Képesek eltanulni egymás nyelvét a madarak

tündérmadár
Tündérmadarak csoportja
Vágólapra másolva!
Képesek megtanulni egymás nyelvét a madarak: létfontosságú ugyanis számukra, hogy megértsék szomszédjaik sólyom vagy kígyó közeledésére figyelmeztető jelzését.
Vágólapra másolva!

Ez a képesség a túlélést segíti a vadonban

A vadon élő állatokról köztudott, hogy egymásra figyelve szereznek információkat a ragadozók közeledéséről. A madarak például megtanulták, hogyan meneküljenek el, ha meghallják szomszédaik SOS-kiáltását.

Kék tündérmadár (Malurus splendens) Forrás: Australian Geographic

A tündérmadár, egy apró ausztrál énekesmadár nem úgy bújik ki a tojásból, hogy érti a többi madár énekét, de képes elsajátítani a főbb "szavak" jelentését - fejtették ki a témában kutatást végző szakemberek a Current Biology című tudományos lapban. "Korábban is tudtuk, hogy bizonyos állatok képesek lefordítani más fajok 'idegen nyelvét', de azt nem tudtuk, hogyan történik ez a tanulás" - mondta Andrew Radford, a Bristoli Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

A díszesebb hím és a barnás-szürkés tollazatú tojó Forrás: Friends of Queens Park Bushland

A madarak különböző módokon tudják fejleszteni képességüket.

Néhány képesség velük született, néhányhoz közvetlen tapasztalatra van szükségük. Radford és kollégái a tudás harmadik formáját fedezték fel: amikor az információt a társaiktól szerzik meg.

Sikerült bebizonyítani a tanulási képességet

Radford és az Ausztrál Nemzeti Egyetem munkatársai bejárták az Ausztrál Botanikus Kertet Canberrában, derekukra erősített "madárhangszórókkal" magányos tündérmadarak után kutatva. Biztosak akartak ugyanis lenni abban, hogy a madarak csak a hangra reagálnak, nem pedig más madarak reakciójára.

Tündérmadár Forrás: Wikimedia Commons

A tudósok a madaraknak először két szokatlan hangot játszottak le.

Az egyik egy Ausztráliában nem honos madár vészjelzése, a másik pedig egy számítógép által generált madárhang volt.

Első hallgatásra a kísérletben részt vevő 16 tündérmadár közül egynek sem volt különösebb reakciója.

A tündérmadarak elterjedését ábrázoló térkép Forrás: Wikimedia Commons

Ezután a kutatók újra végigjárták a parkot, és tovább játszották a felvételeket.

A madarak egyik felének azt akarták megtanítani, hogy az idegen madár hangja a vészjelzés,

a másik felének pedig azt, hogy a számítógép generálta hang az SOS-jelzés.

A tündérmadarak anélkül voltak képesek elsajátítani a veszélyre jelző hangokat, hogy akár egyetlen esetben is látták volna az őket fenyegető ragadozót Forrás: Jan King

Mindezt úgy tették, hogy a korábban ismeretlen hangot olyan hangokkal együtt kezdték lejátszani, amellyel a madarak korábbi tapasztalataik alapján már a veszélyt kapcsolják össze.

Anélkül is azonosították a figyelmeztetést, hogy ragadozót láttak volna

Három nappal később tesztelték, mit tanultak a madarak. A két madárcsoport a neki megtanított vészjelzésre reagálva menedéket keresett, a másik hangra azonban nem reagált. A 16 madárból 12 elmenekült minden egyes újrajátszás alkalmával, a másik négy az újrajátszások kétharmadára reagált csak.

Tündérmadarak csoportja Forrás: Pinterest

"Eddig a kutatásig csak korlátozott ismereteink voltak arról, hogyan tanulják meg a madarak azt, mit jelentenek más fajok jelzései" - mondta Christopher Templeton, a jelenlegi kutatástól független szakértő, az amerikai Pacific University munkatársa.

Korábbi kutatásoknál kiderült, hogy a tündérmadarak képesek megtanulni a vészjelzések jelentését,

amikor egy ragadozó valóban a közelükbe kerül.

Forrás: Wikimedia Commons

"Ez az új kutatás kivette a képből a ragadozót. Rávilágít arra, hogy ezek a madarak képesek megtanulni azt, hogy új hangokat veszélyhez kössenek anélkül, hogy tapasztalati úton tanulnának" - mondta Templeton. "Ha csak a ragadozó jelenlétéből tanulnának, az meglehetősen veszélyes lenne. A hangok jelentéssel való összekapcsolásának képessége biológiai szempontból nyer értelmet" - emelte ki Radford.

(Forrás: MTI)