A teszt, ami percek alatt megmondja, ki rákos

Egy ráksejt számítógépes illusztrációja
Vágólapra másolva!
Gyors és egyszerű teszt hozhatja el a rákdiagnosztika forradalmát. A technika egyszerű vérmintából vagy szövetbiopsziából mindössze 10 perc leforgása alatt mutatja ki, vannak-e rákos sejtek szervezetünkben vagy sem. A módszerről az azt kidolgozó kutatócsoport egyik tagját kérdeztük.
Vágólapra másolva!

– nyilatkozta az Origónak Matt Trau professzor, a Queensland-i Egyetem munkatársa, aki részt vett az eljárás kifejlesztésében.

A rák a legkomplikáltabb, legváltozatosabb betegségek közé tartozik, kimutatása tehát nem egyszerű feladat. Bonyolultsága abban rejlik, hogy mostanáig nem igen tudtak olyan egyszerű jellegzetességet találni, ami alapvetően megkülönbözteti a daganatsejtet az egészségestől.

Létezik ugyanakkor egy extrém kicsi, alig nanoméretű szerkezetkülönbség a sejtek DNS-ei között, amik leleplezik a szervezetben rejtőzködő rettegett kórt.

A szokatlan DNS-struktúra az eddigi eredmények alapján valamennyi ráktípusra jellemző lehet. A kutatók mell-, prosztata, vastagbélrákos, valamint limfómás pácienseket is vizsgáltak, mindegyiküknél kimutatták a keresett speciális molekuláris mintázatot.

Egy ráksejt számítógépes illusztrációja Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

A metilcsoportok rendellenes tömörülése elárulja a ráksejteket

A módszer kulcsát a DNS által hordozott génekhez kapcsolódó apró molekulák, a metilcsoportok,

egészen pontosan azok metilációs szintje és mintázata jelenti.

A metilcsoportok (-CH3) szabályozzák a sejtek génjeinek ki- és bekapcsolódását, valamint kontrollálják a génkifejeződés (génexpresszió) mértékét..

Egészséges embereknél a metilcsoportok a sejtek genomjában egyenletesen oszlanak el. A ráksejteknél azonban más a helyzet, ott ezek az esszenciális molekulák specifikus helyeken csoportosulnak, hatalmas klaszterekké állva össze. E tömörülés szerencsére egyszerű eszközökkel észlelhető.

A DNS bizonyos helyeihez kapcsolódó metilcsoportok megléte vagy hiánya befolyásolhatja a génkifejeződést Forrás: NSP / Science Photo Library

Egyszerű módszer, melynek eredményét még a mobilra is fel lehet tölteni

Miután a ráksejtek elpusztultak, örökítőanyaguk a vérplazmába kerül, amiket aztán ki lehetett „halászni” a mintákból. A szakértőknek sikerült megfigyelnie, hogy a hatalmas metilcsoport-halmazokat egy különleges oldatba helyezve a DNS-töredékek egyedi, háromdimenziós nanoszerkezetekbe rendeződtek. Ezeket szilárd felülethez, jelen esetben aranyhoz kötötték és azt találták, hogy - mivel a normál szerkezetű DNS-hez viszonyítva jóval erősebben kötődtek - a nemesfém szemcséinek színe azonnal megváltozott, jelezve, hogy a tumor DNS-ére jellemző molekulák jelen vannak a szervezetben.

– ecsetelte a technika nagyszerűségét Trau.

A metódust több mint száz vér- és szövetmintán tesztelték, közülük 72 rosszindulatú daganattal küzdő rákbeteg, 31 pedig egészséges emberből származott. Egészen lenyűgöző, 90 százalékos pontossággal sikerült meghatározni, kiben találhatóak meg daganatsejtek.

– mondta Trau.

Illusztráció Forrás: BSIP/ASTIER / BSIP/Astier

A rákdiagnosztika szent grálja vagy csak az első lépés?

Természetesen jelen pillanatban még nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy megtalálták-e a rákdiagnosztika szent grálját, az azonban bizonyossá vált, hogy a tumoros megbetegedéseknek létezik egy univerzális jellemzője, ami szerényebb eszközökkel ugyancsak kimutatható.

A legnagyobb probléma jelenleg az, hogy bár a ráksejtek észrevehetővé váltak, az orvosok nem képesek még megállapítani belőlük, a beteg milyen ráktípustól szenved, és éppen milyen stádiumban van.

„Mindehhez további markerek (jelzőmolekulák – a szerk.) kimutatására vagy kiegészítő tesztekre lenne szükség – ez viszont nem témája a jelenlegi tanulmányunknak” – fejtette ki Trau.

Az új rákdiagnosztikai módszer még nem elérhető a szélesebb közönség számára; először szigorú klinikai próbákon kell átmennie, hivatalosan csak ezt követően kezdődhet meg az engedélyeztetési procedúra.

A publikáció a Nature Communications című nagy presztízsű tudományos folyóirat legfrissebb számában jelent meg.