Furcsa képződményeket vettek észre a Marson

Mars, hegyek
Vágólapra másolva!
Furcsa, méhsejtszerű struktúrákat vett észre a NASA MRO (Mars Reconnaissance Orbiter) űrszondája a Mars felszínén.
Vágólapra másolva!

A képet az MRO HIRISE nevű kamerája készítette a Hellas Planitia nevű régió északnyugati részéről. Ez a terület az egyik legnagyobb és legősibb becsapódási medence a vörös bolygón.

A "méhsejtek" tulajdonképpen négyszögletes alakban elrendeződött hegygerincek, amik a Marsra jellemző felszíni formák. Korábban is láttak már hasonlókat, az új képen azonban még a korábbiaknál is jobban megfigyelhetők. A képződmények szélessége 5 és 10 kilométer között változik.

Mars, méhsejt
Mars
Mars
Mars
Mars
Mars, méhsejt
Mars
Mars
Mars
Mars
Mars, méhsejt
Mars
Mars
Mars
Mars

Nem tudni pontosan, miként keletkeztek ezek a felszíni formák, de az egyik legvalószínűbb elmélet szerint részben a szél és vulkáni folyamatok formálták őket ilyenné.

A „méhsejteket" legelőször 1972-ben figyelték meg, jellemző módon az összeesküvés elméletek hívei kezdetben marsi városoknak gondolták a képződményeket.