A Sátán hangján hörgött a szüleire támadó lány

Ördögűzés
The Last Exorcism Part II is a 2013 American supernatural drama horror film co-written and directed by Ed Gass-Donnelly.
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben röppent fel a hír, hogy egy számítógépes szakemberekből álló csoport sikeresen megfejtette egy 17. századi apáca titokzatos, meglehetősen istenkáromló üzenetét. A nővér önkívületi állapotban különös betűket vetett papírra, kezét elmondása alapján maga a Sátán vezette. De valóban démonok szállták meg a lányt vagy komoly pszichiátriai problémák késztették tettére? Rengeteg hasonló eset ismert, és mint látni fogjuk, az igazság eldöntése korántsem egyszerű, a mai napig heves vitákat gerjeszt a tudósok és a hit képviselői között.
Vágólapra másolva!

Az egyik legismertebb eset: szeretetre méltó leányból dühöngő fenevad?

Anneliese Michelt környezete szimpatikus, kedves lánynak ismerte, akit különösen érdekelt a vallás, olyannyira, hogy naponta forgatta a Bibliát. Élete 16 éves koráig teljesen átlagosnak volt mondható, ám ekkor történt valami, ami alapjaiban megváltoztatott mindent.

Különös, epilepsziás tünetekkel tarkított rohamok jelentkeztek nála, úgy érezte, nem ura saját testének, mintha valaki vagy valami teljesen más irányítaná. Hamarosan egy pszichiátriai klinikára került, ahol epilepsziával diagnosztizálták, bajain az orvosok mégsem tudtak enyhíteni, ráadásul a vizsgálatok is eredménytelenek voltak, semmilyen szervi elváltozást nem sikerült megállapítani nála.

Anneliese Michel portréja Forrás: Wikimedia Commons

Nem sokkal később az események még bizarrabb fordulatot vettek, a lánynál hallucinációk jelentkeztek, úgy vélte, pokoli démonok szólnak hozzá és szörnyű tettekre sarkallják. Bár a kezelőorvosok a rossz gyógyszerekre adott válaszreakciókat látták ezekben a tünetekben,

Anneliese meg volt győződve arról, hogy régen elhunyt gonosz emberek szellemei próbálják hatalmukba keríteni őt.

Az ugyancsak vallásos szülők a lány oldalára álltak és pap segítségével próbálták elhessegetni az „ártó entitásokat", ám a próbálkozást nem koronázta siker. Végső elkeseredésükben Ernst Alt lelkészhez fordultak, aki püspöki engedéllyel ördögűzést hajtott végre a fiatal nőn. Összesen 67 ilyen szertartás zajlott le, mindegyik kudarccal végződött. A rítusokat videóra rögzítették, a jelenetek simán beleillenének egy hollywoodi horrorfilmbe: Anneliese teljesen elváltozott hangon latin szavakat kántált és teste is drasztikus változásokon ment át. Elutasította az ételt, a szobája padlója megtelt ürülékkel, vizelettel és szeméttel, puszta kezével mély barázdákat vájt a falba, a közelében található szentképeket szétzúzta.

Az addig ismert békés, csendes leányzó már a múlté volt, egy erőszakos fenevad lépett a helyébe.

Hihetetlenül agresszív lett, még a szüleire is rátámadt, szinte földöntúli düh fogta el, ha szenteltvíz került a közelébe. Eközben egyre sűrűbbé váltak az ördögűzések, ezek gyakran hosszú órákig is eltartottak. A megpróbáltatások hatására Anneliese teste rövidesen feladta a küzdelmet, 1976-ban halt meg alultápláltság és kiszáradás miatt.

Több hívő úgy véli, a fiatal lány a démonokat egyfajta „krisztusi teherként” cipelte vállain, hogy vezekeljen az emberek bűneiért, ezért sírja mára igazi zarándokhellyé vált.

Illusztráció Forrás: CBS Films

A küzdelem a démonokkal egyidős az emberiséggel

A fenti példa – ami egyébként számos könyvet és filmet megihletett - ellenére a gonosz lelkek általi megszállottság és az ördögűzés (vagy exorcizmus) gyakorlata nem a modern kor terméke, ősidők óta létezik, gyökerét a sámánisztikus hitvilágban kell keresni.

Maga Jézus is végzett ördögűzést, erre példát az Újszövetségben találhatunk.

Nem meglepő hát, hogy e rítus a kereszténység hitrendszerének szerves része lett, és ma is bevett gyakorlatnak számít a katolicizmusban, a keleti ortodoxiában, az anglikán egyházban, valamint néhány protestáns felekezetben.

Az ördögűzők tevékenységét a római katolikus egyház legfőbb intézménye, a Szentszék 2014-ben ismerte el hivatalosan. A tevékenységet a Nemzetközi Ördögűzők Társasága végzi, az 1990-ben alapított szervezetnek világszerte 250 pap a tagja, feladatuk pedig – nevükhöz híven - a gonosz, ártó lelkek kiűzése az emberekből.

