Tavi szörnyet kerestek, elveszett kastélyt találtak

elsüllyedt építmény
Vágólapra másolva!
Egy rég elveszett királyság kastélyát találhatták meg búvárok Törökország legnagyobb tavában, a Van-tóban – jelentették be a Yüzüncü Yil Egyetem kutatói.
Vágólapra másolva!

A Van-tó nevezetessége a híres tavi szörny, amelyet 1995-től kezdve állítólag már többször is láttak a környékbeliek. Több mint 1000 ember állítja azt, hogy látta már a lényt, mely állítólag 50 méter hosszú. A szemtanúk beszámolói szerint a szörny hasonlít a Plesiosaurusra és az Ichthyosaurusra, melyek még a kréta időszakban kihaltak. A török kormány hivatalos tudományos kutatócsoportot is küldött a helyszínre, hogy a lény nyomát keressék, de eddig nem jártak sikerrel.

Tahsin Ceylan és búvárcsoportja szintén a legendabéli szörnyet kereste, helyette azonban egy ősi, majdnem 3000 éves kastélyt talált.

–mondta Ceylan.

null

null

A kastély egy kilométer hosszan terül el, falai 3-4 méter magasra nyúlnak. Elsősorban a tó lúgos vize miatt maradhatott meg ilyen jó állapotban. A kutatók úgy vélik, az építmény a rég eltűnt Urartu civilizációé lehet, aminek fénykora az i. e. 9. és 6. század közé tehető.

A Van-tó vízszintje az Uratru civilizáció idején sokkal alacsonyabb volt, mint napjainkban, az idők során azonban jócskán megemelkedett, így a tó környéki település építményei lassan víz alá kerültek. A magasabb pontokon álló épületeket viszont nem nyelte el a víz, így ezeket az archeológusok már egy ideje vizsgálni tudják.

Forrás: Science Alert