányai ráadásul jóval kisebbek, mint a 4,5 métert is elérő indo-pacifikus rokonaik.

A kifejlett egyedek gyakran felkeresik a kontinentális lejtő nagyobb vízmélységeit Forrás: NOAA

– tette hozzá dr. Daly-Engel arra utalva, hogy az újonnan azonosított faj rendkívüli ritkasága megalapozhatja e cápák védetté nyilvánítását. Mindez újabb példa arra, hogy a cápák, így különösen a mélytengeri életmódot folytató fajok világa még sok felfedeznivalót rejthet.

Még az Adrián is látták őket a közelmúltban

A szürkecápák több olyan anatómiai sajátosságot is mutatnak, amelyek nem a modern, hanem a mezozoikumi cápák jellemzői. Ilyen többek között a hat kopoltyúív ( a modern cápák kivétel nélkül öt kopoltyúívvel rendelkeznek) valamint hogy csak egyetlen, a farokhoz közeli hátúszóval rendelkeznek.

A hatkopoltyús szürkecápa alsó állkapcsaiban hosszú számos, hegyes csúccsal ellátott fogak ülnek Forrás: Wikimedia Commons

A szürkecápák családjába tartozó fajok kifejlett példányai mélytengeri életmódot folytatnak,

jellemzően a 200 és 1 000 méteres vízmélység közötti bathypelágikus zóna lakói, de több megfigyelés is azt bizonyítja, hogy a kontinentális lejtő mentén a 2-3000 méteres abisszikus mélységekbe is lehatolnak.

Ötszáz méternél mélyebben lefotózott hatkopoltyús szürkecápa Forrás: NOAA

Követve a bathypelágikus zónában élő mélytengeri állatok napi periodicitással történő függőleges irányú vándorlását, nappal a nagy mélységekbe húzódnak le,

éjszaka viszont feljönnek a felszín közeli vizekig.

A fiatalabb példányok főleg a parti öv sekélyebb vizeit preferálják, de időnként rövid időre a kifejlett felnőtt egyedek is felkeresik a sekély vizeket.

Elpusztult szürkecápa partra sodródott teteme. Nem sokat tudunk az életmódjukról Forrás: Wikimedia Commons

Az életmódjukról nem sokat tudunk, zsákmányállataik között más cápák, rájafélék és tengeri macskák ugyanúgy előfordulnak mint a csontos halak, sőt alkalmanként a tengeri emlősök is, főleg fókafélék. A megfigyelések azt mutatják, hogy a hatkopoltyús szürkecápák mindhárom nagy óceáni medence területén előfordulnak,

és honos fajnak számítanak a Földközi-tengerben is.

A nagy mélység megnehezíti a szürkecápák megfigyelését Forrás: NOAA

Az elmúlt években szenzációszámba ment, hogy az Adriai-tenger horvátországi partszakaszán, a Krk közelében fekvő Veli Plavnik szigeténél búvárok 40 és 50 méter közötti mélységben többször is találkoztak igen méretes, 4-4,5 méter hosszú szürkecápákkal.