A pandákat továbbra is fenyegeti az élőhelyük csökkenése

panda
Panda
Vágólapra másolva!
Bár az óriáspandák populációjuk növekedése miatt kikerültek a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) fenyegetett állatfajokat számon tartó vörös listájának veszélyeztetett kategóriájából (jelenleg a sebezhető csoportba tartoznak), egy új kínai-amerikai kutatás szerint élőhelyük csökkenése és széttöredezettsége miatt továbbra sincsenek biztonságban, adta hírül az MTI.
Vágólapra másolva!

A Nature Ecology and Evolution című folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány elkészítésében az amerikai Duke Egyetem kutatói és a Kínai Tudományos Akadémia Környezetvédelmi Kutatóközpontjának tudósai vettek részt. A csoport 1976 és 2013 között készült műholdas felvételeket elemzett, hogy megvizsgálja a pandák élőhelyének alakulását.

"Többféle változást tapasztaltunk. A pandák élőhelye 1976 és 2001 között csaknem öt százalékkal csökkent, de azóta ismét növekedett. Ugyanakkor az élőhelyfoltok átlagos mérete 1976 és 2001 között 23 százalékkal csökkent és azóta csak csekély mértékben nőtt" - jelentette ki Vejhua Hszü, a kutatás egyik vezetője.

Óriásanda Forrás: Wikimedia Commons

A kutatócsoport megállapította, hogy a Kínában bevezetett erdővédelmi korlátozások, valamint a lakosság felvilágosítása a természetvédelemről sokat használt a pandák ügyének is.

Ugyanakkor a pandák élőhelyén 2001 óta a lakossági infrastruktúra lendületes fejlődése tapasztalható, a kiépült úthálózat viszont elszakítja egymástól a pandák egyes élőhelyfoltjait.

A tanulmány szerzői számos megoldást javasoltak: egyik legfontosabb javaslatuk az volt, hogy létesítsenek az utakat átszelő védett folyosókat az állatoknak, amelyek lehetővé teszik az élőhelyek közötti kapcsolat fenntartását és így megvédik az egyes populációkat a fennmaradásukat veszélyeztető elszigetelődéstől.