Az erdők és a gyepterületek szerepe a klíma alakulásában

Még a kidőlt fákat sem szállítják el az őserdő területéről

A vegetáció meghatározó szerepet tölt be a Föld klímájának alakulásában. Az alábbiakban az erdők és a gyepek klímaszabályozó képességével foglalkozunk.

Tanulmányaink során mindnyájan megismerkedünk azzal a biológiai folyamattal, mint szolgáltatással, amit a növényi produkció során az üvegházhatású CO2 megkötés jelent, valamint azzal a ténnyel, hogy a növényi légzés nélkülözhetetlen fajunk fennmaradásához. Érdemes azonban a legújabb kutatási eredmények alapján áttekinteni, hogyan befolyásolja a növényzet állapota, természetessége, szerkezete és funkcionalitása az általunk ismert és megszokott környezet alakulását.

Az erdők jelentősége a kontinentális területeken

Az erdők alapvető szerepet játszanak a bioszféra globális folyamataiban éppúgy, mint a helyi környezeti viszonyok alakításában. Meghatározóak az élőhely vízgazdálkodásának alakulásában, elősegítik a jó minőségű talaj képződését, élőhelyet biztosítanak a területre jellemző fajoknak, elősegítik a levegő tisztulását és a vízgyűjtő területre érkező csapadék megfelelő térbeli és időbeli levonulását, raktározását. Fontos szerepet töltenek be az árvíz és a talajerózió mérséklésében, hozzájárulnak a kiegyenlített mikroklíma megőrzéséhez.

Még a kidőlt fákat sem szállítják el az őserdő területéről Forrás: Vida Alexandra/Erdőrezervátum Program

A víz és szélerózió csökkentésében felbecsülhetetlen szerepet tölt be a növényzet. Egy tanulmány rámutat, hogy a lombborítás 5 százalékos növekedése legalább 2 százalékkal növeli a csapadékvíz-lefolyás visszatartását (Coder 1996). A vízbázisok, emberi víznyerő helyek esetében számottevően hozzájárulnak a vízkészlet tisztaságához. A levegő, a talaj és víz tisztaságának megőrzésében a talaj és lombkorona puffer-hatása kiemelten fontos szerepet tölt be.

A növényzet képes szabályozni a talaj vízraktározó képességét, de a folyók öntisztuló képességét is növeli, ami különösen fontos ivóvizet adó folyóink esetében. A természetvédelmi, rekreációs és spirituális értékeken túl alapvető környezetvédelmi, közegészségügyi és stratégiai érdekeink fűződnek a Duna menti települések és nagyobb városok víznyerő területeinek visszaerdősítéséhez, az erdők minőségének fenntartásához.

A széles part menti erdőknek madárvonuláskor kiemelt jelentősége van, ökológiai folyosóként funkcionálnak. Nem csupán gólyák, gémfélék, vízi és parti madarak, de erdei énekesmadarak számára is fontos táplálkozó és pihenőhelyet jelentenek és elszigetelik a partot a zavarást okozó hatásoktól Forrás: Bakó Gábor

Az elmúlt évtizedek vizsgálatai kimutatták, hogy a tölgyfajok szűrik a szennyező anyagokat a csapadékvízből, mint például a nitrátokat, foszfátokat, egyes nehézfémeket, növényvédő szerek maradványait, oldószereket, olajokat és szénhidrogéneket (Surjamanto et al. 2011). A sokáig fennmaradó, zárt erdő jelentős mennyiségű szenet képes tartósan megkötni, alapvető fontosságú az oxigén- és szervesanyag-termelő kapacitása.

Az erdő dinamikus ökoszisztéma, önszabályozó rendszerrel és a klímára nézve szinte felfoghatatlan befolyással. Egy fa 8-10-szer több nedvességet juttathat a levegőbe, mint a lombkoronájának borításával azonos területű óceánfelszín (Standavár 2012), de ezt csak szükség esetén, a környezeti hatásokra reagálva teszi. A burkolattal fedett, és a kizsákmányolt mezőgazdasági és energiaültetvénnyel borított területek hatásait a természetközeli állapotú erdő ökoszisztéma-szolgáltatásai ellensúlyozzák, sokszor gátat szabva a szárazodási folyamatoknak, a szennyeződések mozgásának, a degradált felszíneken jól terjedő allergén és tájidegen növényfajok előrenyomulásának. Így az erdők gazdasági szerepükön túlmenően nélkülözhetetlenek az élhető környezet és a gazdasági fejlődés fenntartásában.

