Mozgó vízi oktatólabort rendeztek be a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

Vágólapra másolva!
Dunavirág Vízibusz néven az országban egyedülálló kezdeményezésként a vízi élővilág vizsgálatára szolgáló oktatóbuszt rendezett be a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.
Vágólapra másolva!

A nemzeti park tájékoztatása szerint a mikrobuszban kialakított vízvizsgáló állomással

a természetben lehet környezetismeret és biológiaórát tartani,

melyen a helyszínen lévő patak vagy tó vízének ökológiai minőségét állapíthatják meg a diákok, a benne található élőlények alapján.

A tanulók saját kezű mintavétel után egy erős nagyítású kamerán és egy kivetítőn keresztül pillanthatják meg a szűrőikkel általuk kifogott, kisméretű állatokat. Az élőlények szabályos meghatározásához a busz oldalán képes útmutató nyújt segítséget, melyet a gyerekek jó eredménnyel használnak.

2018-tól minden iskola kipróbálhatja

A Dunavirág Vízibusz kialakítását német alapítványi támogatásból és saját forrásaiból fedezte a nemzeti park igazgatósága. A programot 2018 márciusáig tesztelik elsősorban a Börzsöny és az Ipoly-völgy oktatási intézményeiben, majd minden iskola és óvoda számára elérhetővé válik a helyszíni biológiaóra.

A foglalkozásokon egyszerre legfeljebb 20 fő vehet részt.

A gyerekcsoportok, osztályok részére kialakított természetismereti program előnye, hogy résztvevőknek nem kell messzire utazniuk. A busz a csoport lakóhelyéhez, oktatási intézményéhez közel eső vizes élőhely mellé érkezik, így mindenki a saját környezetének élővilágával ismerkedhet meg.