Visszatérhet a mellrák a sikeres kezelés befejezése után 15 évvel

mellrák
Human breast cancer, computer illustration.
Vágólapra másolva!
Visszatérhet a mellrák a sikeres kezelés befejezése után 15 évvel - állapította meg egy hosszú távú, több tízezer esetet elemző tanulmány.
Vágólapra másolva!

A mellrák visszatérésének kockázata azoknál a pácienseknél a legnagyobb (40 százalék), akiknek nagy tumoruk volt, és a rák átterjedt a nyirokcsomókra is - írták a kutatók a New England Journal of Medicine folyóirat aktuális számában publikált tanulmányukban.

A kutatók 63 ezer nő kórtörténetét követték húsz éven át. Minden páciens a mellrák leggyakoribb formájában szenvedett. A kórnak ez a típusa a fokozott ösztrogénhormon-termeléssel mutat kapcsolatot, mert a hormon serkentő hatással van a rákos sejtek növekedésére és szaporodására.

A vizsgálatban részt vevő páciensek mindegyike olyan kezelést kapott, amely blokkolta az ösztrogén hatását, valamint elzárta a hormonutánpótlást.

Illusztráció Forrás: AFP

Bár ötévi kezelés után eltűnt a mellrák, a következő 15 év elteltével számos páciens tapasztalta, hogy a rák egész testükben elterjedt.

Azoknál a nőknél, akiknek kisebb tumoruk volt, és a rák nem érte el a nyirokcsomóikat, 10 százalék volt a kockázata annak, hogy 15 év után felbukkan és továbbterjed a daganatos betegség.

Hongchao Pan, a kutatás vezetője, az Oxfordi Egyetem tudósa szerint "figyelemre méltó, hogy a mellrák ilyen sokáig képes alvó állapotban maradni, és hosszú évek után újra terjedni kezd. A kockázat nagysága szoros kapcsolatban áll az eredeti daganat méretével, valamint azzal, hogy a rák átterjedt-e a nyirokcsomókra."

A BBC News által ismertetett tanulmány szerint a rák visszatérésének megakadályozására tíz évig kellene alkalmazni a terápiát.

Ugyanakkor a hormonkezelés olyan mellékhatásokkal jár - klimaxra jellemző tünetek, csontritkulás, ízületi fájdalmak és csuklótáji alagút-szindróma -, amelyek befolyásolják a páciens életminőségét, ezért sokan abbahagyják a tabletták szedését.

Fontos, hogy a betegségből meggyógyult nők folyamatosan figyeljék állapotukat, és ha a legkisebb jelét is tapasztalják állapotuk romlásának, feltétlenül forduljanak szakemberhez - figyelmeztettek a kutatók.