Brutálisan kivégezte a madarat az óriásrák

brutális rák
Vágólapra másolva!
Egy pálmatolvaj elejtett, majd megölt egy felnőtt piroslábú szulát. Hasonló eseményt korábban még nem sikerült megörökíteni.
Vágólapra másolva!

A pálmatolvaj a legnagyobb szárazföldi ízeltlábú, hossza meghaladhatja a fél métert, a tömege pedig a 4 kilogrammot. A pálmatolvaj nemcsak a legnagyobb, de a legerősebb rák is a földön. Az állat ollójával felnyitja még a hihetetlenül kemény kókuszdiót is.

A kutatók egy korábbi vizsgálat keretében kiszámították, hogy a legnagyobb – nagyjából 4,5 kilogrammos – pálmatolvajok mintegy 3300 newton erőt tudtak kifejteni. Bár más állatok erősebbek, így például az aligátorok és a krokodilok akár 16 700 newton erővel képesek harapni, de az ízeltlábúak világában valószínűleg a pálmatolvajok a rekorderek.

Forrás: (Laidre, Front Ecol Environ 2017)

A madarat elejtő pálmatolvajról a Dartmouth College biológusa, Mark Laidre készített felvételt az Indiai óceánon fekvő Chagos-szigetek egyikén. A pálmatolvajok mindenevők, és ahogy a videón látszik, a madarakat sem vetik meg.

A piroslábú szula egy alacsonyan lévő faágon pihent, ez lett a veszte, az óriásrák viszonylag könnyen elkapta. A vérszag további öt pálmatolvajt is odacsábított, így heves harc indult a zsákmányért, amely 20 percen keresztül tartott. Végül mindegyik ízeltlábú vitt magával némi falatot, a legrosszabbul tehát egyértelműen a madár járt. A kutató elmondta, a rákok jelenléte nagy valószínűséggel befolyásolja a térségben élő madarak fészkelési szokásait, a szárnyasok így igyekeznek minél magasabb helyen nevelni fiókáikat.

A megfigyelésről részletesebben a Frontiers in Ecology and the Environment című szaklapban értekeznek.