A Kárpát-medencében az erdők klímajavító hatása felbecsülhetetlen értékű, hiszen ebben az erdőssztyepp-övezetben az erdősültség mértéke a természetes növénytakaróban tetemes volt. Az elmúlt évszázadok során az erdők állománya jelentősen visszaszorult; elsősorban a fakitermelés, illetve a városok és az ipar terjeszkedése miatt. Az erdők nem csak kiterjedésükben, de faji összetételükben is megváltoztak. Az ökológiai értelemen funkcionálisan jól működő erdők egy részének visszaállítása nemcsak környezeti, de gazdasági és társadalmi szempontból is kívánatos.

De milyen a természetes és a természetközeli állapot?

A zöldterületek aránya önmagában nem garancia arra nézve, hogy fel tudjuk venni a harcot a klímaváltozással és egyéb antropogén eredetű globális változást hozó folyamatokkal. A természetes erdők elvesztése önmagában is bioszféra-válsághoz vezet. Bioszféra-válságként emlegetik az élő természet olyan szintű globális degradációját, mely már alapjaiban változtatja meg életterünket.

A természetes erdő a termőhelynek megfelelő, őshonos fajkészlettel rendelkezik, az erdőkben zajló természeti folyamatok szabadon érvényesülnek benne. A területre jellemző erdei fajok és életközösségek teljes spektrumának állandó életteret nyújt, és lehetővé teszi azok további evolúcióját (Bartha és Gálhidy 2007). A környezeti feltételek változására jól reagál, ennek következtében viszonylag stabil, és az erdőfejlődési fázisok mindegyike folyamatosan tetten érhető benne. A sokféleség miatt a változó környezeti feltételek ellenére is képes regenerálódni.

A természetes erdőknek a fajösszetételen túl a természetes erdőszerkezet is meghatározó tulajdonsága (Molnár 2003). Az élő fák vegyes kor- és méreteloszlása, több száz éves famatuzsálemek jelenléte, változatos morfológia (alaktani sokféleség) jellemzi. A természetes erdőkben jelen vannak kiszáradó és odvas egyedek is, a felső lombkoronaszint nem teljesen zárt, abban kisebb-nagyobb lékek jelennek meg az elpusztult és kidőlt egyedek nyomán. Jellemzőek az álló holt fák, facsonkok és az erdő talaján fekvő holt faanyag, amelyben a korhadás minden stádiuma megtalálható. Az erdő természetességére utal az idegenhonos és tájidegen fajok hiánya is. A regenerálódás képességét jelzi, ha az újulatban is a területre jellemző őshonos fajok találhatók meg.

Erdő természetességére utaló jelek Forrás: Bakó Gábor, Pócs 1981. ábrája alapján

A természetességet nem csak az ősi, de az ember által megváltoztatott termőhelyeken is értelmezik, és a jelenlegi termőhelyi potenciálnak megfelelő őshonos fajkészlettel rendelkező, szerkezet és folyamatok szempontjából is természeteshez hasonló, funkciójában a természetes erdőt közelítő másodlagos erdőket természetközeli állapotú erdőknek hívjuk.

A teljes területi biodiverzitás, a helyi erdei fajok teljes választékának átmentéséhez időben folytonos, eredeti erdőborítás szükséges, így az erdőrezervátumok szerepe és fontossága megkérdőjelezhetetlen. Európában meglepően kevés olyan területet találunk, ahol az utóbbi 200 évben nem bizonyítható az erdő időszakos kiirtása. Márpedig a példák arra utalnak, hogy az erdei ökoszisztéma teljes helyreállásához legalább 250 évre van szükség, és ez is csak akkor valósulhat meg, ha a közelben megtalálható az eredeti közösség.

A cikk még nem ért véget, lapozzon!