Volt idő, amikor ölni tudott volna a pápáért Luther Márton

Ötszáz évvel ezelőtt fogalmazta meg Luther Márton híres 95 tételét, amellyel a célja az volt, hogy megújuljon a római katolikus egyház. Egy ideig hitt benne, hogy a pápa elfogadja majd a tanait, de amikor kiközösítette, tehát kizárta az egyházból, végleg eldőlt, hogy a pápai nem lehet helyes út egy olyan ember számára, aki a Szentírást tartja követendőnek.

Megkondult a wittenbergi templom nagyharangja. 1517. október 31-én, pontban délben, Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi professzor odalépett a vártemplom kapujához és egy kalapáccsal

kiszögezte 95 tételét.

Állítólag így volt. Luther szó szerint feltűzött egy röpiratot (ő nevezte ennek később) az egyetemi hirdetőtábla szerepét betöltő kapura más közlemények mellé és elsétált.

Wittenberg, 1517. október 31, Luther Márton kiszegezi a 95 tételt

Valójában a mai napig vitatkoznak arról történészek, hogy ez megtörtént-e. Ahogy Richard Friedenthal: Luther élete és kora című könyvéből kiderül, az eredeti példány, az úgynevezett „ősnyomtatvány" nem maradt ránk. Így azt sem tudni - ha létezett -, hogy kézzel írta-e Luther vagy Johann Gutenberg találmányának köszönhetően nyomtatva tudta olvasni az, aki egyáltalán tudott akkoriban olvasni. Márpedig ilyesmire az egyetemmel ugyan rendelkező, de falusias, 2000 lelket számláló községben bizony nem mindenki volt képes.

A tétel

Tételnek a tudományos életben azokat a rövid állításokat nevezik, amelyekben egy tudós kifejti a nézeteit.

Azt viszont senki sem vitatja, hogy a Biblia kiváló ismerője, a művelt ember Vitatkozás a búcsú erejéről címmel valóban megfogalmazta téziseit, amit tudósoknak szánt vitaindítónak, és amivel útjára indított egy világrengető, római katolikus egyházat bíráló folyamatot, a reformációt.

Az utókor a reformáció kifejezéssel illeti Luther Márton 1517. évi fellépésétől a 16. század közepéig terjedő időszakot, amelyet az úgynevezett konfesszionalizáció (felekezetképződés) kora követ 1648-ig. A kofesszionalizáció időszakában kerül sor a vallási megosztottság társadalmi, politikai következményeinek jogi, intézményi modernizáció útján történő feldolgozására"

- írja Krász Lilla történész, az ELTE habilitált adjunktusa A reformáció és a német vallásháborúk című tanulmányában, A kora újkor története című egyetemi tankönyvben.

Wittenberg városa Forrás: Wikimedia Commons

Luther Márton egyházat megújító „gondolatmagvai" 14 nap alatt bejárták Németországot, ahol termékeny talajra hullottak, olyannyira, hogy a protestáns felekezetek e kiszögezés (létező vagy fiktív) mozdulatához kötik születésük pillanatát. Ki ez az ember? És hogy lehetett ekkora ereje, hogy megváltoztatta az egész világot?

Valamikor szerzetes voltam, s a pápa szenvedélyes híve. Mikor az egyházjavítás munkáját elkezdtem, annyira elvakult voltam és annyira belemerültem a pápa dogmáiba, hogy – ha módom lett volna rá – szinte arra is kész lettem volna, hogy öljek, vagy segédkezzem és beleegyezzem azok kiirtásába, akik a pápának csupán egyetlen szava iránt is megtagadják az engedelmességet"

- írta Luther Márton kéziratában, ami Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról című könyvének előszavában jelent meg magyarul és amelynek eredeti forrása Luther összes műveinek weimari kiadásában található, Otto Scheel: Dokumente zu Luthers Entwicklung 2. kiadásának 1929. évi 511. számában.

Luther Márton Forrás: Wikimedia Commons

„Én is Saulus voltam, mint eddig már mások is oly sokan. Én azonban nem voltam olyan hideg és fagyos a pápaság védelmében, mint Eck és a hozzá hasonlók, akikről azt látom, hogy inkább saját nyomoruk érdekében védelmezik a pápát, mintsem hogy komolyan foglalkozzanak az üggyel. Sőt még ma is úgy látom, hogy kinevetik a pápát. Én azonban komolyan vettem a dolgomat,

rettegve féltem az ítéletnaptól és bensőm legmélyéből vágyódtam az üdvösség után.