Jézus kiűzi az ördögöt egy megszállt emberből Forrás: AFP/COLLECTION ROGER-VIOLLET / ROGER-VIOLLET

Nem egyszerű lefolytatni egy szertartást

Az ördögűzés módszertanát 1614-ben fektették le, ennek modernizált változata a ma is használt, 1999-ben kiadott szabálykönyv, ami részletesen megírja, milyen procedúrát kell alkalmazni a rítusok során.

A hivatalos definíció így mutatja be a démoni megszállottságot: „a megszállottnak vélt személy nagy számban használ ismeretlen nyelvekből származó szavakat, távoli vagy rejtett dolgokról tud, emberfeletti ereje van, valamint ellenségesen viselkedik az egyházi szimbólumokkal (kereszttel, szentképekkel) szemben".

Fontos megjegyezni, hogy a papok nem tevékenykedhetnek kényük-kedvük szerint, az ördögűzést az egyház nagyon szigorúan szabályozza.

A megkötések közül talán a legfontosabb, hogy tisztázni kell, a tapasztalt viselkedés magyarázható-e mentális betegségekkel. Ennek kiderítése szakorvos feladata. Ha az alapos kivizsgálások ellenére sem tudják magyarázni a tüneteket, akkor a pap kezdeményezheti a rítus lefolytatását a megyéspüspöknél. Az ördögűző személyéről és a szertartás lefolytatásáról a végső döntést az egyház hozza meg.

Forrás: 123RF

A rituálék közös jellemzője, hogy az Istenhez mondott imádságokból és a Jézus nevében kimondott parancsokból állnak össze. Az imák két részből állnak: a könyörgés során a pap Istenhez fohászkodik, hogy a személy szabaduljon meg az ördög befolyásától. A parancs alatt viszont az ördögűző a démont szólítja fel, hogy Isten nevében hagyja el a megszállt testet. A rituálét rendszerint egy hálaadó ima zárja le.

Vannak „fegyverek" is, amiket az ördögűző bevethet a ceremónia alatt. Ilyen eszköz például a szenteltvíz vagy valamilyen szent jelkép, példának okáért a keresztre feszített Jézus.

Természetfeletti entitás vagy betegség okozza a tüneteket?

Nem túlzás azt állítani, hogy az ördögűzés vitatott tevékenység, gyakran kerül a tudomány művelőinek és szószólóinak célkeresztjébe. Talán a leggyakoribb kritika, amivel e tevékenységet illetik, hogy a megszállottságot mutató embereken több pszichiátriai betegség jegyei is felfedezhetők.

A szakértők szerint tipikusan ilyen a skizofrénia vagy éppen a Tourett-szindróma. Utóbbi egy idegrendszeri betegség, amit az akaratlan mozgások és hangadások jellemeznek. A kórra jellemző, hogy időnként a helyzethez nem illő szavak és káromkodások hagyhatják el a beteg száját. Skizofrénia esetén a démoni megszállottságra hasonlító tüneteteket produkálhatnak az érintettek: vizuális és auditoros (hangi) hallucinációkat, paranoiát, téveszméket és erőszakos kitöréseket. Az epilepszia által gyötörtek sokszor hirtelen görcsbe rándulhatnak a rohamok során, ami szintén emlékeztethet a megszállottság jeleire.

Forrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek

Egyes szakemberek úgy gondolják, nem pusztán pszichiátriai, hanem pszichológiai gondok is állhatnak az esetek mögött: az alacsony önértékelésű, nárcisztikus emberek például megszállottnak tettethetik magukat, hogy felhívják magukra a figyelmet.

Az ördögűzés veszélyei

Többen kritizálják az ördögűző szertartások hatékonyságáról és veszélyeiről szóló hiteles dokumentációk hiányát.

Az aggodalmakat erősíti, hogy az elmúlt években több haláleset is történt, igaz, ezek egyike sem a római katolikus egyházhoz volt köthető.

Korábban nagy vihart kavart például egy 2005-ös romániai eset, amikor is egy 23 éves apácát vetettek alá kegyetlen szertartásnak. A nőt rosszullétek gyötörték, ám ahelyett, hogy orvoshoz szállították volna, a helyi pap négy apáca segítségével egy kereszthez kötözte a lányt, szájába törülközőt gyömöszöltek, majd ebben a helyzetben hagyták több napig víz és élelem nélkül. A szerencsétlenül járt apáca természetesen nem élte túl a rituálét. Az utólagos szakértői vélemények alapján a nő skizofréniában szenvedhetett.

Forrás: AFP/NOTIMEX/Cortesía

Mára az exorcizmus sokat vesztett jelentőségéből. Ennek fő oka, hogy a pszichológiai kutatásokkal, valamint az emberi agy működésének és szerkezetének megismerésével jelentősen bővült az elme működésével kapcsolatos tudásunk.