Tudja-e, miért fokozottan veszélyes hidegben az alkoholfogyasztás?

alkohol
Már kis mértékben is veszélyt jelent az egészségre
Vágólapra másolva!
Nagy hidegben jól esik bedobni pár kupicával, mert kellemesen meleg bizsergető érzés járja át az ember testét. Metsző hidegben úgy érzi az ember, hogy felmelegíti az alkohol, de ez megtévesztő, ugyanis éppen ellenkezőleg, elvonja a hőt a szervezettől.
Vágólapra másolva!

Alattomossan taglózza le az ittas embert a hipotermia

Amikor alkoholt fogyasztunk, kitágulnak a bőrhöz közeli perifériás véredények, a a hámszövetektől távoliak beszűkülnek, ennek a következménye, hogy több vér és hő áramlik át rajtuk és így több hőt adunk le, mint általában.

A tévhittel ellentétben az alkohol télen nem hogy felmelegíti a szervezetet, hanem éppen ellenkezőleg, sietteti a vészes kihűlést Forrás: AFP/RIA Novosti/Alexey Kudenko

Mivel az alkoholfogyasztás hatására a bőr kipirul, az ember úgy érzi, felmelegszik a teste és ennek hatására kellemesebbé válik a közérzete,ám ilyenkor az alkohol a szervezet maghőmérsékletéből vonja el a plusz hőt, és noha a testfelszín hőmérséklete megnő, de a létfontosságú szerveké lecsökken. Mivel ez a plusz hő a test felszínére koncentrálódik,

ha ilyenkor kimegyünk a hidegbe, a testfelületről a hő könnyen és gyorsan távozik,

ez pedig akár vészes kihűléshez, hipotermiához vezethet.

Különösen a téli hidegben kockázatos szeszes italt fogyasztani Forrás: Fortepan/UMANN KORNÉL

A hipotrermia rendkívül alattomos, mivel úgy hatalmasodik el, hogy az áldozat számára ez fel sem tűnik

a megtévesztő melegségérzet miatt. Egyébként nagy hidegben a fejünk adja le a legtöbb hőt, a test által kisugárzott teljes hő mintegy hatvan százalékát.

Az alkohol kikapcsolja a szervezet védekező mechanizmusát

Az alkohol a hidegérzetet ugyan csökkenti, ám a hideg ellen védő mechanizmusokat kiiktatja. A szervezet hideg ellen védő mechanizmusait, így például az érösszehúzódást, vagy a didergést, ami a szervezet másik válasza a kihűlés ellen az izmok gyors és ritmikus összehúzásával , az alkohol egyszerűen kikapcsolja.

A sok alkohol a hidegben kikapcsolja a szervezet védőmechanizmusát Forrás: MTI/Varga György

A szervezet nagy hidegben a létfontosságú szervekhez küldi a vért, hogy melegen tartsa ezeket, és az oxigén illetve tápanyagellátás ne csökkenjen le. Ennek a következménye, hogy a perifériás területeken – így például a végtagokon -, relatív vérszegénység alakul ki. A szervezet hogy csökkentse a hőleadást, a perifériákon összehúzza az ereket, ahol így jelentősen lecsökken az szövetek oxigénnel való ellátása. Emiatt a legkisebb erekben vérrögök keletkezhetnek, a keringés megszűnik, és a szövet elhal.

Halálos lehet, ha 35 Celsius-fok alá csökken a testhőmérséklet

Krónikus kihűlésről akkor beszélünk, ha a maghőmérséklet - vagyis a végbélben mért testhőmérséklet – 35 Celsius-fok alá zuhan. Ekkor a páciens életfolyamatai lelassulnak, a szervezet anyagcseréje, a só-vízháztartás egyensúlya könnyen felborul, ez utóbbi pedig szívritmuszavarokat okoz, ezért a vészesen kihűlt beteget kórházban kell felmelegíteni.

Alkoholtól magatehetetlen nőt visznek védett helyre a havas utcáról. Az ehhez hasonló helyzetek akár végzetessé is válhatnak Forrás: Sunday People

Igen súlyos lehűlés esetén az illető először izgatott, majd érzéstelen, levert, álmos lesz,

és bár tisztában van az elalvás veszélyével, mégsem tud ellene tenni,

ezért segítségre van szüksége. Bizonyos típusú gyógyszerek, amelyek gátolják a központi idegrendszer működését, gátolják a hideg elleni védőmechanizmusokat is, fokozva ezzel a kihűlés veszélyét.

Részeg ember könnyen nekivág a hómezőnek

Az alkoholos italok etil-alkoholt tartalmaznak, amelyből az anyagcsere folytán actaldehid keletkezik, ami méreg a szervezet számára. Ez okozza a kellemetlen másnaposságot,és az alkoholos rosszullétet is. Ha az ittas személy kimerészkedik a hidegbe, az alkohol miatt „meghibásodott" belső hőmérő az eltompult érzékekkel együtt komoly problémákat okozhat számára.

Az ittas ember elveszíti az önkontrollt, és ez is veszélyes lehet Forrás: Dreams Time

A túl sok elfogyasztott szeszes ital hatására kialakuló beszűkült tudatállapot rossz döntésekhez is vezethet.

Például, ha valaki ittasan úgy dönt, hogy haza sétál egy havas mezőn ahelyett, hogy taxit hívna, hatványozottan kiteszi magát a vészes kihűlés veszélyének. Az alkohol és a hideg halálos kombináció együtt.

Az alkohol és metsző hideg halálos kombinációvá válhat (a kép illusztráció) Forrás: Pinterest

Előfordulhat, hogy az ember elveszti az önkontrollt és mértéktelenül iszik. Ha ekkor túl sokáig tartózkodik a hidegben, könnyen megeshet, hogy elalszik, eszméletét veszti, és meghal.

A sípályákon sem tanácsos az alkoholfogyasztás

Síeléskor, téli kirándulások alkalmával, vagy a jégpályán is jól esik a forralt bor, boros tea, néhány kupica pálinka, ám ilyenkor, sportolás közben a veszély fokozódik. Kevéssé ismert, hogy ha az alkoholhoz hideg és mozgás párosul, jelentősen megnő a vészes kihűlés kockázata.

A téli sportok közben különösen nem ajánlott az ivászat Forrás: Thinkstock

Az ital hatására ugyanis egyrészt az ember gyorsabban kifárad, másrészt több energia-befektetést igényel a normál testhőmérséklet fenntartása, tehát több mozgásra van szükség, amitől még inkább kifáradunk és még több hőt adunk le. Az alkohol további kedvezőtlen hatása a dehidratáció.

A hipotermia második fázisában az áldozat eltompul és könnyen elalszik, ami végzetes hatású lehet a szabadban Forrás: Colour Box

Az alkohol fokozza a szervezet vízkiválasztását,

több víz távozik, mint amennyi bejön. Ha sportolás közben szeszes italt iszunk, az alkohol dehidratáló hatását a sok izzadás, és a szél párologtató hatása is tovább fokozza.