Eleinte a pápának igen alázatosan engedtem sok és fontos ügyben. Ezeket az eredményeket mind ma, mind a jövőben a legsúlyosabb káromlásnak és átoknak ítélem. Tévedésemet – avagy mint ellenségeim gonoszul állítják: ellentmondásomat – az időnek és tapasztalatlanságomnak a rovására írjad Kedves Olvasó. Kezdetben teljesen egyedül voltam és bizony az

ilyen súlyos dolgok tárgyalásához nem voltam eléggé tapasztalt és tanult.

Én ugyanis egészen véletlenül, akaratom és szándékom ellenére kerültem ebbe a perpatvarba. Isten a tanúm."

Üdvösség iránti vágy és a kárhozattól való félelem

Luder Márton vagy Martin Luder (akkor jelent meg először Luther névvel, amikor publikálni kezdett) 1483-ban született a türingiai Eislebenben. Apja, Hans szülei még parasztok voltak, ő maga viszont tehetős, feltörekvő bányász, aki nagy gondot fordított fiai neveltetésére. Hans Luder kívánságára a jófejű Márton jogásznak tanult és úgy tűnt, befejezi a tanulmányait, egészen addig, amíg egyszer meg nem ijedt egy viharban.

Mivel halálfélelmet érzett,

a fiatal férfi fogadalmat tett, hogy kolostorba vonul,

ha nem hal meg ott nyomban. Mivel túlélte, búcsúvacsorát szervezett családjának és barátainak, ahol közölte, hogy őt többet nem látják. Apja nagyon dühös lett. Állítólag letegezte, pedig akkor már magázta tudós fiát tisztelete jeleként. Hans azt mondta, látni sem akarja többet. Barátai is megpróbálták lebeszélni, de Luther nem tágított, belépett Erfurt Ágoston-rendi kolostorába.

Luther Márton fiatalon Forrás: AFP

Az érzékeny lelkületű, belső bizonytalanságokkal teli fiatalembert az üdvösség iránti vágy és a kárhozattól való félelem vezetette a lelki biztonságot ígérő kolostorba"

- magyarázza Krász Lilla.

A kolostorban a többiekkel ellentétben nagyon szigorúan bánt magával. Ostorozta, sanyargatta a testét, amitől annyira lefogyott, hogy állandóan beteg volt és folyamatosan tanult, ami nem volt jellemző társaira.

„Borzasztó, természetellenes csodabogarak voltak ezek! Mert minden embernek az a természete, hogy szeretne tudni és cselekedni, amint Arisztotelész mondja.

Csak a szerzetesek olyan szörnyek, olyan durvák és tudatlanok, hogy nem akarnak sem tanulni, sem tudni

- egész ellentétben a természettel. Nem tudják, hogy az emberekkel ügyességük és képességeik szerint kell bánni. Nem tudnak azokról az intézményekről sem, melyeket Isten rendelt el: a család sokasít és táplál, a világi rend véd és oltalmaz, a lelkészi vagy egyházi rend tanít és oktat"

- fogalmazott a hatalmas tudásszomjjal megáldott Luther, aki hamar kiábrándult a kolostori életből.

Luther Márton bibliája Forrás: Biblia.hu

1507-ben pappá szentelték, és a rend priorjának utasítására, mivel felismerte tehetségét, megkezdte teológiai tanulmányait. Megismerkedett Aquinói Szent Tamás dogmatikus skolasztikus rendszerével, és William Occam angol ferences szerzetes nézeteivel is. Később már Szent Ágostont olvasott, akinek különösen bűnről és kegyelemről szóló tanítása gyakorolt rá nagy hatást,

de amit egész életében újra és újra elővett, az a Biblia volt.

1512-ben szerzett doktorátust, amikor már túl volt azon a római úton, amely saját bevallása szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy szembeforduljon a pápasággal. Vallási alapelveit is ebben az időben fogalmazta meg. Akkor már Wittenbergben élt.

