Készen áll a Mars titkainak megfejtésére az InSight űrszonda

Vágólapra másolva!
Elhelyezte első mérőműszerét az InSight amerikai robotgeológus űrszonda a marsi talajon, a kutatók szerint ezzel újabb mérföldkövéhez érkezett a misszió.
Vágólapra másolva!

Csodálatos karácsonyi ajándékot kapott a NASA

Az űrszonda új fotóin látható a vörös bolygó felszínén álló szeizmométer, rézszínű borítását halványan világítja meg a marsi napfelkelte. "Az InSight a reméltnél is pontosabban hajtja végre a menetrend szerinti programot.

A NASA InSight nevű Mars-szondája robotkarjának végén elhelyezett kamera (Instrument Deployment Camera, IDC) által készített kép a Mars bolygó felszínéről 2018. december 7-én. A Mars belsejének kutatása céljából május 5-én útjára indított InSight robotgeológus űrszonda mintegy 485 ezer kilométernyi út megtétele után november 26-án landolt a vörös bolygón. Forrás: MTI/AP/NASA/Nasa

Csodálatos karácsonyi ajándék számunkra, hogy biztonságban a talajra helyezte a szeizmométerét" - idézte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai laboratóriumában dolgozó Tom Hoffmant, a projekt vezetőjét. Az

űrszonda november 26-i landolása óta a kutatók azon dolgoztak, hogy elhelyezzék a Mars felszínén a két érzékeny műszert.

Eközben a RISE (Rotation and Interior Structure Experiment) nevű kísérlet, amelynek nincs önálló mérőműszere, az űrszonda rádióösszeköttetését használva már gyűjti az adatokat a Mars magjáról.

A szeizmométer a küldetés legfontosabb műszere

A SEIS (Seismic Experiment for Interior Structure) elnevezésű, valamint a hővezetést mérő HP3 (Heat Flow and Physical Properties Probe) nevű mérőműszerek beindításához először meg kellett bizonyosodni arról, hogy az űrszonda robotkarja rendben működik-e.

A Jezero-kráter deltája, amelyet a Mars-szonda leszállóhelyének jelöltek ki Forrás: NASA

A projekt mérnökei ezért tesztelték, hogy az utasításokat olyan pontosan hajtja-e végre, ahogy tervezték, a tudósok pedig elemezték az űrjármű körüli talajt, hogy megállapítsák, hova kerüljenek a mérőműszerek. Kedden küldték el a parancsot az InSightnak,

szerdán a robotkar óvatosan elhelyezte a SEIS-t az űrszondával szemben olyan messzire, ameddig a kar elért, azaz 1,6 méterre.

"A szeizmométer a misszió legjelentősebb műszere, működésbe helyezése olyan fontos, mint maga a landolás a Marson. Tudományos terveink nagyjából háromnegyede függ a SEIS-től" - hangoztatta Bruce Banerdt, az InSight vezető kutatója.

Azt remélik, sikerül megfejteni a Mars rengéseinek titkait

A szeizmométer lehetővé teszi, hogy a tudósok „bepillantsanak" a Mars belsejébe, és tanulmányozhassák az úgynevezett "marsrengéseket".

A NASA InSight nevű Mars-szondájának méretarányos modellje a NASA Jet Propulsion Laboratóriumában Forrás: MTI/EPA/Eugene Garcia

"A Mars felszínére helyezett szeizmométer olyan, mintha a telefont a fülünkhöz tartanánk" - magyarázta Philippe Lognonné, a SEIS vezető tudósa, a párizsi Földfizikai Kutatóintézet és a Diderot Egyetem munkatársa.

szeizmométer Forrás:mars.nasa.gov

Az elhelyezést követő napokban az InSight azon dolgozik, hogy függőlegesre állítsa a műszert, amely jelenleg 2-3 fokos dőlésben áll. Az első tudományos adatok akkor indulhatnak el a Földre, ha felvette a helyes pozíciót.

(Forrás: MTI)