A heroin ehhez képest csak porcukornak számít

drog
A fentanil messze erősebb a heroinnál
Vágólapra másolva!
Túlzás nélkül állítható, hogy a fentanil jelentette kockázatokhoz képest a heroin - képletesen szólva - szinte csak porcukornak számít, mert sokkal erősebb és veszélyesebb ennél. De a drognagykereskedők szeretik, mert az előállítása olcsó és jól tervezhető.
Vágólapra másolva!

Egyelőre esély sincs a fentaniljárvány megállítására

A fentanil nevű bivalyerős szintetikus opioid tavaly az USA-ban csaknem 29 ezer túladagolásos halált okozott.

Az illegális kábítószer-kereskedelemben 2013-tól kezdődött el egy újabb nagy fentanilhullám, az erős és nagyon veszélyes szintetikus drogot gyakran a heroinhoz keverik (a kép illusztráció) Forrás: NAV

Bár kiszámíthatatlansága miatt maguk a szerhasználók is rettegnek tőle, egyre nagyobb szeletet hasít ki a piacból,

feltehetőleg mert a heroin és a kábítószerként is használt vényköteles gyógyszerek utánpótlása megcsappant, a drognagykereskedőknek meg eleve olcsóbb és egyszerűbb beszerezni, mint a heroint – olvasható a Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i kampuszának (UCSF) munkatársai által az USA illegális drogkereskedelméről készített beszámolóban.

Egy drogos heroint fecskendez be magának, Philadelphiában Forrás: AFP/2018 Getty Images/Spencer Platt

Az először 1960-ban egy belgiumi laboratóriumban szintetizált fentanil több hullámban söpört végig az Egyesült Államok és a világ illegális drogpiacán.

A legutóbbi, különösen pusztító erejű hullám 2013-ban indult el,

és a szakértők szerint a megfékezésére esélyünk sincs, amíg legalább azt meg nem értjük, hogy a halálos drog terjedését mi hajtja inkább: a nagykereskedők gazdasági érdekei vagy a felhasználók igényei.

Heroinnak, vagy más drognak álcázva terjesztik a halálos szert

Mivel a fentanil teljes egészében szintetikus, laboratóriumban gyártható drog, az előállítása jóval olcsóbb, mint a heroiné, amelyhez a mákból kinyert ópium szolgáltatja az alapanyagot. Nem mellesleg pedig a fentanil messze erősebb is a heroinnál.

A fentanil messze erősebb a heroinnál Forrás: Shutterstock

A felhasználók rendszerint nem tudják, hogy fentanilt vesznek,

mert a szintetikus drog heroinnak vagy pszichoaktív gyógyszernek – például Xanaxnak – álcázva kerül a forgalomba. Igazából az utcai dílerek – akik sokszor egyben szerhasználók is – maguk sem tudják, hogy fentanillal szennyezett árut adnak-e el, mert az anyag a terjesztői lánc magasabb szintjén kerül a szállítmányokba.

A fentanilt a legritkább esetben kínálják saját nevén a dílerek Forrás: AFP/Dominick Reuter

A kutatók szerint ezért kevéssé valószínű, hogy a felhasználók felőli kereslet magyarázná a fentanil térhódítását.

– mondta el Sarah Mars, a UCSF Család- és Közösség-egészségügyi Tanszékének munkatársa és az Addiction című folyóiratban közölt tanulmány írója. – A dílerek, akik közvetlenül a felhasználóknak eladják a szert, gyakran nem tudják, mi van a csomagban.

Gyakran nem tudják, hogy mi is van a csomagban (a kép illusztráció) Forrás: Police.hu

Ez nemcsak hogy rendkívül veszélyes, de azt is jelenti, hogy az alacsony szintű terítők megbüntetésével semmit sem érünk el a fentanil járványszerű terjedése elleni küzdelemben."

Vannak drogfüggők, akik imádják, mások pedig rettegve használják

A kutatók átfésülték a fentanil-használattal kapcsolatos tudományos irodalmat, áttanulmányozták az ENSZ ópiumtermelésről szóló jelentéseit,

és áttekintették az USA drogellenes hivatalának nyilvántartását a heroin árának és tisztaságának alakulásáról.

Ezenkívül elemezték a tanulmány rangidős szerzője és a tanszék egyetemi tanára, Daniel Ciccarone által irányított éppen zajló tanulmány, a „Heroin in Transition" eddigi eredményeit.

Az Egyesült Államokban a keleti part a legnagyobb heroinpiac Forrás: AFP/Dominick Reuter

„Kutatásunk során olyan emberekkel próbáltunk beszélni, akik heroint és fentanillal szennyezett heroint is használtak már, és a tapasztalataikról kérdeztük őket – mondta el Mars, aki a projektnek ezt a részét szervezte.

A legtöbb illegális fentanillal az északkeleti és a középnyugati államokban találkoztunk, és jártunk olyan helyeken, ahol nagyon magas a halálozási arány.