A sacrum negotium, avagy a szent üzlet

Johann Tetzel Forrás: Wikimedia Commons/C. G. Böhme

Két vörös színű, pápai címerrel díszített zászló között hatalmas vörös kereszt magasodott a pápa küldöttjének háta mögött a brandenburgi Jüterbog templomában.

Johann Tetzel harangzúgás kíséretében, hatalmas pompával vonult a hívek közé,

akik tőle várták a feloldozást. A Hohenzollern-házból származó Albert mainzi érsek, aki ilyen minőségében német választófejedelem is volt, a nagyhangú, kiváló szónoki képességekkel rendelkező Domonkos-rendi szerzetest bízta meg a búcsú hirdetésével, ami a 16. század elejére már elterjedt jelenség volt.

A középkorban a római katolikusok abban hittek, hogy a bűnbánat szentségében feloldozott bűnös Isten előtt is érvényes bocsánatot nyerhet egy paptól vagy szerzetestől. Büntetésből pedig kétféle létezett. Az „örök büntetés”, amitől legkönnyebben gyónással lehetett megszabadulni, és az „ideig tartó büntetés”, vagyis bizonyos ideig tartó büntetés, amitől úgy lehetett megszabadulni, hogy az egyház bizonyos feladatok szabott ki a bűnös léleknek.

Például száműzetésbe vagy zarándoklatra küldte, esetleg szigorú böjtre utasította.

A 11. századra ezen egyházi büntetéseket, az úgynevezett satisfactio-t elengedték azoknak, akik részt vettek valamilyen „szent ügyben".

Az ideig tartó földi és tisztítótűzbeli büntetések elengedését (indulgentia) nevezték búcsúnak. Ez az elengedés lehetett részleges, pl. pénzadományért, vagy teljes, például keresztes hadjáratban való részvételért. II. Orbán pápa 1095-ben teljes búcsú ígéretével igyekezett minél nagyobb sereget toborozni a keresztes hadjáratra"

- magyarázza Virág Jenő Lutherről szóló könyvében.

búcsúcédulák árusítása Forrás: AFP

A 12. században már ahhoz sem ragaszkodtak, hogy a bűnös lélek személyesen vegyen részt a keresztes hadjáratokban. Az is elég volt, ha egy fizetett embert küldött maga helyett. A túlvilági tisztítótűzről, amely rövid ideig tartó büntetésnek számított, úgy képzelték, hogy

ennek segítségével az ember megtisztul a földi életében elkövetett vétkeitől és kizárólag a pápa rendelkezhet vele.

Az, hogy minden hívő kegyelmet kaphat, régen kialakult a római katolikusoknál. Az viszont csak a 14. századra terjedt el, hogy a pápa személy szerint bárkinek megkegyelmezhet, akinek akar. Bárhogyan. Akár teljesen feloldozhatja a lelket, vagy

azt is elérheti Istennél, hogy rövidebb legyen a tisztítótűzben töltött idő.

A skolasztika mesterei ugyanis úgy tanították, hogy egyedül a római katolikus egyház fejének van a birtokában a titkos kegyelmi kincs (thesaurus meritorum), amelyből búcsúkon jutathat a hívőknek bizonyos cselekedetek vagy pénz fejében.

Egy idő után nem csak élők számára volt ez elérhető. A középkor közepére annyian akartak élni a lehetőséggel, hogy a pápaság a halott lelkek bűnbocsánatára is kiterjesztette a „szolgáltatást", vagyis

bárki vehetett üdvösséget elhunyt hozzátartozója számára.

Az egyház ügyes búcsúkereskedői szinte házhoz szállították a hivatalosan is „szent árúnak" (merx santa) nevezett búcsút, az ideig való büntetések elengedését. Európa-szerte kitűnő eredménnyel működött a hivatalos szóhasználatban is „szent üzlet" (sacrum negotium) elnevezésű búcsúárusítás"

– írja Virág Jenő.

X. Leó pápa bíborosok között Forrás: Wikipédia

Mivel ezekből jelentős bevételre tett szert a a pápaság, egyre gyakrabban tartottak búcsúkat. Luther korára már kialakult az a szokás, hogy a pápa egy bullában rendelte el egy területen, hogy „szedjék be a pénzt", mert gyakorlatilag erről volt szó spirituális körítésben.

