Óriási lyukak nyíltak a Nap felszínén

koronalyuk
Vágólapra másolva!
Koronalyukak nyíltak a Nap felszínén, a jelenség geomágneses vihart fog előidézni a Föld mágneses terében.
Vágólapra másolva!

Az, hogy a Napon lyukak jelennek meg első hallásra kissé félelmetesnek hangzik, a jelenség azonban meglehetősen gyakorinak mondható szoláris minimum idején. A szoláris minimum nagyon alacsony szoláris aktivitású periódus, amely a Földön hőmérsékletcsökkenést eredményez.

Habár a napfoltok és napflerek szoláris minimum idején ritkábban és kisebb számban fordulnak elő, ez még nem jelenti azt, hogy a Föld mindenképpen megússza a geomágneses viharokat, vagyis a Föld mágneses terének átmeneti, nagyarányú és hirtelen megzavarásait.

Koronalyukak a NASA legfrissebb felvételén Forrás: NASA

Koronalyukból napszél fúj

Ilyen geomágneses viharokat idézhetnek elő a koronalyukak. A koronalyukak olyan területek a Nap légkörében, ahol részben felnyílnak a mágneses erővonalak. Ez lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű napanyag távozzon az űrbe, töltött részecskék áramlataként - ezt nevezik napszélnek.

A koronalyukakból kilépő napszél sebessége 4-500 km/s.

Az elmúlt hét folyamán három koronalyuk is nyílt a Nap felszínén, az ezekből kiáramló töltött részecskék pedig a Föld felé tartanak. A NOAA (Nemzeti Óceáni és Légkör Szervezet) ugyanakkor kihangsúlyozta, nem kell nagy erejű geomágneses viharral számolni, a jelenség csupán G1-es (azaz enyhe) besorolást kapott. Ez azt jelenti, hogy jelentkezhetnek apróbb problémák a műholdak működése közben, valamint a földi energiaellátásban is felléphetnek kisebb zavarok.

A magasabb szélességi fokokon élők sarki fényt is láthatnak.

A közhiedelemmel ellentétben viszont egy új kutatás szerint a geomágneses vihar nem zavarja meg a tengeri emlősök tájékozódását, így valószínűleg nem a naptevékenységgel magyarázhatóak a tömeges partra vetődések.

Forrás: Science Alert