Ezért is jelent a nőknél fokozott veszélyt az éjszakai munka

cukorbetegség
Ha a cukorbeteg elkapja a vírusfertőzést, akkor arra lehet számítani, hogy emelkedni fognak a vércukorértékek. Ennek oka, hogy a fertőzés (vagy más betegség) során felszabaduló hormonok emelik a vércukorszintet, és ezzel egy időben az inzulin is nehezebben tudja kifejteni vércukorszint-csökkentő hatását. Emiatt a koronavírus idején több inzulinra lehet szükség az emelkedett vércukorszint miatt még akkor is, ha a beteg nem tud úgy táplálkozni vagy inni, mint általában. Ennek szükségességét és mértékét azonban minden esetben a szakorvossal kell egyeztetni! Ezt akár távkonzultáció formájában is meg lehet tenni.
Vágólapra másolva!
A rendszertelen éjjeli műszak és az egészségtelen életmód különösen magasra emeli a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát a nőknél – tárta fel egy pénteken megjelent tanulmány.
Vágólapra másolva!

A többműszakos munkavégzés és egészségtelen életmód kockázatai

A kutatók megállapították, hogy a több műszakban végzett munka és az egészségtelen életmód megnöveli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

A rendszertelen éjszakai műszak és az egészségtelen életmód kombinációja pedig különösen magasra emeli a kockázatot.

A korábbi kutatások nyomán közismert, hogy az egészségtelen életvitel: dohányzás, egészségtelen étrend, kevés testmozgás, továbbá a túlsúlyosság vagy elhízottság megemeli a 2-es típusú diabétesz kialakulásának rizikóját.

Forrás: Science Photo Library/Ian Hooton

A többműszakos munkavégzést, különösen az éjszakai műszakot szintén kapcsolatba hozták már a 2-es típusú cukorbetegség megnövekedett kockázatával.

Minden ötödik évvel csaknem harmadával nő a kockázat

A British Medical Journal folyóiratban szerdán megjelent tanulmány szerzői szerint azonban először készült olyan vizsgálat, amely az egészségtelen életmód és a rendszertelen éjjeli munka kombinált hatását vizsgálta a 2-es típusú cukorbetegség kockázatával kapcsolatban.

dreamstime

A tudósok két hosszú távú tanulmányt elemeztek, amelyek 1976-ban és 1989-ben amerikai nővérek bevonásával folytak. Mintegy 143 ezer nővér adatait vizsgálták meg, akinek a kutatás kezdetén nem volt 2-es típusú diabétesze, szív- és érrendszeri betegsége vagy rákja.

dreamstime

A nők aztán rendszeres időközönként töltöttek ki kérdőívet egészségi állapotukról, táplálkozásukról és életmódjukról.

A kutatásban részt vevő nővérek havonta legalább három éjszakát dolgoztak a nappali és esti műszakjuk mellett.

A résztvevők állapotát 22-24 éven át követték. Időközben közülük csaknem 11 ezret diagnosztizáltak 2-es típusú cukorbetegséggel. Az elemzés szerint a rendszertelen éjjeli műszakokban dolgozóknál minden ötödik évvel csaknem 31 százalékkal nőtt a 2-es típusú diabétesz megjelenésének kockázata.

Minden egészségtelen életmódfaktor tovább növeli a veszélyt

Minden egészségtelen életmódfaktor - dohányzás, túlsúlyosság vagy elhízottság, rossz táplálkozás, kevés testmozgás - több mint duplájára növelte a 2-es típusú diabétesz kialakulását.

Azoknál a nővéreknél, akiknél fennállt a négy faktor egyike,

plusz éjszakai műszakot is végeztek, minden egészségtelen életmódfaktorral 2,83-szorosára nőtt a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata.

A kockázat magasabb volt, mintha pusztán összeadták volna az egészségtelen életmód és a rendszertelen éjszakai műszakok okozta kockázatot.

Legtöbb esetben megelőzhető az egészséges életmóddal

A tanulmány szerzői kiszámolták, hogy a rotációs éjszakai műszak a kombinált magasabb kockázat 17 százalékáért volt felelős, míg az egészségtelen életmód a 71 százalékáért, a maradék 11 százalékot viszont a két kockázati tényező egymásra hatása tette hozzá.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a 2-es típusú diabétesz legtöbb esetben megelőzhető az egészséges életmódra való áttéréssel

, és ez különösen sokat számíthat a rendszertelenül éjszakai műszakban dolgozóknál.

Forrás: Wikimedia Commons

A szerzők ugyanakkor rámutattak, hogy tanulmányuk megfigyelésen alapult, az okokról és okozatokról semmilyen egyenes következtetés nem vonható le, továbbá mivel a vizsgált csoportban csak nők és főleg fehérek voltak, az eredmények nem alkalmazhatók a férfiakra és más faji vagy etnikai csoportokra.

(Forrás: MTI)