„A búcsújövedelmek egyik része egyházi intézményeké, egyházfejedelmeké, búcsúárusításban érdekelt bankároké lett, míg más része a római udvart illette, vagy azt az egyházi célt, amelynek érdekében engedélyezték a búcsút. A pápák azonban a maguk számára is többször igénybe vették a más célra gyűjtött összegeket. Hogy többet ne említsünk, pl. X. Leó pápa a római Péter templomra indított gyűjtésből

több ízben kisegítette magát, amikor a naponként űzött szenvedélyes kártyázás szorult helyzetbe sodorta.

Vagy pl. VI. Sándor pápa 1500-ban búcsút hirdetett, hogy ennek jövedelméből sereget küldjenek a török kiűzésére. A begyűlt pénz legnagyobb részét azonban őszentsége törvénytelen fiára, Borgia Cézárra költötte" – olvasható a könyvben.

Bizonyíték kell, nem ígéret

Egy idő után az embereknek nem volt elég a "szent ember" szava, amellyel biztosította őket ártatlanságukról. Egy kézzel fogható dokumentumot akartak, amely igazolja, hogy részt vettek a búcsúban és bűnbocsánatot nyertek maguknak vagy másoknak.

1294-től bocsátották ki az úgynevezett búcsúcédulákat egyfajta biztosítási kötvényként. A búcsúprédikátornak kijelölt személyek adták ki a pápa követeként, akik ugyanolyan kegyelemben részesíthették a bűnös lelkeket, mint a Szentszék. Nem egyedül dolgoztak a „szent ügyön". Biztosok, albiztosok és egyéb funkcionáriusok vették őket körül, persze jutalék fejében.

A kampányok alkalmával mindenütt felállították az adományok befogadására szolgáló, hatalmas, megvasalt ládákat, mindenütt plakátokat függesztettek ki a bűnbocsánat mértéke s a társadalmi státus és pozíció szerint kiszabott összegek pontos taksájával: ugyanazért a bűnbocsánatért vezető egyházi és világi fejedelmek 100 guldent, a középszinten működő egyházi és világi méltóságviselők 50 guldent, míg az egyszerű közember 1 és ¼ gulden közötti összeget fizetett"

- írja Krász Lilla, a reformáció szakértője.

Albert mainzi érsek Forrás: Wikipédia

Ha valakinek nem volt elég pénze a teljes megváltásra, csak legyintettek rá. Részleges bűnbocsánatért cserébe ugyanis

a kiszabott összegnél kevesebbet is elfogadott az egyház.

Amikor Albert mainzi érsek megbízásából Tetzel búcsút indított, Bölcs Frigyes szász választófejedelem nem engedte meg, hogy a városkájában prédikáljon, így a wittenbergiek a szomszédos Burgenlandban lévő Jüterbogba utaztak, hogy részt vehessenek a Szent Péter-székesegyház felépítésére meghirdetett búcsúakcióban.

Az ebből befolyt összeg egy része viszont nem a pápának, hanem

az augsburgi bankház fejének, Jakob Fuggernek a zsebébe vándorolt,

aki hitelt nyújtott a mainzi érseknek, amikor a pápa címhalmozás miatt (magdeburgi érsek is volt, és ez a kettő együtt nem lehetett volna) pénzbüntetéssel sújtotta Albertet. 29 ezer guldenért cserébe X. Leó pápa kegyesen eltekintett a megbüntetésétől. Egyébként maga Fugger érte el az egyházfőnél, hogy a búcsút az érsek szervezze, így biztos volt, hogy a hitelt vissza tudja fizetni.

Jacob Fugger Forrás: AFP

Egy toll Mihály arkangyal szárnyából

A szász fejedelem nem valamiféle pápaság vagy búcsú ellenes meggyőződésből tiltotta ki Tetzelt Wittenbergből, hanem amiatt,

mert magának akarta begyűjteni a pénzt.

Abban az időben, amikor Luther feltűnt, Wittenberg szó szerint poros, sáros, szegényes kispolgári község volt, amelyben sem gyümölcsöst, sem szőlőskertet nem találhatott az átutazó. Mindössze néhány nevezetesség miatt keresték fel a települést. Itt állt Frigyes fejedelem vára a hozzá tartozó templommal, volt egy kolostora, egy egyeteme, amelyet 1502-ben alapítottak, tehát kifejezetten újnak számított, és a városi polgároknak is megvolt a maguk temploma.

