Páratlan aranykincsek Szegeden

Szeged
A híres pietroasai aranylelet néhány tárgya, amit a 19. század elején két földműves talált meg véletlenül
Vágólapra másolva!
A mai Románia területén a 19-20. században talált, csaknem ezer arany- és ezüstkincset bemutató kiállítás nyílik a szegedi Fekete házban.
Vágólapra másolva!

2013-ban láthatta először a közönség a kincseket

A tárlat helyszínén rendezett pénteki sajtóbejáráson Rodica Margithu kurátor elmondta, hogy a vándorkiállítás anyagát harminc romániai múzeum gyűjteményéből válogatták össze.

A páratlan leleteket bemutató kiállítás helyszíne a szegedi Fekete ház Forrás: Emina

A közönség a Kr.e. 5. évezred és a Kr. u. 7. század között készült műtárgyakból összeállított kollekciót először 2013-ban láthatta Bukarestben, a szegedi múzeum a huszadik állomása a sorozatnak - tudatta a szakember.

A felbecsülhetetlen értékű arany és ezüsttárgyak több ezer év különböző kultúráit elevenítik meg Forrás: Bucharest Kultural

A kiállítás anyaga rendkívül sokszínű, szerepelnek benne ékszerek, ruházati kiegészítők, edények, tálak,

védekező és támadó fegyverek, egészen egyszerű tárgyak éppúgy, mint míves ötvösmunkák - fejtette ki a régész.

Szakértői vezetések segítik a tárlat látogatóit

A nemesfémekből rendezett tárlat nem feltétlenül a gazdagságról és a csillogásról szól, sokkal inkább azokról az emberekről, akik feldolgozták az ércet, a kincsek készítői, megrendelői, viselői vagy csodálói voltak - fogalmazott Rodica Margithu,

aki éppen ezért fontosnak tartja, hogy a közönség megismerhesse a tárgyak készítésének technológiáját,

a régészeti lelőhelyeket, a történelmi hátteret.

Míves kupatartó a híres piatrosai kincsek közül (a kép illusztráció) Forrás: Romanian History and Culture

Ezt a tárolók mellett elhelyezett magyar nyelvű információs táblák, a kiállítás katalógusa és a január 20-ig látható tárlaton szervezett szakértői vezetések segítik.

Két földműves talált rá a 40 kilós aranyleletre

A Fekete házban bemutatott anyag legérdekesebb darabjai a pietroasai kincsből származnak. A leletet 1837-ben találta meg két földműves, akik egy éven át rejtegették, majd eladták egy helyi kereskedőnek.

Egy különösen míves ókori aranytál részlete ( a kép illusztráció) Forrás: Source Memory

Az aranyból készült együttes eredetileg 22-24 darabból állt és 40 kilogrammot nyomott,

ez az egykori Római Birodalom területén talált legnagyobb aranyedénylelet.

A híres pietroasai aranylelet néhány tárgya, amit a 19. század elején két földműves talált meg véletlenül Forrás: Medieval Histories

A Seuso-kinccsel nagyjából egyidős, néhány darabjában formai hasonlóságot is mutató tárgyak közül tizenkét darabot tudtak visszaszerezni a hatóságok, ezek együttes tömege 19 kilogramm.