A kísértetkéz fotója több mint száz éve járta be a világot

Röntgen, feleség keze
Röntgen felesége kezének röntgenképe
Vágólapra másolva!
Egy ködös novemberi nap örökre megváltoztatta egy addig szinte ismeretlen német fizikus életét, és ezzel együtt új korszaka kezdődött az orvoslásban is.
Vágólapra másolva!

Wilhelm Conrad Röntgen (1845-1923) német fizikus élete egészen ötvenéves koráig meglehetősen eseménytelenül telt. A kutató 1894-ben kezdte vizsgálni a vákuumcsövekben haladó elektromos áram tulajdonságait a Würzburgi Egyetem fizikai intézetében.

Kísértetiesen fluoreszkált a kartonlap

1895. november 8-áról 9-ére virradó éjszaka figyelt fel egy kísérteties jelenségre. Amikor az elsötétített laboratóriumban bekapcsolta az egyik kisülési csövet (katódsugárcsövet), észrevette, hogy a cső közelében lévő bárium-platina-cianiddal bevont papírlemez ernyő fluoreszkálni kezd annak ellenére, hogy a cső és az ernyő között egy kartonpapír árnyékoló lap is volt. A fénylés megszűnt, amikor lekapcsolta a csövet az áramforrásról.

Wilhelm Conrad Röntgen Forrás: Origo

Mivel a katódsugárzás már néhány centiméternyi levegőben elnyelődik, a lap pedig a csőtől ennél jóval nagyobb (másfél-két méteres) távolságból is fluoreszkált, Röntgen azonnal arra gondolt, hogy egy új sugárzásfajtát fedezett fel.

A következő napokat és heteket az általa X-sugárzásnak (az X az ismeretlen bevett matematikai jelölése) elnevezett rejtélyes sugárzás vizsgálatával töltötte. Megállapította, hogy a sugárzás áthatol bizonyos tárgyakon, illetve hogy látványosan kirajzolja a csontokat a vele megvilágított fényérzékeny anyagokon.

A röntgencső működésének vázlata Forrás: MTI

Kelvin csalásnak nevezte a felfedezést

Felfedezése annyira váratlan volt, hogy a kor egyik legelismertebb fizikusa, a róla elnevezett hőmérsékleti skálát kidolgozó Lord Kelvin egyenesen csalásnak nevezte az új sugárzásról megjelent első írásos beszámolót. A világ kutatói azonban hamarosan megerősítették Röntgen felfedezését.

Röntgen eredményeit a párizsi Akadémián Henri Poincaré mutatta be 1896. január 20-án. Maga Röntgen 1896. január 23-án a würzburgi intézetben a Fizikai-Orvosi Társulat előtt számolt be felfedezéséről. Ezen az előadáson felvételt készített Rudolf von Kölliker neves anatómus kezéről.

Rudolf von Kölliker kezének röntgenképe Forrás: Origo

Az előadás után a lelkes Kölliker – aki rögtön felismerte a felfedezésben rejlő hatalmas orvosi lehetőségeket – javasolta, hogy az X-sugarat nevezzék el Röntgenről. Ezt a javaslatot általában pozitívan fogadták, de angol nyelvterületen kiejtési nehézségek miatt megmaradtak az X-sugárzás (X-ray) elnevezésnél, olvasható a Wikipédiában.

Röntgen az egyik első – és máig a leghíresebb – röntgenképet felesége, Anna Bertha Ludwig kezéről készítette 1895 decemberében.

Röntgen felesége kezének röntgenképe Forrás: Origo

Korszakalkotó felfedezéséért Röntgen kapta az első fizikai Nobel-díjat 1901-ben.

Nyomorban halt meg

Barátai és kollégái unszolása ellenére – akik azt szerették volna, hogy anyagilag is jól járjon a felfedezéséből – Röntgen visszautasította a találmánya szabadalmaztatását, sőt még a Nobel-díjjal járó pénzt (mai értéken 323 millió forintot) is az egyetemének adományozta.

Szentül meg volt győződve róla, hogy az ilyesféle találmányok az egész emberiség tulajdonát kell hogy képezzék. A sors kegyetlen iróniája, hogy Röntgen nyomorban halt meg 1923-ban, mert a megtakarításait teljesen elértéktelenítette az I. világháborút követő infláció.