Bölcs Frigyes szász választófejedelem Forrás: Wikimedia Commons/ liechtensteinmuseum.at

Bölcs Frigyes mindent megtett, hogy fejlessze Wittenberget. Nem valamiféle nemes cselekedetből, hanem azért, hogy ő maga gazdagodjon. Elkezdett ereklyéket gyűjteni a wittenbergi vártemplomban, amelyek megtekintése felért a bűnbocsánattal. Évente egyszer, a húsvéti utáni második vasárnappal kezdődő héten ereklye-kiállítást rendezett. Itt aztán volt mit nézni. 1509-ben 5005 darab olyan ereklyének titulált emléket őrzött a városka, mint például

az a vessződarab, amire ráfogták, hogy Mózes égő csipkebokrából származik, láthattak szénát és szalmát a betlehemi jászolból, amelyben a kis Jézuska feküdt, de volt egy üveg Mária tejéből is.

A gyűjtemény pedig évről évre gyarapodott. 1520-ban már több mint 19 ezer tárgyat állítottak ki. A pénzt beszedték a látogatóktól, a városka mégsem gyarapodott, amin Luther később elcsodálkozott, ahogy azon is, hogy Wittenbergben egyáltalán egyetemet alapított Frigyes.

Rettentő durva tévedései voltak a pápaságnak. Akkor még nem ragyogott az evangélium fénye. Most szégyenkezünk, ha elgondoljuk, mi mindent imádtunk, amiket ereklyeként mutogattak, pl. Szent József nadrágját, Szent Ferenc alsónadrágját, stb. Ezeket itt Wittenbergben mutogatták. Ellenben alig akadt olyan lelkész, aki a lélek legkisebb baján is segíteni tudott volna jó tanácsaival. Sőt, a terhes és szoptató asszonyoknak szigorú böjtöt rendeltek el s ez alól nem volt felmentés"

– írta Luther, és hozzátette, még azzal is dicsekedett a község, hogy Mihály arkangyal szárnyából származó tollat őriz.

Emiatt indult el a reformáció

Jüterbog temploma ma, itt prédikált Tetzel 500 évvel ezelőtt Forrás: Schutterstock

A történészek szerint a vörös kereszt előtt álló Tetzel szentül hitt abban, hogy jó ügyet szolgál. Mindig érhetően, egyszerű szavakkal prédikált, hogy a közemberek is értsék, és úgy állította be magát, mint aki képes megszólítani a purgatóriumban szenvedő lelkeket, akik rendszerint élő hozzátartozóiknak könyörögtek segítségért. Gyilkosoknak ajánlott megváltást nyájas hangon, miközben a pokol tűzével riogatta és átkozta a búcsú ügye ellen felszólalókat. Luther maga sosem hallotta Tetzelt prédikálni, de elmondták neki, miket beszél.

Ha Isten anyját ejtetted volna teherbe, nekem olyan felhatalmazásom van a pápától, hogy még ezt is megbocsáthatom neked, feltéve, hogy annyit teszel bele a pénzes ládába, amennyit dukál"

- idézte a szerzetes szavait később a reformer.

Tetzel stílusa, mondatai, a pompa és az üzletszerűséggé fajult gyakorlat

felháborította Luther Mártont.

Első prédikációját 1516. október 31-én tartotta a búcsú ellen, egy évvel később pedig megszületett a híres 95 tétel, amelyben határozottan a pénzszerző gyakorlattal szemben foglalt állást.

