Több mint kétmillió éves kőeszközöket találtak a kutatók

Vágólapra másolva!
Ősi kőeszközöket és vésett állati csontokat találtak Algériában a régészek, a leletek korát 2,4 millió évben határozták meg.
Vágólapra másolva!

"Az új leleteknek köszönhetően immár En Buseri az a hely Afrikában, ahol a legrégebbi emberi húsfogyasztás kőeszközökkel bizonyítható" - áll a Science című magazinban megjelent tanulmányban.

Az eszközöket Szétif városban találták, amely Algírtól mintegy 300 kilométerre északra található. Az eszközök az úgynevezett oldován-kövekhez hasonlatosak, melyeket eddig főként csak Észak-Afrikában találtak. Az algériai eszközöket több tucatnyi megkövesedett állati csonttal együtt ásták ki a földből, vágásnyomokat viseltek magukon. A csontok a mai krokodilok, elefántok és vízilovak elődeihez tartoztak.

Forrás: Palaeodeserts (Ian R. Cartwright)

A régészet szerint Kelet-Afrika az ősi emberi kőeszközök születési helye. Az új leletek azt sugallják, hogy hasonló korai eszközök a kelet-afrikai árkon túl is létezhettek - áll a tanulmányban.

- mondta Mohamed Szahuni, a tanulmány fő szerzője. Az új leletek alapján a környéken mintegy 600 ezer évvel korábban éltek az emberek elődei, mint azt eddig vélték. Eddig a legrégebbi, Észak-Afrikában talált eszközök korát 1,8 millió évre datálták.

Emberi maradványokat nem találtak, így a tudósok nem tudnak következtetni arra, az emberelődök mely faja élt a területen.

(MTI/AFP)