A cápa bosszúja - Egy héten belül kétszer támadt a halász csónakjára

nagy fehér
"Spyhop", a felszín fölé kémlelő nagy fehér cápa. A nagy fehért a fémtárgyak és a csónakok is vonzzák
Vágólapra másolva!
A nyugat-ausztráliai Esperance lakóinak kedélyét az elmúlt hetekben halászcsónakok ellen elkövetett sorozatos cápatámadások borzolják. A méretes nagy fehér cápáknál nem megy ritkaságszámba, hogy megtámadják a csónakokat, illetve kisebb hajókat.
Vágólapra másolva!

Menekülésbe torkollott a videózás

A múlt hét végén két helyi halász, a 25 éves Jacob Oversby és vele egykorú társa, Luke Christian éppen Wylie Bay vizein dobták ki a horgot, amikor hat méter hosszú csónakjukra egy három és fél méteresre becsült, igen agresszíven viselkedő nagy fehér cápa támadt rá.

A megrémült horgászok által lefotózott agresszív nagy fehér Forrás: Jacob Oversby

Az állat többször is nekirontott a horgászok csónakjának,

akik egy rövid, tíz másodperces videó elkészítése után jobbnak látták, ha menekülőre fogják a dolgot. Neil Innes viselkedésbiológus szerint a sebtében készített videón kivehető, amint a nagy fehér a farkával egy igen jól azonosítható, az állat felfokozott izgalmi állapotára utaló jelzést ad, majd a csónak tatjának rontva megpróbálja „meggyilkolni" a motort.

A cápa igen bátor volt – állítja a szakértő. Felemelte a farkát, ami a nagy fehér cápák testbeszéd kommunikációjában egy sajátos figyelmeztető jelzés, ez azt jelenti „ha nem mész el, harapok" – magyarázza Neil Innes.

Jelölni szeretnék az egyre agresszívebb nagy fehér cápákat

Jacob Oversby határozottan azt állítja,

hogy ugyanez a példány támadta meg egy héttel korábban is a csónakjukat, Kelp Beds Beach közelében.

Az állat oldalán már az első incidens alkalmával megfigyelt egy összetéveszthetetlen fekete foltot, amelyet most, a második támadásnál is sikerült azonosítania.

A nagy fehér cápa mint méretes csúcsragadozó időnként a csónakokra is rátámad Forrás: Youtube/viralhog

– nyilatkozta Jacob Oversby a Gears of Biz portálnak. Esperance közelében a Nyugat-Ausztrál Halászati Szervezet munkatársai két nagyteljesítményű VR4 típusú cápadetektort helyeztek ki a tengerre.

A készülékek jelzik, ha megnő a cápák aktivitása, illetve ha nagytestű példányok közelítik meg a partot.

A nagy fehér cápák megjelenése szezonális jellegű, ennek pontos feltérképezése azonban még várat magára, és további kutatásokat igényel,.

"Spyhop", a felszín fölé kémlelő nagy fehér cápa. A nagy fehért a fémtárgyak és a csónakok is vonzzák Forrás: Cater News/Dave Riggs

A helyi Esperance Ocean Safety and Support Group szervezet ezért levelet írt Dave Kelly ausztrál halászati miniszternek, támogatást kérve a város környékén felbukkanó nagy fehér cápák megjelöléséhez, valamint további jelzőberendezések telepítéséhez. A miniszter érdemi választ ígért, a bekért szakértői állásfoglalás ismeretében.

Nem ausztrál specialitás a csónakok elleni támadás, az Adriáról is ismert

A nagy fehér cápák (Carcharodon carcharias) támadási statisztikáját vizsgálva, a regisztrált incidensek közt – a támadás tárgyát tekintve - a kisebb hajók, illetve csónakok ellen elkövetett agressziók szignifikáns számban szerepelnek.

Ez a jelenség azonban nem az ausztrál vizek specialitása,

hanem a világtenger valamennyi olyan területéről ismert támadási típus, ahol rendszeresen előfordulnak a nagy fehér cápák.

Az Adriáról négy olyan dokumentált eset ismert, amikor a nagy fehér csónakokat támadott meg Forrás: Origo

Csónakok elleni támadás a mediterrán térségből is ismert.

Az Adriai-tengeren az elmúlt száz évben négy, horgászcsónakok elleni dokumentált incidens történt.

1940 szeptemberében a szlovéniai Koper mellett halászcsónakot ért cápatámadás. 1963. október 22-én Izola közelében a helyi halászok kerítőhálójába rekedt nagy fehér cápa támadta meg az egyik csónakot, és csak 22 puskalövéssel tudták megölni az agresszívvé vált ragadozót.

Az 1970-es években az olasz partvidéken kifogott óriási nagy fehér cápa teteme Forrás: Elter Tamás archívuma

A partra húzott példányt lefotózták és megmérték: a teljes hossza 6 méter 2 centiméter volt.

1986 szeptemberében a Rimini és Pesaro közötti partszakaszon rémített halálra két olasz horgászt a csónakjukra támadó, megközelítőleg 6 méter hosszú nagy fehér cápa. A leghíresebb eset 1998. augusztus 27-én ugyancsak az Adria olaszországi partszakaszán, Senigalliától 6 kilométerre, a nyílt tengeren történt.

A nagy fehér cápa kozmopolita fa, honosnak számít a Földközi-tengerben, sőt, az Adrián is Forrás: Elter Tamás

Stefano Catalini a fiával horgászott, és éppen egy kisebb rókacápa (Alopias vulpinus) akadt a horgukra. Miközben igyekeztek behúzni zsákmányukat,

észrevették, hogy felbukkant egy óriási, a csónak hosszához viszonyítva 5,5-6 méter körülire becsült nagy fehér.

A hatalmas ragadozó először körözni kezdett a csónak körül, majd többször, nagy erővel neki rontott a hajónak, végül kettéharapta a rókácápát, és zsákmányával együtt odébbállt.

Az incidensek szinte kivétel nélkül provokált agressziók

A halász illetve horgászcsónakok és kisebb hajók elleni támadások magával a halfogással, illetve az ennek következtében vízbe kerülő halvérrel, valamint a horogra akadt zsákmány vergődésével magyarázhatók, amelyek mind provokáló tényezőnek számítanak.

Nagy fehér cápa az ausztrál vizekben. A horgászcsónakok elleni támadások többnyire az úgynevezett provokált incidensek közé tartoznak Forrás: Biosphoto/© Patrice Heraud / Biosphoto - Droit géré - Oeuvre protégée par copyright - - - -/Patrice Heraud

A nagy fehér cápák orrán található, a mágneses erőtér és mikrofeszültség érzékelésére szolgáló szervet, a Lorenzini-ampullákat a fémtárgyak, például a csónakmotorok propellerjei ugyancsak intenzíven stimulálják, ez a magyarázata annak, hogy a nagy fehér „megtámadja" a hajócsavart, vagy más fém alkatrészeket.