A 95 tétel

„Luther Márton 95 tételének legfontosabb gondolatai ezek: Egyedül Jézus Krisztus az egyház ura. Nincsen az egyházban külön isteni hatalom és külön emberi hatalom. - Krisztusnak bűnbánatra hívó szava vonatkozik az egész életünkre. Nincs részleges és teljes bűnbánat, csak állandó bűnbánat van. – A halottak lelke felett nincs másnak hatalma, mint Krisztusnak. Halandó ember túlvilági hatalommal nem rendelkezik, ha mindjárt pápának hívják is. - Üdvösségünk egyedül Krisztustól függ, nem pedig emberi rendelkezésektől, avagy búcsúktól. Az ember hite által mindent megkap Krisztustól búcsú nélkül is. – Krisztus szeretet kíván tőlünk legfőképpen. A búcsú azonban az embernek pénzért való fölmentése a szeretet kötelezése alól. Éppen azért, aki búcsút vásárol, Isten haragját vívja ki. – Az egyház legfőbb kötelessége, hogy Urának, a Krisztusnak igéjét hirdesse, ne pedig a búcsúkat. Az egyház egyedüli és legnagyobb kincse az evangélium, amit hirdet. Az egyház nem értelemszerző jócselekedetek takarékpénztára, ahová a hívő érdemeket halmoz az örök lelki nyugdíj számára. – Az egyház vezetőinek az lenne a kötelessége, hogy az evangélium hirdetését biztosítsák, a búcsúhirdetést pedig megtiltsák, mert Isten egykor számadásra hívja őket is. – A búcsúárusítás veszedelmes dolog az egyháznak hívek előtt való szereplése szempontjából is, mert maga a nép is éles kérdéseket tesz fel a búcsúk ellen. A búcsúárusítás megszüntetésével a jelenleg hanyatló pápai tekintély is csak emelkedne. – A földi és a földöntúli élet boldogságát, a lelkiismeret békességét nem érheti el az ember önző biztosítékokkal. Ha lenne is olyan béke, az hamis lenne. Békesség csak itt van, ahol Krisztus van. Krisztus pedig csak ott van, ahol kereszt van. Tehát az üdvösség csak azé, aki Urát, a Krisztust, a keresztviselésben követi"- összegezte Virág Jenő.

Tézis-ellentézis „háború”

A gondolatok a mainzi érsek elé kerültek, aki hivatalos állásfoglalást kért a mainzi egyetem professzoraitól. Az oktatók írásban ítélték el Luther búcsú ellenes gondolatait, amit aztán Albert elküldött a pápának egy feljelentő levél kíséretében. X. Leó, aki nem nagyon foglalkozott a hitélet kérdéseivel, nem érzékelte, hogy Luther veszélyes lehet. A reformerben csak

egy „zavarosfejű német szerzetest látott”, aki körül zűrzavar támadt.

Eközben Tetzel, aki úgy érezte, hogy személyesen is érintett az ügyben, halálosan megfenyegette Luther Mártont.

Ez a konfliktus aztán kiélezte a két rend közötti ellentéteket. A téziseket ellentézisek követték, aztán megint tézisek és ellentézisek jelentek meg, vagyis Luther elérte a célját.

Heves vita robbant ki a nyugati keresztény világban.

1508 elején a Domonkos-rendi konvent úgy határozott, hogy hivatalosan, vagyis a pápánál eretnekséggel vádolja meg Luthert. Frankfurtban a szószékről is azt prédikálták, hogy három héten belül máglyán ég majd el.

Ezt már nem vehette félvállról X. Leó, de még mindig bízott abban, hogy békés úton lecsillapíthatja a kedélyeket. Eközben a reformer 1518. áprilisában közzétette Beszéd a búcsúról és kegyelemről című nyomtatványát, amely már a „közemberek" számára is érthető német nyelven ismertette nézeteit. 1520-ig 20-szor jelent meg ez a kiadvány, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elterjedjenek Luther gondolatai.

Feltűnik a nagy ellenség, Johann Eck

A vita új fordulatot vett, amikor a bajor Ingolstadt egyetemi professzora, Johannes Eck a reformátorral szemben foglalt állást. Ő megértette, hogy a nép körében is népszerűtlen búcsúval nem lehet győzni Lutherral szemben, ezért áthelyezte a vitát egy másik, mondjuk így, magasabb szintre. Azt mondta, Luther a pápa tekintélyét támadta meg és cseh eretneknek nevezte, amivel Husz János reformáció előzményeként tekinthető eretnek gondolataival rokonította Luther téziseit.

Johannes Eck Forrás: Wikimedia Commons/

A Lutherral szemben vívott „háború végén", amelyben a Domonkos-rendi Silvestro Mazzolini és Thomas Cajetan bíboros is közrejátszott, ez utóbbi előbb megpróbálta elérni, hogy Luther vonja vissza tanait, de erre nem volt hajlandó,

X. Leó hajlott rá, hogy eretnekpert indítson Luther ellen,

amikor hirtelen meghalt I. Miksa német-római császár.