- Megkérdeztük a droghasználókat, hogyan veszik észre – már ha sikerül –, hogy fentanil van az anyagban, és mit tesznek a túladagolás elkerülése érdekében."

Drogtanya Philadelphiában. Egyesek arról számoltak be, hogy kedvelik a fentanilt, mert elhozza nekik az eufóriaérzést. Forrás: AFP/Dominick Reuter

Mars elmondása szerint a drogfogyasztók eltérő nézeteket vallottak a fentanillal kapcsolatban,

ami gyorsabban beálló és erősebb, de rövidebb ideig tartó „high"-t (a szerhasználattal összefüggő eufóriát) vált ki, mint a heroin.

Földre teperik, és fegyvert szorítanak egy drogkereskedelemmel gyanúsított férfi nyakához Forrás: Police.hu

Egyesek arról számoltak be, hogy kedvelik a fentanilt, mert elhozza nekik azt az eufóriaérzést,

amit a régóta tartó használat és az ezzel járó hozzászokás miatt a herointól már nem kapnak meg,

vagy mert áttöri az opioidokat blokkoló gyógyszerek, például a buprenorfin hatását. Mások ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy rettegnek a fentaniltól, és nem szeretik a durvaságát.

Akár tízezerszer is erősebb lehet, mint a morfin

„Szeretik a fentanilt vagy nem, a használóknak semmilyen befolyásuk nincs arra, hogy milyen drog forog a piacon – tette világossá Mars. – Mivel nincs pontos információjuk az eladásra kínált szerekről, nem áll módjukban informált döntést hozni arról, hogy mit vesznek. Az, hogy a drogos szlengben még alig jelentek meg a fentanillal kapcsolatos kifejezések, szintén arra utal, hogy a fentanil terjesztése nem a vevők igényeinek kielégítésére történik."

A drogos szlengben még alig jelentek meg a fentanillal kapcsolatos kifejezések (a kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

A használók egyébként megpróbálják különböző módokon kideríteni, van-e fentanil az általuk vásárolt szerben,

de anélkül, hogy kipróbálnák, lehetetlenség meghatározniuk,

melyik szintetikus opioid lehet a tételben, és az mennyire erős – írják a szerzők. A fentanil különböző kémiai variánsai – analógjai – bukkannak fel teljesen megjósolhatatlan módon az ország legkülönbözőbb helyein, és ezek hatáserőssége széles tartományban szóródik.

Szinte lehetetlen kipróbálás nélkül meghatározni, hogy van-e szintetikus opioid a heroinban Forrás: Shutterstock

Egyes analógok annyira újak, hogy még nem is volt idő illegálisként törzskönyvezni őket,

mások pedig, mint a karfentanil, amit eredetileg nagytestű állatok bódítására fejlesztettek ki, elképesztően hatásosak:

akár tízezerszer erősebbek lehetnek a morfinnál. „Éppen a fentanilt tartalmazó drogtételek erősségének ez az ingadozása az, ami annyira veszélyessé teszi őket – hangsúlyozza Ciccarone.

Bátran posztolnak Instagramra a londoni drogdílerek Forrás: Instagram/Hellban1anz

– Egyik nap olyan szert fecskendezel, amiben nem, vagy csak alig van fentanil. Máskor aztán olyan anyagot kapsz, amiben nem is fentanil van, hanem valamilyen analógja, aminek más az erőssége – vagy akár többféle fentanil keveréke, plusz a heroin."

A heroin és a vényre kapható opidok elapadása gerjeszti a keresletet

A kutatók az adatokból azt olvassák ki, hogy az amerikai és európai fentanilhullámokat – a korábbiakat és a mostanit is – a heroin kínálatának elapadása előzte meg. Ezzel egy időben a vényre kapható opioidok elérhetősége is csökkent az USA-ban.

Európában is rohamosan terjed a veszedelmes szintetikus drog (a kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

A fentanil, ami az USA-n kívül számos európai országban, valamint Oroszországban, Brazíliában és Kanadában is megjelent a drogpiacokon,

a heroinnal szemben kézenfekvő alternatívát kínál a kereskedőknek, hiszen egész évben gyártható a laboratóriumban,

és az utánpótlását nem befolyásolják az olyan környezeti tényezők sem, mint a növényi betegségek, a kártevők, vagy az időjárás ingadozásai.

Az egyik leghírhedtebb drogbáró a kolumbiai Pablo Escobar volt Forrás: AFP/Files

Mindemellett 30-40-szer erősebb a heroinnál, és lényegesen olcsóbb az előállítása.

Bár a drognagykereskedők pontos indítékait nem ismerhetjük, több jól megfogható indokuk is lehet arra, hogy részben vagy teljes egészében átálljanak a heroinról a fentanilra – még akkor is, ha ez sokkal több felhasználó esetében okoz túladagolásos halált.

Forrás: police.hu

A cikk szerint csak idő kérdése, hogy a fentanil átvegye a vezető szerepet a drogpiacon az USA-ban és világszerte, ahogy az például Észtországban már meg is történt.