Az új politikai helyzetben a pápa nem akarta máglyán elégetni Luther Mártont, mert úgy érezte, még hasznára lehet. Úgy gondolta, a Luther kártyát kijátszhatja I. Ferenc francia király javára azzal a Habsburg Károllyal szemben, aki Miksa unokájaként jogot formált a trónra, amit aztán nagyon sok pénzzel, ügyes politikával (gyengének mutattak magát és befolyásolhatónak) el is nyert és V. Károlyként elfoglalt.

Luther Kajetán Tamás előtt Forrás: Wikimedia Commons

Az Antikrisztus

Eközben Lutherben megfogalmazódott az a gondolat, hogy a pápai trónon gyakorlatilag az Antikrisztus ül, amit 1520-ban a nyilvánosság előtt is publikált. Erre a pápa egy bullát adott ki, amelyben felszólította, hogy 60 napon belül vonja vissza a tételeit. X. Leó követelését több német városban is kihirdették. Ezt a bullát reformer nyilvánosan elégette Wittenberg főterén. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntötték, hogy

Luther Mártont kiközösítik az egyházból,

ami 1521. január 3-án meg is történt.

Emellett a pápa megpróbálta „eretnek tanait" is visszaszorítani, utólag tudjuk, nem sok sikerrel.

Az, hogy végül Luther természetes halállal távozott az élők sorában, miután németre fordította a Szentírást, Bölcs Frigyesnek köszönhető. 1521. május 4-én, amikor Luther a wormsi gyűlésről (ez volt az első, amin már V. Károly vett részt), hazafelé tartott, Luthert elrabolták a szász fejedelem utasítására. Frigyes örült annak, hogy Luther az ő egyetemén tanít és Európa-szerte ismertté tette kis városkáját, ezért Wartburg várába vitette és gyakorlatilag elbújtatta ellenségei elől.

Luther itt György lovag álnéven húzta meg magát és szakállt növesztett.

1525-ben a szerelem is rátalált. Feleségül vett egy Katharina von Bora nevű apácát, akitől 1534-ig hat gyermeke született.

Betegség és kirohanás

„Luther legnagyobb tette a hit élő újrafogalmazása volt. Ettől vált elsőrendű teológussá, és ez mutatja, hogy az élet ontogenetikusan legelső és legalapvetőbb problémái foglalkoztatták.

Élete művének tekintette a hit és az akarat, a vallás és a törvény közötti új határvonal meghúzását.

Nyilvánvaló ugyanis, hogy olyan körülmények között, ahol a világ rendjébe vetett hitet a vallás monopolizálja, a szervezett vallásosság az az intézmény, amely az alapvető bizalom megerősítését – és az alapvető bizalmatlanság újra és újra legyőzését – a dogmákhoz ragaszkodás segítségével lehetővé teszi. Ezzel az alapvető bizalommal emelkedik ki minden emberi lény a csecsemőkor állapotából. A szervezett vallás így szilárdítja meg a hitet, amely a jövő nemzedékek útját szilárdítja meg"

- írja Erick H. Erickson: A fiatal Luther és más írások című munkájában.

Luther Márton végrendelete Forrás: Origo

A reformer élete végén nagyon sokat betegeskedett, de az utolsó pillanatig tanított az egyetemen és állítólag féktelen kirohanások közepette fejtette ki tanait a római katolikusok és a zsidók tanai ellen.

Én is azok közül való vagyok, akik – mint Augustinus írja magáról – írás és tanítás közben haladtak előre és nem azok közül, akik senkikből hirtelen a legnagyobbak lettek, holott valójában továbbra is senkik; nem dolgoztak, nem próbáltattak meg, nem is tapasztaltak, hanem egyszerűen azt hiszik, hogy ők a Szentírás egész szellemét első tekintetre kimerítik"

- mondta Luther, aki végül 62 éves korában szülőföldjén, a türingiai Eislebenben halt meg az 1546. február 18-ra virradó éjszaka úgy, hogy nem volt benne biztos, hogy neki volt igaza. De talán azt érezte, hogy elindított egy folyamatot, amely végül az egész ismert világ arculatát átformálta.